Doppingtörténelem
A dopping szó a holland „dop” kifejezésből ered, a zulu harcosok erjesztett italára használták, ami növelte bátorságukat harc közben. A 20. században a kifejezést átvette a lósport is, a teljesítményfokozókkal teletömött állatokra használták. A századfordulón élénkítő szerek szedését először a La Manche csatorna átúszásánál említették. A modern korra jellemző doppingolás igazából akkor kezdődött, amikor feltalálták a fecskendőt, és elkezdték szintetizálni a különböző gyógyszereket.
A dopping fokozatosan terjedt el a versenysportban. Először csak „kezdetleges” módszereket használtak, az 1904-es olimpián Thomas Hicks úgy nyerte meg a maratonfutást, hogy nyers tojást evett és brandyt ivott, ez még nem is lett volna baj, de edzőtársaitól fájdalomcsillapítókat kapott a viadal közben. Ő tekinthető az első bizonyítottan teljesítményfokozóval élt és győzött sportolónak. Az 1912-es stockholmi olimpián a birkózó Radvány Ödön svéd vetélytársát tetőtől-talpig beolajozták, hogy a magyar ne találjon rajta fogást.
A huszadik század elején kikísérletezett anabolikus szteroidokat először a német és amerikai hadseregben alkalmazták. Megfigyelték, hogy szedésük - a megfelelő étrenddel és edzéssel kiegészülve - hihetetlenül gyors erő- és izomnövekedéssel, illetve agresszivitással jár, amelyet kiválóan tudtak hasznosítani a harci kiképzéseken. Az anabolikus szteroidokra a testépítők is felfigyeltek, az ötvenes évektől itt is divatba jött használata.
A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség már 1928-ban létrehozta a tiltott szerek listáját, a többi szervezet egyelőre még nem lépett, így 1930 és 1950 között a szintetikus hormonok feltalálásával megnövekedett a különféle szerek használata.
Az ötvenes években a szovjetek férfihormonokkal kísérletezetek, az amerikaiak „válasza” erre a szteroidok voltak. Az 1952-es téli olimpián több gyorskorcsolyázó gyanús megbetegedését amfetamin okozta.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az 1960-as római olimpia után kezdett el komolyan foglalkozni a tiltott szerekkel. Rómában rögtön az első napon a kerékpáros csapatversenyben a dán Knud Enemark Jensen lesett a bicikliről és meghalt, először koponyatöréssel magyarázták halálát, de aztán kiderült, hogy doppingolt (ephedrin nevű amfetaminszármazék okozta halálát ). Ő tekinthető a doppingszerek első áldozatának. 1968-ban ugyanez a szer Jean-Louis Quadri francia labdarúgónál is halálhoz vezetett. Az első doppingvizsgálatokat 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián vezették be, 1972-ben Münchenben pedig az anabolikus szteroidok vizsgálata is megkezdődött. 1968-ban megtörtént az első kizárás is, Hans-Gustav Lilienval svéd öttusázót alkoholhasználat miatt tiltották el a szerepléstől. 1966-tól a FIFA és a Francia Labdarúgó Szövetség is ellenőrzéseket vezetett be. 1983-ban, a venezuelai Pánamerikai Játékokon már 17 pozitív doppingteszt született.
A NOB az 1988-as szöuli olimpia után hívta életre a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), és bevezették a versenyen kívüli ellenőrzéseket is.
Mondanunk sem kell, hogy a reklámoknak milyen óriási szerepük van a dopping és a sport kapcsolatában. Onnantól kezdve, hogy a versenyek a televízión keresztül nagy tömegeket tudtak elérni, a reklámipar is felfedezte a sportban rejlő lehetőségeket. Korábban elképzelhetetlen díjakkal jutalmazták a győzteseket, egy-egy atlétikai vagy úszóvilágcsúcs tízezer dolláros nagyságrendben mérhető. Angel Heredia, a lebukott ”dopping-keresztapa” szerint a nagy márkák is érintettek, hiszen hatalmas szponzori pénzekről van szó. Ördögi kör, amiből lehetetlen kitörni.
