EURO 2012

Gyors gólváltás után döntetlen a spanyol-olasz derbin

Döntetlent játszott egymással a címvédő spanyol és az olasz válogatott a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, a C csoport vasárnapi első összecsapásán. A végig lüktető, rengeteg helyzetet hozó rangadón a csereként beálló Antonio Di Natale szerezte meg a vezetést az olaszoknak, de a címvédő Cesc Fabregas révén három percen belül egyenlített.

Döntetlen a spanyol-olasz rangadón

Az első félidő első felében a spanyolok jóval többet veszélyeztettek, az olaszok inkább csak a védekezéssel törődtek, igaz erre voltak kényszerítve. A címvédő a tőle előzetesen várt, labdatartásra épülő játékot erőltette, Fabregas, Iniesta és Xavi többször is megzavarta az ellenfelet egy-egy váratlan megoldással. A játékrész felénél aztán ritmust váltottak az olaszok, több komoly helyzetet is kidolgoztak, s néhányszor csak Casillason múlt, hogy nem szereztek vezetést.

A szünet után ismét a spanyolok irányították a mérkőzést, igaz, Balotelli egy szemfüles labdaszerzés után ziccerben vezethette a labdát Casillasra, de elszórakozta a lehetőséget. Cesare Prandelli szövetségi kapitány ezután - Balotelli helyett - pályára küldte Di Natalét, s az Udinese csatára szinte azonnal meg is szerezte a vezetést az olaszoknak. A 60. percben Pirlo remek ütemben indította a leshatáron kiugró Di Natalét, aki 14 méterről, a kapujából kimozduló Casillas mellett jobbal a kapu bal oldalába lőtt (0-1).

Nem sokat késett a spanyolok válasza, négy perccel később egyenlítettek: David Silva adott kitűnő labdát a védők mögé befutó Fabregasnak, aki 11 méterről, Buffon mellett a hálóba gurított (1-1).

A spanyolok a lefújásig sokkal többször veszélyeztettek, mint ellenfelük, újabb találatot azonban már egyik csapatnak sem sikerült szereznie, így pontosztozkodással ért véget az összecsapás.

A mérkőzés összefoglalója:

A C csoport másik vasárnapi mérkőzésén, 20:45 órától az írek a horvátokkal találkoznak. A mérkőzésről természetesen élő, szöveges közvetítést olvashattok a hatharom.com-n!

EURO 2012
C-csoport, 1. forduló:
SPANYOLORSZÁG-OLASZORSZÁG 1-1 (0-0)
Gdansk, PGE Arena, vezette: Kassai Viktor (magyar)
 
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xabi Alonso, Xavi, Busquets - Iniesta, Fabregas (Torres, 74.), Silva (Navas, 64.).
Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. Cserepad: Valdés, Reina (kapusok), Raul Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Cazorla, J. Navas, Pedro, Fernando Torres, Negredo, Mata, Llorente.
 
OLASZORSZÁG: Buffon - De Rossi, Bonucci, Chiellini - Maggio, Thiago Motta (Nocerino, 90.), Pirlo, Marchisio, Giaccherini - Balotelli (Di Natale, 56.), Cassano (Giovinco, 65.).
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Cserepad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Montolivo, Diamanti, Nocerino, Di Natale, Borini, Giovinco.
 
Gólszerző: Fabregas (64.), illetve Di Natale (61.)
Sárga lap: Jordi Alba (68.), Arbeloa (84.), Torres (84.), illetve Balotelli (37.), Bonucci (66.)

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

Élő közvetítés

93. perc: Vége a mérkőzésnek. Nem bírtak egymással a csapatok, döntetlen. Kínálkozó lehetőség a horvátoknak és az íreknek.

92. perc: Xabi Alonso 20 méterről a kapu jobb oldala mellé bombázott.

90. perc: Három perc a ráadás.

90. perc: Xabi Alonso csúnyán a kapu fölé lőtte a szabadot.

A spanyolok hajtanak jobban a gólért, de vajon elérik-e céljukat?

90. perc: Csere az olaszoknál, Motta helyén Nocerino.

89. perc: Maggio rántotta le Iniestát, szabadrúgás.

89. perc: Marchisio 11 méterről félmagasan lőtt, Casillas védett.

85. perc: Mit csinált Torres?! 19-ről a kapu fölé emelt, ha lepasszolja a labdát jobbra Navasnak, a társ az üres kapuba lőhetett volna...

84. perc: Torres könyökölte le Daniele De Rossit, sárga a csatárnak is.

84. perc: Arbelola buktatta Giovincót, sárga.

80. perc: Xavi De Rossit találta telibe.

79. perc: Chiellini rúgott oda Iniestának, sárga a védőnek, szabadrúgás 22 méterről, középről a spanyoloknak.

77. perc: Balról szállt a labda a telejsen üresen álló Di Natalénak, a csatár hat méterről, kapásból rosszul találta el a labdát.

75. perc: Torres máris ziccerben, de hosszan tolta meg a labdát, Buffon lábbal tisztázott.

74. perc: Fernando Torres állt be a gólszerző Fabregas helyére.

73. perc: Tetszetős spanyol támadás végén Jordi Alba lőtte el kapásból a labdát, de méterekkel a hosszú sarok mellé ment.

70. perc: Sergio Ramos esett el Maggio mellett, Kassai határozottan kifelé intett.

66. perc: Sárga lap Bonuccinak, Iniestát tarolta le. Jordi Alba reklamálásért kapott lapot.

65. perc: Csere itt is, ott is, David Silvát Jesús Navs, Antonio Cassanót Sebastian Giovinco váltotta.

64. perc: GÓL! Silva adott pazar labdát Fabregasnak, aki hét méterről a kapu közepébe vágta a labdát. Kinézett a partjelzőre, de lesről szó sincs (1-1).

