NB I

Kondás négygólos győzelemmel nyitott a DVSC kispadján

A Vasas otthonában pályára lépő Debrecen 5-1-re nyerni a Monicomp Liga 24. fordulójában, így a szerdán kinevezett vezetőedző, Kondás Elemér győzelemmel debütált az NB I-ben. A hajdúságiak a sikerrel pontszámban beérték az 5. helyezett Zalaegerszeget, míg a Vasas maradt a 8. pozícióban.

A két csapatot csupán 2 pont választja el a tabellán, így igazi rangadóra készülhettek a felek. A Vasas bajnoki menetelését akarta folytatni, a frissen kinevezett Kondás Elemér együttese pedig az eddig nem túl erős szezont szerette volna feledtetni egy angyalföldi sikerrel. A nézők nem túl nagy számban jelentek meg szombaton az Illovszky Stadionban, körülbelül kétezer drukker követte végig a találkozót a helyszínről.

A mérkőzés elejét a hazaiak nyomták meg jobban, a debreceniek apró szabálytalanságokkal próbálták megzavarni Komjáti András csapatát. Ettől függetlenül Verpecz Istvánnak volt dolga a kezdés után, Lázok szabadrúgását kellett fognia. Nem volt nehéz dolga, de intő jel volt a vendégeknek, hogy két támadó is egyedül maradt a büntetőterületen belül.

Az első igazi védése a 16. percig kellett várni. A Vasas három csatára ugyanennyi vendég-védőre vezethette a játékszert, majd Lisztes Krisztián került lövőhelyzetbe, de csak a cipője orrával tudott labdába érni, így Verpecznek nem volt nehéz dolga. A Debrecen átengete az első 20 percben az irányítást a hazaiaknak, de a hajdúságiak kontráiban benne volt a gólveszély. Sőt, ezeken az ellentámadásokon felbuzdulva a vendégek elkezdték uralni a mérkőzést.

A Loki meg sem állt öt gólig - Fotó: MTI
Nem is eredménytelenül. Adamo Coulibaly rendkívül harcosan szerzett labdát a Vasas tizenhatosához közel, majd sikerült kicsikarnia egy szögletet. A sarokrúgást követően pedig elaludtak az angyalföldi védők, a 24. percben Szakály Péter maradt teljesen üresen és jobb lábbal rúgta a labdát Németh Gábor kapuja felé, a támadással felhúzódó Dajan Simac pedig megcsúsztatta ezzel téve védhetetlennél a lövést (0-1). Komjáti csapata nehéz helyzetbe hozta önmagát.

A beszedett góltól kissé megzavarodott a Vasas, a Loki közel volt második góljához, Coulibaly hozta az utóbbi időben mutatott meggyőző formáját. A 31. percben gyorsan és szemfülesen végzett el egy szabadrúgást, amivel kiugratta Yannickot, a gyorsléptű kameruni pedig az alapvonal közeléből középre gurított, ahonnan Bódi Ádám a felső lécet érintve lőtt a kapuba (0-2). Uralta ebben az időben a játékot a DVSC, megnyugtatta őket a két rúgott gól.

A nézőtérről egy-egy „Hajrá Vasas” mondat felhördült, de a csapatuk nem igazán találta a fogást a vendégeken. Csak Coulibaly hibáján múlott, hogy nem lett háromgólos a Debrecen előnye a 41. percben. A francia csatár teljesen egyedül vezethette Németre a labdát, a kapus mellett sikerült is elvinnie, de a visszaérő Balog Zsolt sallangmentesen tisztázott az utolsó pillanatban.

A vendégek az első negyed órás megilletődöttség után lehiggadtak és átvették a mérkőzés irányítását. A két gólnak köszönhetően pedig a Vasast tették idegessé, amit a gyors kontráikkal többször is büntethettek volna.

Mintha csak a vendégek jöttek volna ki a második félidőre az öltözőből. Bódi Ádám szerzett labdát, majd Czvitkovicsot indította, aki egy testcsel után középre, egészen pontosan Adamo Coulibaly fejére ívelt, aki a 48. percben végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát (3-0). De itt még nem volt vége a Vasas vesszőfutásának.

Hét perccel később Bódi kevergetett a jobb szélen, majd kissé hosszan tolta meg a labdát Németh kapujának irányába. Mileusnic próbálta kiszorítani a fiatal szélsőt, de az okosan a másik oldalról megkerülte, majd közelről a hazai kapuba bombázta önmaga második, csapata negyedik gólját (0-4). Coulibaly mellett Bódi játszik a leglátványosabban, Zdenek Scasny is őt dicsérte a lemondása előtti időszakban.

A hazaiak a 66. percben álltak legközelebb a szépítéshez, amikor Lázok János végezhetett el egy szabadrúgást 24 méterről. A pazarul eltalált lövés a bal oldali kapufán csattant, utána azonban a Loki védői felszabadítottak. A kapufa után végül a szépítés is összejött. Egy balról érkezett beadást a 71. percben Ferenczi fejelt keresztbe vissza Beliczky elé, a csatár szintén fejjel küldte a csereként beálló Németh Norbert elé, aki kapásból lőtt Verpecz kapujába (1-4).

A Debrecen gyorsan visszaállította a négygólos különbséget. Coulibaly lépett ki a védők közül – hazaiaknál nem működött a lesre állítás – majd egyedül a kapussal szemben ezt a ziccert már nem hibázta el (1-5). Az első félidei játék utána a vendégek gyakorlatilag könnyedén hozták a mérkőzést.

Kondás Elemér első mérkőzése a Debrecen kispadján tehát egy gólgazdag győzelemmel zárult, a Vasas csak az első negyed órában irányított, utána folyamatosan javult fel a hajdúsági klub, aminek 5-1-es győzelem lett a vége. A DVSC így maradt a 6. helyen, de pontszámban beérte a szintén 37 egységgel rendelkező ZTE-t, a hazaiak pedig maradtak a 8. pozícióban. A mérkőzés iramára nem lehetett panaszunk, bár ezt nagyrészt a vendégeknek köszönhettük.

Monicomp Liga, 24. forduló:

Vasas-Debrecen 1-5 (0-2)

Gólszerzők: Németh (71.) Simac (24.), Bódi (31., 55.), Coulibaly (47., 81.)