A keletnémet doppinggyár
Az 1976-os montreali olimpián a keletnémet úszók megverték az egész világot, később kiderült, hogy szteroidokkal teletömve.
Az NDK-ban állami szinten folyt a doppingolás, ezt a közelmúltban Gary Bruce kanadai történészprofesszor bizonyította be. Kutatásaiból kiderül, hogy Erich Mielke, a Stasi (keletnémet titkosszolgálat) akkori főnöke minden módszert engedélyezett a sportsikerek számának növelésére. A történész feljegyzést talált például arról is, hogy az 1976-os montreali olimpia idején tízbőröndnyi orvosi csomagot, injekciós tűket és fecskendőket süllyesztettek el a Szent Lőrinc folyó mélyére, minden valószínűség szerint nem éppen legális gyógyszerek maradványait tüntették el.
A keletnémet állami doppingprogramnak („Staatsplan 14.25”) közel tízezer sportoló volt részese, a Stasi folyamatosan felügyelte, hogy a legjobbak használják-e az izomnövelésre szolgáló anabolikus szteroidot, a Turinabolt. Használták még a Depot-Turinabolt, a harmadik csodaszer pedig az STS 646 jelű anyag volt, ellenőrizni nem lehetett, mert nem jegyezték be az NDK-ban. Emellett kegyetlen orvosi beavatkozásokkal, például izomrostok kimetszésével, és azok analizálásával állapították meg a sportolók alkalmasságát az adott sportágban.
Sok NDK-beli sportoló nem volt tisztában azzal, hogy mivel tömik őket, csak pályafutásuk befejeztével jöttek rá, amikor többeknél rákos megbetegedések, májproblémák jöttek elő, a nők pedig beteg gyermekeket szültek, vagy meddővé váltak, a férfiak nem tudtak gyermeket enmzeni, sok esetben elnőiesedtek.
A keletnémet doppinggyár talán legismertebb áldozata Heidi Krieger, aki a rengeteg férfihormon hatására ma már Andreas néven él. Krieger az 1986-os atlétikai Európa-bajnokságon szerzett aranyérmet súlylökésben. Tesztoszteronszintje olyannyira megnövekedett az évek múlásával, hogy nemet váltott. Krieger bevallása szerint 16 éves korában kapta az első pirulát edzőjétől, és sosem tiltakozhatott a doppingszerek ellen. Eb-győzelméért kapott aranyérmét a Doppingáldozatok Szövetségének ajándékozta.
„Arnold Schwarzenegger labdába se rúghatott volna mellettem” - emlékezett vissza 2000-ben 21 éves kori önmagára Krieger. A fodrászatban a női szalonból átküldik a férfiakhoz, és amikor melltartót vásárol, azt kérdi az eladó: a barátnőjének lesz-e. A hormonkezelés hatására átéli a szokásos testi fájdalmakat. Időnként annyira fáj a háta és a dereka, hogy két kézzel kell felhúznia magát a lépcsőn. A csípőjét és a térdét operálni kell. Lelki bajaira azonban csak sportpályafutása után van gyógyír, mégpedig nem kellemes. „Levették a mellemet, és alul kipakoltak. Heidi Krieger idegen tőlem, Herr Kriegerrel ki tudok jönni”.
Kristin Otto úszónő hat aranyat nyert 1988-ban, Szöulban, az NDK színeiben (100 m háton Egerszegi Krisztina előtt), később kiderült, hogy ő sem volt tiszta (valószínűsíthetően egyetlen keletnémet élsportoló sem a doppingérzékeny sportágakban). Aranyérmeit viszont megtarthatta, mint ahogy jó néhány később lebukott - nemcsak keletnémet - sportoló.
