NHL

Agyrázkódások rázzák meg az NHL-t – 10. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid

Eseményekben gazdag héten van túl az észak-amerikai profi jégkorongliga ( NHL), mely lassan már féltávnál jár, ami az alapszakaszt illeti. Cseréken, edzőmenesztéseken és megsüvegelendő teljesítményeken túl azonban mégis a szomorúról kell megemlékeznünk a héten: az agyrázkódások ismét szedik az áldozatukat. Tavaly Sidney Crosbyt érte utol a vég, pedig toronymagasan vezette az NHL kanadai táblázatát, most pedig az idei éllovas, Claude Giroux került pályán kívülre, miután saját csapattársa fejen térdelte a Tampa Bay elleni győztes meccs második harmadában.

Az NHL igazi ellenségeSok mindent lehetne felsorolni, mely mind az NHL ellen dolgozik – kezdve a reklámokba fektetett kevés pénzzel, az előző számunkban említett torz időeltolódásokkal – de az NHL népszerűségét mindenképp a brutalitása és a durvasága veti vissza. A nyáron történt szomorú események után Sidney Crosby elhúzódó visszatérése is azt erősítette meg az egyszeri nézőkben, hogy a jégkorong túlságosan erőszakos és a sportág nem képes megvédeni saját sportolóit egymás szándékos, illetve véletlen megmozdulásaitól.  Nemcsak Crosbyt tették el láb alól a sérülések: Marc Savardról már kijelentették, hogy idén nem léphet pályára, valamint a New York Rangersben szereplő Marc Staal sem tudott még játékra jelentkezni, miután a tavalyi szezon végén szerencsétlenül ütközött össze bátyjával, a Carolina arcával, Eric Staallal.

Az előszezonban és a szezon elején Brendan Shanahan, a Fegyelmi Bizottság újdonsült elnöke vasszigorral lépett fel a brutálisabb megmozdulások ellen, azonban Giroux esetével senki sem számolhatott, hiszen Wayne Simmonds egészen szerencsétlenül találkozott össze a Flyers zsenijével – aki történetesen saját csapattársa is volt egyben.

Giroux, az NHL jelenlegi éllovasa 39 ponttal, a meccs hátralévő részében már nem tért vissza a pályára, és az elsődleges vizsgálatok megállapították, hogy a csatár agyrázkódást szenvedett. Az igazi hidegzuhany azonban hétfőn érte a Flyers és jégkorong-drukkereket, hiszen, csakúgy mint Crosby, határozatlan időre fog távol maradni a játéktól. Bár a Flyers erősségét mutatja, hogy Giroux nélkül is fölényesen nyertek Washingtonban, azonban komoly érvágásnak tekinthető ez az újabb baleset, az NHL-nek és az NHL népszerűségének egyaránt. Egyrészt Crosby után egy újabb zsenitől kell megválnia a ligának, rövidebb-hosszabb időre, másrészt viszont ez a szerencsétlen jelenet ismét csak arra játszott rá, hogy a jégkorong veszélyes sportág, amit nem szabad sem követni, sem játszani.

Még az sem segít az NHL-en, hogy idén ez az első komolyabb találkozás két játékos között, mely végül agyrázkódásban végződött, hiszen már évek óta bővült a szerencsétlenül járt NHL-esek listája. Nem akarjuk megkondítani a vészharangot, de Sidney Crosby orvosa említette meg, hogy aki egyszer agyrázkódást szenvedett, az már a későbbiekben hajlamos lesz a visszaesésre. Ha megnézzük Eric Lindros, Marc Savard vagy Sidney Crosby felépülését, majd visszatérésüket követően állapotuk romlását, akkor nagyon úgy néz ki, hogy az orvos nem hasra ütött, amikor a vészjósló szavak elhangzottak a szájából.

Új szelek Los AngelesbenÚjabb edzőmenesztés történt a héten: a St. Louis, a Carolina, a Washington és az Anaheim után még egy együttes, a mostanában gyengélkedő Los Angeles Kings is megvált addigi mentorától, Terry Murraytől. Murrayt azután menesztette Dean Lombardi általános menedzser, miután a csapat zsinórban öt meccset elbukott – azóta ez a sorozat már hatra bővült, mivel az új edzővel sem voltak képesek győzni az első mérkőzésen. Csakúgy mint az Anaheimnél, ez is tipikus esete annak, amikor az edző viszi el a balhét az alulteljesítő játékosok teljesítményéért. De az igazat megvallva, Murray eddig nem tett le olyan eredményeket az asztalra, ami ennek ellenkezőjét igazolná. Elvégre egy erős keretet kapott 2008-ban, amikor átvette a csapat irányítását, de csupán két első körig tartó rájátszás írható a nevéhez, holott talán a legjobb védőállománnyal rendelkeznek az egész NHL-t illetően: Drew Doughty és Jack Johnson vetekszik a Nashville duójával, Shea Weberrel és Ryan Suterrel, elöl pedig olyan sztárok kergetik a pakkot, mint Simon Gagné, Mike Richards, Anze Kopitar, Dustin Brown vagy Justin Williams.

