NHL

A sivatagi hoki diadalmaskodott Nyugaton

  • Molnár Dávid

Kialakult a nyugati főcsoport döntőjének párharca az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, miután a Phoenix 4-1-es összesítéssel kiejtette a favorizált Nashville Predatorst. A Coyotes a konferenciadöntőben a Los Angeles Kingsszel ütközik majd meg. A New York Rangers az utolsó pillanatokban egyenlített ki, majd a hosszabbítás elején megszerezte a döntő találatot, és visszavette a vezetést a Washington Capitals elleni párharcban.

Az új tulaj továbbjutást eredményezett

Amikor azt hitték a Prérifarkasok, hogy ennél jobb szezont már nem is produkálhatnának, a szerencse is rájuk csillogott. Három év NHL-es felügyelet után ugyanis végre új tulajra lelt a Phoenix, az egykori San Jose Sharks elnök, Greg Jamison fogja szárnyai alá venni az egyesületet, mely évek óta financiális problémákkal küszködött, és emiatt számtalanszor röppent fel az a hír, hogy a következő évben, a 2011-es Atlanta sorsához hasonlóan, Kanadába teszi át székhelyét a Phoenix.

Hivatalos részleteket még nem tudni, mindenesetre a sivatagban maradásnak az esélyei jelentős mértékben megnőttek. Már csak a Coyotes játékosain volt a sor, hogy ezt kellőképpen megünnepeljék a telt házas Jobing.com Arénában.

A Nashville Predators a kiesés elkerülése érdekében visszarakta a keretbe a két eltiltott játékosukat, Andrej Kosztyicint és Alexander Ragyulovot, akiket Barry Trotz vezetőedző saját maga tett parkolópályára a két Nashville-i találkozó erejére, miután azok házi szabályokat szegtek meg. A két csatár visszatérésével a Predators lövésekben és gólszerzési lehetőségekben is nagy előnyt halmozott fel - többek közt háromszor csengettették meg a kapuvasat - azonban Mike Smith stabilan őrizte a hazaiak kapuját, átmentve a negyedik mérkőzés formáját, amikor is shutoutot jegyzett a Prérifarkasok portása.

A második harmadban kétszer is bevették a hazaiak Pekka Rinne hálóját, annak ellenére, hogy tovább csúcsosodott a vendégek fölénye a pályán és a lövési mutatókban. Még felcsillant a remény a Predators előtt, hogy elodázhatják a búcsúzás igencsak reálisnak tűnő fenyegetését, amikor Colin Wilson révén feliratkoztak az eredményjelzőre, de a Phoenix az első kör után megtanulta megőrizni a vezetést az utolsó percekre, és nem nyújtott több örömforrást a Predators számára.

A Phoenix 33 éves története során - amibe beletartozik a Winnipeg Jets szereplése is, mint jogelőd - először játszik majd konferenciadöntőt, ahol a nyugati első és második helyezettet búcsúztató Los Angeles Kings lesz az ellenfél. A Nashville sorozatban másodszor búcsúzott a főcsoport-elődöntőben, és valószínűleg számtalan változást fog eszközölni a következő évre a menedzsment, hogy egy év múlva már nagyobb sikereket érjenek el.

Ha Nagy Alma, akkor dráma

A New York Rangers és a Washington Capitals 2-2-es összesítéssel érkeztek vissza a Madison Square Gardenbe, a Rangers otthonába. Ahogy azt már ettől a párharctól megszokhatták a nézők és a szurkolók, az ötödik meccs sem szenvedett hiányt drámában és izgalmakban. A forgatókönyv úgy hozta, hogy a Rangers pánikot alig két perc játékidő alatt felváltotta a Rangers eufória.

Pedig ha nincs Braden Holtby a fővárosiak ketrece előtt, akkor ez valószínűleg egy sima hazai sikernek bizonyult volna. Azonban az idei playoff egyik legnagyobb meglepetésembere folytatta kirobbanó formáját, és az első harmadban egymaga tartotta a lelket a csapatában tizenhat bemutatott védéssel. Igaz hibátlan mérlegre nem futotta az erejéből, de a Washington az egygólos hátrányt kifejezetten kedvezőnek találhatta az egyoldalú első harmadot követően.

Dale Hunter vezetőedző az első szünetben rendet rakott a washingtoni fejekben, és ennek megfelelően felpörögtek Alexander Ovecskinék, aminek meg is mutatkozott az eredménye az eredményjelzőn. A záró játékrész elején John Carlson emberelőnyös találata már a vendégeket juttatta előnybe, és az utolsó percig úgy tűnt, hogy a Washington már nem ereszti ki a markából a meccset.

A csattanó azonban csak ezután következett, ugyanis 22 másodperccel a vége előtt a Rangers emberelőnyhöz jutott, miután a bírók Joel Wardot kiszórták dupla kiállítással, bottal ütésért. A hazaiak gyorsan felálltak, és a nagy akarásnak egyenlítés lett a vége: Brad Richards azon nyomban eloszlatta a Rangers-drukkerek kételyeit afelől, hogy megéri-e az ő szolgálata azokat a milliókat, amit a Rangers menedzsmentje utal a számlájára, miután hét másodperccel a záró dudaszó előtt betalált Holtby ketrecébe.

A Washington igazán nem lélegezhetett fel, hiszen Joel Ward második kétperces büntetése még érvényben volt, és a Rangers érezte, hogy ezzel a lehetőséggel élnie kell, különben a hoki istenek még bosszút állnak rajtuk. Az újabb hős végül Marc Staal lett, aki egy megnyert buli után eresztette el bombáját a kék vonal közeléből, és a korong megtalálta az utat a hálóba.

A Rangers így harmadszor is megszerezte a vezetést a párharcban, és magyar idő szerint csütörtök hajnalban kiharcolhatja 1994 után első főcsoportdöntőjét, ha nyernek Washingtonban.