Giselher Spitzer sporttörténész kutatásai szerint az NDK élsportolói között évente 30 körül (!) volt a halálesetek száma. Az SC Magdeburg 16 éves úszója, Jörg Sievers 1973-ban az edzés szünetében a medence széléről egyszerűen beleesett a vízbe és meghalt. A boncolás (amelynek eredményét az NDK-ban titokban tartották) toxikus máj-, epe- és vesekárosodásokat mutatott ki.
Senki sem úszhatja meg?
A leginkább doppingérzékeny sportágak az atlétika, úszás és a kerékpár, de a labdarúgásban és a teniszben is sok pletyka kering arról, hogy az legjobbak közül senki sem tiszta.
1998-ban az atlantai olimpia háromszoros úszóbajnokát, az ír Michelle Smith-t négy évre tiltották el. Smith 27 évesen, a semmiből tűnt fel, majd ugyanolyan gyorsan visszavonult. Férje már korábban lebukott doppinggal, majd nemsokára róla is kiderült, hogy nem saját erejének köszönheti győzelmeit. Az egyik vizsgálaton alkohollal keverte össze vizeletmintáját - közömbösítés miatt -, eltiltották, de érmeit tőle sem vették el.
Az atlétikai „királykategóriában”, a férfi 100 méteres síkfutásban sokak szerint az amerikai Carl Lewis 1984-es olimpiai elsősége volt az utolsó tiszta győzelem. A jelenkori csúcstartó, Usain Bolt például a versenyek előtt lazán kisétál az öltözőből, és mindenféle bemelegítés nélkül simán nyeri a versenyeit.
Úszásban is sokakra gyanakodnak, az amerikai úszók - köztük Michael Phelps - látványos előretörését, a pekingi olimpián szerzett nyolc aranyérmét is tiltott teljesítményfokozókkal magyarázzák. Az ausztrál Ian Thorpe a sydneyi olimpián tarolt, három aranyat nyert. Athénban újabb két elsőséget gyűjtött be, majd 2006-ban vonult vissza - most a visszatéréssel próbálkozik, egyelőre sikertelenül. Már feltűnésekor visszatetsző volt ötvenkettes lába, furcsa alkata, szinte mindenki hormonkezelésre gyanakodott. A doppingügyekben rendszeresen botrányt robbantó francia sportlap, a L’Equipe 2007 márciusában azt állította, hogy Thorpe 2006 májusában megbukott egy ellenőrzésen. Tény, az ausztrál „Thorpedo” 26 évesen, 2006 novemberében egyik napról a másikra vonult vissza. Az ügyben vizsgálatot kezdeményezett az Ausztrál Doppingellenes Hatóság, Thorpe tisztázta magát, de a gyanút már sosem tudja lemosni magáról.
Mint ahogy az amerikai csodafutónő, Florence Griffith-Joyner sem. Flo-Jo 1988-ban három aranyat nyert az olimpián - három év kihagyás után (100 m, 200 m, 4x100-as váltó). Szöulban futott világcsúcsait azóta megközelíteni sem tudják (Marion Jonesnak még doppinggal sem sikerült). Az olimpia után visszavonult, épp akkor, amikor bevezettették a versenyeken kívüli ellenőrzéseket. Sosem derült ki, hogy doppingolt volna, nem is fog, mert Flo-Jo fiatalon, 1998-ban 39 évesen elhunyt. A hivatalos jegyzőkönyv szerint halálát epilepszia és vele született szívproblémák okozták.
Szöulban a 100 méteres férfi síkfutás döntőjét a kanadai Ben Johnson nyerte elképesztő, 9.79 mp-es világcsúccsal. Két nappal később kiderült, hogy „Big Ben” doppingolt, aranyérmét elvették és az olimpia helyszínét is azonnal el kellett hagynia. A 100 méter győztese így Carl Lewis lett.
