Roland Garros

Federer kétszettes hátrányból fordított Del Potro ellen

A harmadik kiemelt svájci Roger Federer ötszettes mérkőzésen 2:0-s hátrányból fordítva győzte le az argentin Juan Martin Del Potrót a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

Juan Martin Del Potro és Roger Federer köszöntik egymást a Roland Garros negyeddöntője után 2012-ben.

Del Potro egyértelműen jobban kezdett Federer ellen, gyorsan brékelőnybe került a meccs elején, amit végig is tudott vinni a kissé indiszponáltnak tűnő svájcival szemben az első szettben, 6:3-mal szerzett előnyt.

A második játszma már sokkal komolyabb harcot hozott, ehhez azonban az is kellett, hogy Federer kijöjjön egy kicsit a sodrából. Rövidítésbe torkollott a szett, és ott a korábbi világelső nehezen viselte, hogy a nézők belekiabálnak a labdamenetekbe, elhangzott a szájából egy "Pofa be!" felkiáltás is.

Dühösen játszva sem tudta megnyerni a tie-breaket a svájci, Del Potro már 2-0-s szettelőnyben volt, azonban a folytatásban az argentin játéka látványosan visszaesett, egyre inkább küzdenie kellett térdsérülésével is, amely az egész tornán hátráltatta őt. A harmadik szettet 6:2-re, a negyediket pedig 6:0-ra nyerte Federer.

A döntő játszmában is egyértelmű volt a Grand Slam-rekorder fölénye, viszonylag korán bérkelőnybe került, amit meg is őrzött. Sőt, a hajrában akár Del Potro szervájánál is befejezhette volna a szettet. Ez nem sikerült neki, de a sajátjánál igen, így nagy harc után bejutott élete 31. GS-elődöntőjébe.

Roland Garros
negyeddöntők
férfiak
Federer (svájci, 3.)-Del Potro (argentin, 9.) 3:6, 6:7 (4-7), 6:2, 6:0, 6:3
Djokovics (szerb, 1.)-Tsonga (francia, 5.) 6:1, 5:7, 5:7, 7:6 (8-6), 6:1
nők
Stosur (ausztrál, 6.)-Cibulkova (szlovák, 15.) 6:4, 6:1
Errani (olasz, 21.)-Kerber (német, 10.) 6:3, 7:6 (7-2)
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Rafael Nadal teniszfelszerelését!
A Roland Garros ideje alatt minden nap közzéteszünk egy tenisz vonatkozású kvízkérdést. Neked nincs más dolgod, mint tippelni, és máris ott a lehetőség, hogy nyerj velünk.
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény egy Rafael Nadal teniszfelszerelés (a Nike 2012-es modelljei):
Rafael Nadal baseball sapka, Rafael Nadal tenisz cipő, Rafael Nadal melegítőfelső, Rafael Nadal tenisz póló, Rafael Nadal tenisz rövidnadrág, Rafael Nadal teniszütő (Babolat). A nyertes a felszerelés mellett öt óra ingyenes teniszoktatásban is részesül Csurgó Virág jóvoltából a Kőér Tenisz Klubban.