Manchester United

Paul Scholes bejelentette visszavonulását

A Vörös Ördögök 36 éves középpályása 676 mérkőzés után szögre akasztja a stoplist, pontot tesz fantasztikus pályafutásra végére. Scholes nem szakad el klubjától, a következő szezontól a szakmai stáb tagja lesz.

676 mérkőzés után búcsút int a Manchester Unitednek Paul Scholes

A középpályás utolsó meccsét a szombati Bajnokok Ligája-döntőben játszotta, a 77. percben csereként lépett pályára. A búcsú ugyanakkor szomorúra sikerült, ugyanis a rivális Barcelona 3-1-re győzött.

"Ez nem olyan döntés volt, amit félvállról vettem. Úgy érzem, most van a legmegfelelőbb ideje annak, hogy abbahagyjam a labdarúgást. Megtiszteltetés, hogy részese lehettem a 19. bajnoki cím megszerzésének" - olvasható a játékos nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.

"Nem vagyok a szavak embere, de elmondhatom, hogy a foci az, amit mindig is szerettem volna csinálni, és óriási elismerésnek tartom, hogy egy ilyen hosszú és sikeres karrier van mögöttem a Manchester United mezében."

"Szeretném megköszönni a szurkolók támogatását, emellett köszönettel tartozom az összes edzőnek és játékosnak, akivel együtt dolgoztam az évek során. De legfőképp Sir Alexnek, akinek az ajtaja mindig nyitva állt előttem attól a naptól kezdve, hogy csatlakoztam a klubhoz. Még sok trófeát fog vele nyerni ez a csapat."

Paul Scholes 1991-ben került a Manchester United korosztályos csapatához, egyike a "Ferguson-fiókáknak", annak a legendás csapatnak, amely 1992-ben megnyerte az Ifjúsági FA-kupát. 1994. szeptember 21-én, a Port Vale elleni Ligakupa-mérkőzésen debütált a United mezében, ahol kétszer is betalált a kapuba, duplájával alakult ki a 2-1-es végeredmény. Három nappal később az Ipswich Town ellen a bajnokságban is bemutatkozott, megintcsak góllal.

A legendás középpályásról, aki a következő idénytől a szakmai stáb tagja lesz, edzője is szuperlatívuszokban beszélt.

"Mit is mondhatnék Paul Scholesról, amit már korábban nem mondtam el? Hihetetlen játékos, aki valóban hiányozni fog. Paul mindig is teljes mértékben elkötelezett volt a klub iránt, örülök neki, hogy csatlakozik a szakmai személyzethez. Paul mindig is példakép lesz minden korosztály számára, és tudjuk, hogy ez az új szerepkörében is így lesz" - nyilatkozta a Scholesból Európa egyik legjobb középpályását faragó Sir Alex Ferguson.

Scholes 1997 és 2004 között szerepelt az angol válogatottban is, ahol 66 fellépésén 14 gólt szerzett. 1994 és 2011 között a Vörös Ördögökkel 10-szeres angol bajnoknak, háromszoros FA-kupa, kétszeres Ligakupa és BL-győztesnek mondhatja magát az egyéb trófeák mellett. Négyszer választották meg a Premier League-ben a hónap játékosának. 2008-ben beválasztották az angol futball Hírességek Csarnokába. A klub augusztusban búcsúzik el játékosától, a mérkőzés pontos időpontját később jelölik ki.