Serie A

Kiütéssel nyert Firenzében a Juventus

Megszakította bajnoki nyeretlenségi sorozatát a Juventus, amely sima győzelmet aratott a Fiorentina vendégeként a Serie A 28. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Rendkívül könnyedén játszott a Juventus Firenzében, főleg Mirko Vucinic és Andrea Pirlo voltak elemükben a találkozón. A mérkőzés első gólját előbbi szerezte, már a 15. percben kilőtte Boruc kapujának jobb felső sarkát. (0-1)

A Juventus játékosai örülnek Mirko Vucinic góljának a Fiorentina ellen a Serie A-ban 2012-ben.

A Fiorentina Cerci kiállításával a 21. percben emberelőnybe került, és ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. A Zebrák fölénye nőtt, és rövidesen meg is szerezték a második találatukat. Vidal Vucinic passza után lőtt, és bár a hazai kapus elsőre védett, a chilei középpályás az ismétlésből eredményes volt. (0-2)

A folytatás a második félidőben jött, noha a szünet utáni első időszakban a Violák megpróbálták felpörgetni a játékukat. Az 55. percben Vucinic a bal oldalról adott be tökéletesen, az üresen érkező Marchisio pedig a hálóba fejelt. (0-3)

A 67. percben Andrea Pirlo volt soron, aki a bal oldalon tudott elmenni, onnan emelt Boruc mellett a kapuba (0-4), majd Padoin is betalált percekkel az után, hogy csereként beállt. (0-5)

Tükörsima győzelmével a Juventus négy döntetlen után szakította meg nyeretlenségi sorozatát, és négy ponton tartotta a hátrányát a korábban Parmában nyerő Milan mögött.

Serie A
28. forduló
Fiorentina-Juventus 0-5 (0-2)
gólszerzők: Vucinic (15.), Vidal (28.), Marchisio (55.), Pirlo (67.), Padoin (72.)
kiállítva: Cerci (21.) - Fiorentina