NBA

Mindkét nyugati esélyes egy meccsre a főcsoportdöntőtől

  • Barcsai Róbert

Idegenbeli csapatok sikerét hozta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának 22. játéknapja, amely egyben azt is jelenti, hogy mind a San Antonio Spurs, mind az Oklahoma City Thunder egy győzelemre került a továbbjutástól.

Los Angeles Clippers-San Antonio

A Los Angeles Clippers gárdájának óriási csodára, valamint a harmadik meccs megnyerésére lett volna szüksége ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen megállítani a Spurst. Ennek megfelelően be is kezdtek Griffinék, akik 33-11 arányban hozták az első negyedet, és ekkor bizony még nagyon távolinak tűnt az a bizonyos 16 mérkőzésből álló győzelmi sorozat a vendégek számára. Ennek ellenére a vendégek gyorsan reagálni tudtak, és hátrányukat 10 pontra csökkentették a szünetre. A nagy áttörést végül a harmadik játékrész hozta meg, amelyet 26-8-ra (!) nyertek Duncanék, így a záró játékrész már csak formalitás volt. A mérkőzés után Manu Ginobili, a Spurs veterán cserejátékosa értékelte az első félidei nehézségeket: „Szerettük volna csökkenteni a hátrányunkat a szünetig, csak ezen dolgoztunk. Minden nagyon nehezen ment az első félidőben, egyetlen könnyű helyzetünk sem volt. Sokszor eladtuk a labdát, ők pedig triplákat, vagy könnyű ziccereket dobtak. Minden az ő akaratuk szerint történt.”

A Clippers sikeréhez elsősorban a két sztár, Griffin és Paul formajavulása kellett volna, amely az előbbinek össze is jött, hiszen 28 ponttal és 16 lepattanóval zárt, ám az irányító szenvedése folytatódott, mivel 5/17 es mezőnymutatóval 12 egységet szerzett, az egyedüli pozitív dolog Paul játékában a 11 kiosztott gólpassz volt. CP3 gyengélkedését egyébként kiválóan ellensúlyozta Mo Williams, aki a kispadról beállva bő 23 perc alatt 19 pontot tett a közösbe. A vendégek oldalán talán már mondanunk sem kell, hogy Tony Parker, valamint Tim Duncan cipelte a csapatot. A francia irányító 23 pontjával és 10 gólpasszával dupla-duplát ért el, míg az erőcsatár 36 évesen úgy játszott, mint tíz évvel korábban, hiszen 19 pontot és 13 lepattanót könyvelhetett el.

A párharc állása három mérkőzés után: 3-0 a San Antonio Spurs javára.

Los Angeles Lakers-Oklahoma City

A Los Angeles Lakers több szempontból is hatalmas lehetőséget szalasztott el a Thunder elleni harmadik mérkőzésen, ám Kobe Bryanték nem tudtak élni az adódó sansszal, és 103-100-as vereségükkel egy meccsre kerültek a kieséstől. A hazaiak szinte a mérkőzés teljes egészében legalább nyolc ponttal vezettek, ám az utolsó 7:45-ben 14 ponttal maradtak alul a Thunderrel szemben. Érdekesség, hogy a Lakers 1983 után először veszített playoff-mérkőzést úgy, hogy legalább kilenc pontos előnnyel kezdhették a záró negyedet. 98-98-nál egyébként Russel Westbrook elcsúszott labdavezetés közben, Steve Blake pedig Kobe Bryanthez passzolt, aki teljesen üresen találta Pau Gasolt, ám a spanyol ziccer helyett kifelé passzolt, a labdát pedig Kevin Durant lopta el. A Thunder kiscsatárának azonban ennél is nagyobb szerepe volt a győzelemben, hiszen 13.7 másodperccel a vége előtt értékesített triplájával nyertek a vendégek. A kulcsfontosságú labdalopásról Scott Brooks, a vendégek vezetőedzője így nyilatkozott: „ A végén nagyon jól védekeztünk. Kevin odafigyelt a passzsávokra, a kezei pedig elég aktívak voltak. Durant nagyon jó védő, és pont ez teszi őt speciális játékossá, hiszen a pálya mindkét oldalán nagyon hasznos.”

Kevin Durant és Andrew Bynum

A Lakers nagyjai közül egyedül Kobe Bryant szerepelt hozzá méltó módon, aki 38 pontot szerzett, ám Andrew Bynumnak és Pau Gasolnak problémái adódtak, hiszen előbbi ugyan 18 egységet tett a közösbe, ám csak 9 lepattanót szerzett, míg a spanyol abszolút elvesztette a fonalat, mivel 10 pont mellett 5 lepattanót ért el. A Thunder sztárjai ezzel szemben extrát nyújtottak, Russel Westbrook 37 Kevin Durant pedig 32 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez.

A párharc állása négy mérkőzés után: 3-1 a z Oklahoma City Thunder javára.

NBA
Rájátszás, 22. játéknap
Los Angeles Clippers-San Antonio 86-96
Los Angeles Lakers-Oklahoma City 100-103