Ennek ellenére a Kings lőtte a ligában a második legkevesebb gólt, ami teljességgel elfogadhatatlan egy ilyen neveket felvonultató kerettől. John Stevens ideiglenes edzőként váltja Murrayt a posztján, és Lombardi egyelőre nem mondott semmi biztosat afelől, hogy meddig fogja a Flyers egykori vezetőedzője irányítani a csapatot. Ha a pletykáknak hinni lehet, akkor Lombardi nagyon szeretne ismét egykori edzőtársával, Darryl Sutterrel együtt dolgozni, aki tavaly köszönt el a Calgary Flames általános menedzseri posztjától.

Stevens sem tudott rögtön eredményeket hozni, első mérkőzésén sima 3-0-s vereséget szenvedett vele az együttes a címvédő otthonában, ettől függetlenül még korai lenne leírni a szakembert. Mindenesetre az idő nem az ő oldalán áll: a Kings mutatója ezzel már 50%-ra esett vissza, és ha sokáig elhúzódik a felkapaszkodás, akkor nagy hátrányból kell nekivágniuk a rájátszásért folytatott harcnak.

Kaberle ismét KanadábanTomas Kaberle, a csehek klasszis védője visszatért egykori sikereinek helyszínére – jobban mondva annak szomszédságába, hiszen a múlt héten Kaberlét a Carolina elcserélte Montrealba Jaroslav Spacekért. Kaberlével már foglalkoztunk, floridai kitérője finoman fogalmazva sem jött be a Toronto Maple Leafs legendájának. 29 mérkőzésen kapott szerepet, azonban rossz teljesítménye miatt egyszer még a keretbe sem jelölték, bizakodva abban, hogy a védő észhez tér.

Most már a Montrealban nyerheti vissza régi dicsfényét, és úgy tűnik, hogy a környezetváltás ráesz-méltette a cseh bekket, hogyha folytatja halovány produkcióját, akkor könnyen lehet, hogy pár éven belül már más munkával kell megkeresnie a kenyérre valót. A New Jersey elleni 2-1-es győzelemből két gólpasszal vette ki részét, majd az Islanders ellen is összegyűjtött egy asszisztot, jelezve, hogy támadásokban továbbra is be tud segíteni, ha akar. Nagyon úgy tűnik, hogy Kaberle szíve leginkább a kanadai együttesek felé húz, és erre a játékos is csak mostanában döbbent rá, mindenesetre jó látni, hogy képes még felvillantani régi énjét, amivel bevonult a Toronto történelmének legjobbjai közé.

A Boston másfél hónap után vesztett el zsinórban két mérkőzést, míg az NHL éllovasa, a Wild 7 mérkőzés után szenvedett vereséget a Winnipeg otthonában. Ettől függetlenül továbbra is erőrangso-runk élén vitézkedhetnek, míg a San Jose és a Los Angeles nagyot esett vissza a már hetekre vissza-nyúló gyengélkedésüket követően. A Penguins is visszaesett, ami nemcsak a teljesítményüket tükrözi, hanem azt is, hogy a csapatot micsoda sérüléshullám tizedeli.

NHL – 10. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
Minnesota Wild 1. 2. 20-8-3
Boston Bruins 2. 1. 19-9-1
Philadelphia Flyers 3. 6. 19-7-3
Detroit Red Wings 4. 4. 19-9-1
Chicago Blackhawks 5. 5. 18-8-4
New York Rangers 6. 7. 17-7-4
Pittsburgh Penguins 7. 3. 17-10-4
Vancouver Canucks 8. 11. 18-10-2
Toronto Maple Leafs 9. 9. 16-11-3
Florida Panthers 10. 10. 16-9-6
St. Louis Blues 11. 14. 17-9-3
Dallas Stars 12. 15. 17-11-1
San Jose Sharks 13. 8. 15-10-3
Edmonton Oilers 14. 13. 14-13-3
Phoenix Coyotes 15. 16. 15-11-3
New Jersey Devils 16. 22. 16-13-1
Nashville Predators 17. 23. 15-11-4
Los Angeles Kings 18. 12. 13-13-4
Washington Capitals 19. 19. 15-13-1
Calgary Flames 20. 20. 14-14-2
Ottawa Senators 21. 17. 14-13-4
Buffalo Sabres 22. 18. 15-12-3
Winnipeg Jets 23. 25. 14-12-4
Montreal Canadiens 24. 26. 13-11-7
Colorado Avalanche 25. 21. 14-16-1
Tampa Bay Lightning 26. 24. 12-16-2
New York Islanders 27. 27. 9-13-6
Columbus Blue Jackets 28. 28. 9-17-4
Anaheim Ducks 29. 29. 8-16-5
Carolina Hurricanes 30. 30. 9-18-5