Premier League

A Manchester United nyerte a bajnoki döntőt

A Vörös Ördögök hazai pályán 2-1-re győztek a bajnoki rivális Chelsea ellen a Premier League 36. fordulójában, így gyakorlatilag eldöntötték a cím sorsát, mivel az utolsó két fordulóban csupán egy pontra van szükségük történetük 19. bajnoki elsőségükhöz. Javier Hernández már az első percben bevette Petr Cech kapuját, Vidics fejjel duplázta meg az előnyt, a kékektől pedig Frank Lampard szépített.

Teltház fogadta a csapatokat az Álmok Színházában a „bajnoki döntő” előtt, ami 76000 hazai drukkert jelent. Amennyiben a Manchester győzni tud a mérkőzésen, hat pontra növeli előnyét a londoni kékek előtt és gyakorlatilag a szurkolók megünnepelhetik a bajnoki címet.

Hangorkánnal és hidegzuhannyal indult a mérkőzés az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Chelsea számára, David Luiz hibázott a 35 másodpercben (!), így Javier Hernández üresen indulhatott a vendégek kapuja felé, és fiatal korához képest óriási rutinnal gurította a labdát Petr Cech kapujába (1-0). Sir Alex Ferguson csapata ennél jobban nem kis kezdhetett volna.

A bekapott gól teljesen szétzilálta a Chelsea elképzeléseit, hosszú perceken keresztül csak nyomozták a labdát. A hazaiak gyorsan eldönthették volna a mérkőzést, de Wayne Rooney szabadrúgását hatalmas bravúrral védte Cech. A kékek nem igazán találták a fogást ellenfelükön, Edvin van der Sarnak az első negyed órában nem volt dolga. A 23. percben aztán ismét talpra ugrott az Old Trafford közönsége.

A Manchester eldöntötte a bajnokságot győzelmével - Fotó: AFP
A veterán Ryan Giggs egy szöglet után egy az egyben megverte Salomon Kalout, majd középre tekerte a játékszert, amire Nemanja Vidics érkezett a legjobban és fejjel bevette a Chelsea kapuját (2-0). Ekkorra eldőlni látszott a mérkőzés, és ez által a bajnoki cím sorsa is. A Chelsea azonban nem adta fel. Különös módon a második kapott gól után elkezdtek többet presszionálni, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy főleg pontrúgásokból veszélyeztettek, akciókból nem tudtak eljutni ziccerig. Didier Drogba a 31. és a 33. percben körülbelül ugyanonnan végezhetett el szabadrúgást, az első volt a veszélyesebb, de a 25 méterről érkező lövést van der Sar vetődve védte.


Ivanovics már a mérkőzés elején besárgult, majd a tűzzel játszott, amikor rendesen felrúgta Rooney-t. Howard Webb játékvezető valószínűleg utoljára figyelmeztette a védőt, emellett Carlo Ancelotti is rendesen leteremtette játékosát. A félidő utolsó helyzete Drogba előtt adódott, Malouda becenterezett labdáját próbálta gólra váltani, de John O’Shea megakadályozta a szépítést. A hazaiak előnye teljesen megérdemelt az első 45 perc alapján, a vendégek teljesen alárendelt szerepet játszottak.

Jöttek is a változtatások a szünetben, Mikel helyére Ramires állt be, az első gólnál hibázó Luizt pedig Alex váltotta. A Manchesternél O’Shea nem folytatta, helyére Johny Evanst küldte be Ferguson. A második játékrészben sokkal kiegyenlítettebb játékot mutattak a felek, Malouda 25 méteres lövése nyitotta a játékrész helyzeteit.

Az 53. percben aztán robbant a stadion, Antonio Valencia esett el gyanús körülmények között a Chelsea tizenhatosán belül, de a játékvezető szerint nem történt szabálytalanság, így folytatódhatott a játék. Ettől az esettől eltekintve ezen a délutánon senki sem panaszkodhatott a bíróra.
Érezhető volt a vendégeken, hogy a második félidőre teljesen feltüzelve jöttek ki, érett a kékek szépítőgólja. Nem is kellett sokat várniuk, a 69. percben Frank Lampard közelről vette be van der Sar kapuját (2-1). A találat Ivanovics beadásából született, a hazaiak egyébként lest reklamáltak, de Vidics beragadt, így a gól szabályos keretek között született. Egy perccel később újra kétgólos lehetett volna a hazaiak előnye. Valencia a Chelsea alapvonaláról gurított vissza Rooney-hoz, az angol csatár lőtt, Cech már verve volt, de Alex becsúszásával megmentette csapatát.

A szépítés után visszafogottabbá váltak a vendégek, a Vörös Ördögöket nem fogta meg Lampard találata. Ezzel együtt Rooney-nak ezen a napon semmi nem sikerült, kétszer is lövőhelyzetbe került, de egyik próbálkozása sem találta el a vendégek kapuját. A második félidőben láthatatlan Hernández a hajrában keretbe zárhatta volna a találkozót egy újabb góllal, 7 méterről fejelhetett senkitől sem zavartatva, de a labda kapu fölé szállt.

A másik oldalon a csereként beálló Fernando Torres riogatta az ördögök híveit, de ő sem tudott egyenlíteni, lövése a kapufa külső oldala mellett hagyta el a játékteret. A játékvezető négy percet hosszabbított de újabb gól már nem esett, a Manchester United legyőzte a Chelsea-t és hatpontosra növelte előnyét a kékek előtt, így csupán egy pontra van szükségük az utolsó két fordulóban, hogy bebiztosítsák történetük 19. angol bajnoki címét. 

Premier League, 36 forduló:

Manchester United-Chelsea 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Hernández (1.), Vidics (23.) ill. Lampard (69.)