Bundesliga

Nürnbergi csoda a fáradt Schalke ellen

A Bundesliga szerdai meglepetését a Nürnberg okozta, amely simán győzött a BL-szereplésért küzdő Schalke ellen.

Nürnbergi csodát hozott a német labdarúgó bajnokság 30. fordulójának szerdai napja. A bennmaradásért küzdő csapat ugyanis nagy meglepetésre hazai pályán legyőzte a tabella harmadik helyén álló Schalkét. Dieter Hecking csapata teljesen váratlanul, de megérdemelten vezetett már a szünetben (3-0) is, a 4-1-es végeredmény pedig hűen fejezi ki a két csapat közti különbséget.

Az Európa Liga szereplésért harcoló Hannover továbbra is veretlen maradt odahaza, Mirko Slomka csapata javára a Wolfsburg elleni 2-0 alkalmával ezúttal is a Ya Konen - Mame Diouf páros góljai döntöttek. A Hamburg folytatta vesszőfutását, a Hoffenheim elleni 0-4-el viszont továbbra is még két ponttal állnak jobban, mint a még kieső helyen álló csapatok. Az öt nyeretlen meccsel a háta mögött érkező Bayer Leverkursen 3-1-es szerdai sikere azt jelenti, hogy most már szinte matematikailag is ki lehet jelenteni, hogy a 2011/12-es bajnokság egyik kiesője a Kaiserslautern csapata lesz.

Bundesliga - 30. forduló eredmények
Kedden játszották:
Augsburg-VfB Stuttgart 1-3 (1-2)
Gólszerző: Rafael (5.) ill. Taschi (24.), Harnik (34.), Ibisevic (84.)
 
Hertha BSC-Freiburg 1-2 (0-1)
Gólszerző: Hubnik (81.) ill. Hubnik (7.-öngól), Freis (68.)
 
Mainz-1. FC Köln 4-0 (3-0)
Gólszerző: Polanski (20.), Zidan (31.), Müller (37.), Szalai (54.)
 
Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 2-2 (0-1)
Gólszerző: Rosenberg (18.), Naldo (74.) ill. Hanke (52., 67.)
 
Mai eredmények:
Bayer Leverkursen – Kaiserslautern 3-1 (1-1)
Gólszerző: Kiessling (1.), Rolfes (57.), Reinartz (63.) illetve Derstroff (42.)
 
Borussia Dortmund – Bayern München 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lewandowski (79.)
 
Hannover – Wolfsburg 2-0 (1-0)
Gólszerző: Diouf (44.), Ya Konan (77.)
 
Hoffenheim – Hamburg 4-0 (2-0)
Gólszerző: Vestergaard (17.), Salihovic (25. – 11.esből), Johnson (51.), Schipplock (59.)
 
Nürnberg – Schalke 4-1 (3-0)
Gólszerző: Balitsch (25.), Simons (37. 11-esből), Didavi (45. és 88.) illetve Holtby (85.)