A NOB a kétnapos Johnson-féle világcsúcs után megalapította a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget, ám a doppinglaborok mindig is egy lépés előnyben voltak és vannak az ellenőrökkel szemben. Johnson után nyolc évvel (!) bukott le a következő sprinter: 1996-ban az amerikai Dennis Mitchellnél - Barcelona százas bronzérmese és az aranyérmes 4x100-as férfi váltó tagja - elképesztően magas tesztoszteronszintet mutatott ki egy ellenőrzés. Utóbb bevallotta, hogy tudtával növekedési hormont injekcióztak be neki.
A labdarúgás sem érintetlen, egyre több a gyanúsítás és időről időre lebukik valaki. A francia Christoph Dugarry és Vincent Guérin nandrolonnal buktak le 1999-ben, 2001-ben a holland Edgar Davids akadt fenn a rostán. Rio Ferdinand, a Manchester United védője 2003-ban „elfelejtett” elmenni egy kötelező doppingszűrésre, azzal védekezett, hogy a költözködés miatt nem jelent meg a vizsgálaton. Végül 50 ezer fontos büntetést és 8 hónapos eltiltást kapott, ki kellett hagynia a 2004-es kontinenstornát is. A Manchester City elefántcsontparti védője, Kolo Touré 2010. márciusában akadt fenn egy doppingvizsgálaton, azt állította, hogy felesége fogyókúrás tablettáját vette be, emiatt produkált pozitív tesztet. Bűnösnek vallotta magát, mondván, nem ellenőrizte, milyen készítményt szedett be. Az Angol Labdarúgó Szövetség hathónapos eltiltással sújtotta.
2004-ben Zinédine Zidane is megszólalt a Juventus elleni perben, ahol a klub vezető orvosát, Riccardo Agricolát, valamint az egyik elöljárót, Antonio Giraudót azzal gyanúsították, hogy 1994 júliusa és 1998 szeptembere között rendszeresen doppingszerrel látták el a csapat játékosait. Zidane elismerte, hogy kreatint szedett Torinóban. A szer az izomtömeg növelését segíti elő. Zizou bevallása szerint sem előtte sem utána nem élt az anyaggal, ami egyébként nem szerepel a WADA tiltólistáján. Azt is el kell ismerni, hogy a futballban más szerepe van a doppingszereknek, hiszen a tehetséget, technikát semmilyen anyag nem helyettesíti, de abban, hogy a focisták állóképessége megfelelő legyen és 90 percen keresztül bírják az iramot a pályán, nagy valószínűség szerint minden élcsapat „segíti” játékosait.
John McEnroe szerint a teniszben is mindennapos a teljesítményfokozók használata. A hétszeres Grand Slam-bajnok 2004-ben azt nyilatkozta a Daily Telegraph című brit napilapnak, hogy éveken át doppingszerekkel élt, anélkül hogy tudott volna róla. „Anélkül, hogy arról sejtelmem lett volna, hat éven át egy nem tiltott szteroidot kaptam. Ezt korábban lovaknak is adták, amíg ki nem derült, hogy nekik túl erős” - mondta akkor McEnroe. Az amerikai nem részletezte, milyen körülmények között jutott a doppinghoz és a szert sem nevezte meg. Az egykori klasszis azt követően nyilatkozott, hogy 2004 januárjában a brit Greg Rusedski szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolon nyomaira bukkantak.
A már visszavonult cseh Petr Korda 1998-ban egyéves eltiltást kapott, honfitársát, Bohdan Ulihrachot 2002 októberében kétéves eltiltással sújtották, de később felmentették, miután kitudódott, hogy nem szándékosan vette be a doppingszert. Rusedskihez hasonlóan náluk is nandrolon használatát mutatta ki az ellenőrzés.
Doppingolással megvádolták már a belga Justine Henint is, tőle utóbb bocsánatot kértek, de sokak szerint a Williams-nővérek erőteljes fizikuma is gyanúra ad okot.
Összeállításunk következő részében a BALCO-botrányról (Marion Jones), a 2004-es athéni "doppingolimpiáról", és a kerékpársport botrányairól olvashattok.