La Liga

Valenciában Messi mentette meg a szenvedő Barcelonát

A spanyol bajnokság 34. fordulójának szombati találkozóján a címvédő Barcelona Lionel Messi duplájával 2-1 arányban idegenben győzte le a Levante csapatát. Josep Guardiola együttese - a Real Madridhoz hasonlóan - megszenvedett a három pontért, de a sikerével továbbra is életben tartotta esélyeit a végső győzelemre.

Messi duplájával tartja a lépést Cristiano Ronaldóval

A címvédő Barcelonára komoly erőpróba várt az ötödik helyen álló Levante otthonában, főleg annak tükrében, hogy májusban csak 1-1-es döntetlent értek el a katalánok mostani vendéglátójuknál.

Guardiola ezúttal kihagyta a kezdőből Andrés Iniestát, Dani Alvest és Gerard Piquét is, de eleinte úgy tűnt, ez nem befolyásolja csapata teljesítményét. Rögtön az összecsapás elején már Xavi és Pedro lövése után vezethetett volna Barca, majd a 10. percben Alexis labdáját Thiago fejelte közelről mellé. A 15. percben Pedro tüzelt messziről, majd a 19. minutumban ismét Thiago stukkolt Munua kezébe. Az elpuskázott lehetőségek után büntetett a Levante: a 23. percben Sergio Busquets felesleges kezezése miatt a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, az ítéletet pedig Barkero magabiztosan értékesítette is (1-0). Az első félórához érve Fabregas fejében maradt az egyenlítés, majd a 38. percben Lopez lőtt a hosszú sarok mellé egy kontrát követően.

A szünet után Guardiola Xavi helyére a 19 éves Isaac Cuencát küldte csatába. Az első percekben szinte egykapuzott a Barca, de Mascherano hibája után kis híján megduplázta előnyét a Levante - Koné elöl Puyol tisztázott még időben. Nem akart összejönni az egalizálás a vendégeknek, Iniesta érkezett is Pedro helyére, a 60. perc végén Adriano 16-osról eleresztett lövését csak nagy vetődés árán tudta hárítani Munua.



64 percig bírta tartani magát a Levante, aztán jött az argentin. Cuenca passza után Messi kényszerítőzött Alexis Sánchezzel, majd ballal a jobb kapufa mellé tekert (1-1). Nem telt el tíz minutum sem, amikor Isaac Cuenca kétkezes ellökéséért a játékvezető tizenegyest ítélt a vendégeknek: a labda mögé Lionel Messi állt, majd védhetetlenül a bal felsőbe helyezett (1-2).

A vezetés birtokában sem váltott a Barcelona, a "legjobb védekezés a támadás" elvből kiindulva folyamatosan a Levante térfelén zajlott a játék. Komoly ziccert azonban már egyik oldalon sem láthattunk, így ha kínkeservesen is, de kicsikarta a három pontot a gránátvörös-kék brigád - tartva ezzel a Real Madrid mögötti négypontos különbséget.

A hétközi Bajnokok Ligája-elődöntők után a Barcelona szombaton a Nou Campban a Real Madridot fogadja...

La Liga 34. forduló
Levante - Barcelona 1-2 (1-0)
Levante: Munúa - Pedro López, Cabral, Ballesteros, Juanfran - Iborra (Rubén Suárez, 88.), Xavi Torres - Valdo, Barkero (Juanlu, 88.), Botelho (Ghezzal, 80.) - Koné. Vezetőedző: Juan Ignácio Martínez.
Barcelona: Valdés - Puyol, Mascherano, Adriano - Busquets, Xavi (Cuenca, 46.), Thiago, Fabregas - Pedro (Iniesta, 54.), Messi, Sánchez (Alves, 76.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
Gólszerző: Barkero (23. - 11-esből), ill. Messi (64., 72. - 11-esből)
Sárga lap: Iborra (67.), Valdo (74.), ill. Adriano (38.)

 

 

 

 



 

Levante - Barcelona
statisztika
31% Labdabirtoklás 69%
4 Kapura lövés 14
2 Kaput eltaláló lövések 9
2 Kaput nem találó lövések 5
7 Szabadrúgás 17
1 Szöglet 6
3 Les 1
27 Bedobás 18
7 Védés 1
10 Kirúgás 6
14 Szabálytalanság 6
5 Sárga lap 2