Milan

Galliani szerint nem téma Allegri menesztése

Meglehetősen gyengén, két vereséggel és közte egy győzelemmel kezdte az olasz bajnokságot az AC Milan csapata, így szóba került Massimiliano Allegri vezetőedző távozása is. A klub alelnöke, Adriano Allegri ugyanakkor céfolta ezeket a híreket.

"Az Allegribe vetett hitünk nem függ a vasárnapi, udinei mérkőzés eredményétől. Ha például zsinórban tíz mérkőzést elveszít egy csapat, akkor az edző bárhol a világon veszélybe kerülne, de nem ez a helyzet, és természetesen ne is következzen ez be" - nyilatkozta Adriano Galliani.

A szerdai, Anderlecht elleni hazai, 0-0-val végződött Bajnokok Ligája-mérkőzés után Silvio Berlusconi elnök állítólag kész volt meneszteni Allegrit, de Galliani "megmentette" a trénert.

A vörös-feketék három ponttal a 10. helyen állnak a tabellán, vasárnapi vendéglátójuk, az Udinese hasonlóan pocsékul rajtolt, egyetlen pontot szerzett eddig.