63. perc: Iniesta távolról próbálkozott, Buffon könnyedén hárított.

61. perc: GÓL! Pirlo indította a leshatárról induló Di Nataelét, aki szenzációs mozdulattal, jobb belsővel Casillas mellett a bal alsóba helyezett (0-1).

59. perc: Xavi indította Fabregast, De Rossi remek becsúszással szerelt.

58. perc: Arbeloa rántotta le Cassanót, de csak szóbeli figyelmeztetést kapott.

56. perc: Mario Balotelli higgadtan vette tudmásul, hogy lecserélik, Antonio Di Natale érkezik a helyére.

55. perc: Cassano balról a túloldali szögletzászlót találta el.

53. perc: Balotelli indult meg a jobb oldalon ziccerben, de addig tutujgatta a labdát, amíg beérte Ramos.

Keresik a rést a spanyolok, de egyelőre áthatolhatatlan az olasz védelem.

51. perc: Iniesta lódult meg a balon Fabregas passzával, majd hat méterről, éles szögből tüzelt a hosszú sarok felé, Buffon ujheggyel tornázta ki a labdát.

50. perc: Xavi 22 méterről lőtt a kapu mellé.

49. perc: Fabregas tűzte kapura a labdát, Buffonnak nyújtoznia kellett a takarásból érkező labdáért.

49. perc: Fernando Torres melegít az oldalvonalnál.

46. perc: Egyik oldalon se volt csere a szünetben.

46. perc: Az olaszok kezdték a második felvonást.


45+1. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Cassano ívelt jobbról középre, Motta teljesen üresen fejelhetett a rövid saroknál, Casillas csak ütni tudta a labdát, Piqué takarított.

44. perc: Iniesta 12 méterről alig emelt a kapu fölé.

43. perc: Silva tálalt Fabregas elé, aki jobbról lőtt a rövid sarok felé, Buffon csak az alapvonalon túl fogta meg a labdát.

Cassano és Balotelli nagyon elemében van, elég egy hiba hátul a spanyoloktól, és könyörtelenül büntetni fognak.

37. perc: Balotelli besárgult, sokadik szabálytalanságát már nem nézte el Kassai.

36. perc: Marchisio 18 méterről lőtt, Casillas megfogta a középre tartó játékszert.

34. perc: Cassano balról, hat méterről vette célba a spanyol kaput, Casillas kiütötte a labdát, Balotellire rástartolt a kipattanóra, de nem érte el, közben Piquét is lerántotta.

Tologatják a labdát a spanyolok, de az olaszok sem csak a védekezéssel vannak elfoglalva. Remek kis meccs!

32. perc: Cassano támadta Casillast és jól láthatóan és szándákosan hátul odarúgott a bokájára, de Kassai csak figyelmeztetésben részesítette.

30. perc: Iniesta a tizenhatos bal sarkáról kapásozott, Buffon védett.

29. perc: Iniesta bal oldali beadását Chiellini vágta ki szögletre.

25. perc: Ramos rossz helyre, Cassanóhoz fejelte a labdát, de szerencséjére a csatár lesen tartózkodott.

25. perc: Iniesta ugrott ki Silva passza után, lövése De Rossiról pattant le.

A spanyolok támadnak többet, de egyébként az olaszok egyenrangúak a címvédővel.

22. perc: Cassano jobbról, hét méterről a hosszú alsó mellé gurított. Az olaszok eddigi legnagyobb helyzete volt.

20. perc: Silvát állította meg lesen Kassai.

20. perc: Cassanónak volt egy hosszú a labda.

17. perc: Arbeloa belerúgott Thiago MOtta vállába, némi ápolás után életre kel a védő.

15. perc: Ismét Silva előtt adódott lehetőség, de Rossi belevetődött a lövésbe.

13. perc: Pirlo küldte kapura, Casillas egy remek vetődéssel ütötte ki.

12. perc: Cassano dobta fel magát Ramos mellett, 18-19 méterről jöhetnek szabadrúgással az azúrkékek.

11. perc: Villámgyors spanyol támadás végén Silva lőtt, de éppen Buffon kezébe.

10. perc: Cassano passzolt Balotellihez, aki a tizenhatoson kívülről előtte a labdát, de beleléptek, szöglet.

9. perc: David Silva 18 méterről a jobb felső mellé-fölé lőtt.

8. perc: Silva, majd Fabregas próbálkozott az olasz tizenhatoson belül, de jól zárt a védelem, majd a Barca játékosa esett nagyot a szükséghátvéd De Rossi mellett, szó sincs büntetőről.

7. perc: Giaccherini elől mentett Arbeloa, az olaszoknak is feljegyezhetünk egy kevésbé jól sikerült sarokrúgást.

5. perc: Jordi Alba szabálytalansága után a jobbszélről lőhetnek szabadrúgást az olaszok. Pirlo ívelte a kapu előterébe a labdát, de felszabadítottak a spanyolok.

2. perc: Spanyol szöglet, de veszélyeztette Gianluigi Buffon kapuja.

A helyszín a Legia Gdansk otthona, a harmadik legnagyobb lengyel aréna, 43 ezer férőhelyes.

1. perc: A spanyolok kezdték a mérkőzést. Jó szórakozást kívánunk!

17:56 - Sportfogadási ajánlatunkat itt találjátok!

17:54 - Kassai Viktor vezetésével felsorakoztak a csapatok a pályán.

17:45 - Némi meglepetésre Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya Álvaro Negredót, Fernando Torrest és Fernando Llorentét is csak a kispadra jelölte, Cesc Fabregas lesz az árnyékék.

17:40 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a C-csoport szuperrangadója!