NB I

Még mindig győzelem nélkül áll a Pápával ikszelő ZTE

  • MTI

A sereghajtó ZTE 1-1-es döntetlent játszott a Pápa együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján, ezzel továbbra is nyeretlen.

Pápai lehetőségekkel indult a mérkőzés, majd fokozatosan került fölénybe a ZTE, helyzetei is adódtak, amelyek azonban kimaradtak. Egy kontratámadás végén büntettek a vendégek, de a hazaiak szerencséjére gyorsan jött az egyenlítés és ezután kiegyenlített játék folyt a pályán. Az utolsó percben Bogunovic utolsó emberként lerántotta Maricot, így villant számára a piros lap.

Ismét nem tudott nyerni a ZTE - Fotó:naplo-online.hu

A második félidő elején gyorsan egyenlővé vált a létszám, Puri feldobta magát a 16-oson belül, ami második sárgát ért és mehetett zuhanyozni. Tíz-tíz ember ellen egy darabig a Pápa játszott fölényben, majd a ZTE átvette az irányítást, több lehetősége is adódott, amelyek kimaradtak. Küzdelmes mérkőzésen döntetlen született, így a ZTE továbbra is nyeretlen a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 11. forduló
ZTE FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 3068 néző, V: Kovács J. Z.
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Kovács Ge., Hidvégi - Szakály D. (A. Delic 88.), Máté, Kamber, Balázs (Hervas 65.) - Tököli (Meye 75.), Turkovs
Pápa: Szűcs L. - Dlusztus, Totadze, Nagy S., Rodenbücher - Ganugrava (Quintero 80.), Horváth L., Puri, Maric (Germán 91.), Lovrencsics (Zulevs 85.) - Ferenczi
Gólszerzők: Turkovs (38.), illeve Dlusztus (32.)
Kiállítva: Bogunovic (45.), illetve Puri (51.)
Sárga lap: Tököli (40.), Hervas (87.), Máté (89.), illetve Puri (43., 51.), Rodenbücher (82.)