Női kézilabda BL

Bajnokok Ligája-döntőt vívhat a Győri ETO

A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén a Győri Audi ETO KC 31-23-as győzelmet aratott a román Valcea együttese felett, így 62-58-as összesítéssel bejutott a legrangosabb európai sorozat fináléjába.

Amorim hatalmasat küzdött

Kissé görcsösen kezdte sorozatban hatodik Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóját a Győr, Amorim például az első két kísérleténél csúnyán fölé lőtt. Ennek ellenére néhány perc elteltével feloldódott Karl-Erik Böhn csapata és két Görbicz-villanással a hatodik percben átvette a vezetést (4-2).

A félidő közepén Löke góllal együtt harcolta ki a találkozó első kiállítását, ráadásul az emberelőny hamar megduplázódott: a fór végén a norvég beállós találatával négy találatra nőtt a különbség, amivel ledolgozta hátrányát a Győr. Ugyanakkor Amorimot is kiküldték a bírók, de amikor visszaállt, egy elképesztő Haraldsen-indítás után nőtt a különbség. A Győr maximális fordulatszámon pörgött, így a Valcea vezetőedzője öt perccel a félidő vége előtt időt kért, majd ugyanígy tett a magyar csapat norvég trénere is. A játékosok lelkesítése utóbbinak jött be, a szünetre ugyanis 19-12-re módosult az állás.


Egy értékesített Görbicz-hetessel indult a második játékrész, a Győr védekezésben kiválót nyújtott, a Valceának hat perc kellett ahhoz, hogy betaláljon. Ezzel szemben támadásban megakadt a hazai gárda, a csereként beálló Dinu-kapus megbabonázta a győrieket, a vendégek pedig 21-16-ra feljöttek.    

Haraldsen védései adtak tartást ekkor a győrieknek, akik nem sokkal később hét gólra elléptek, a vendégek trénere pedig megint időt kért. Habár támadásban továbbra is bizonytalankodott a magyar bajnok, védekezésben fantasztikus volt, ráadásul Radicsevics gyors góljával öt perccel a hajrában a Győr ismét azt a játékot nyújtotta, amit a találkozó elején, így végül, ha volt is a mérkőzésben egy rendkívül nyögvenyelős szakasz, magabiztosan jutott tovább.

Női Bajnokok Ligája elődöntő, 2. mérkőzés
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
Veszprém, 5500 néző játékvezetők: Dentz, Reibel (franciák)
Győr: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Amorim 5, Görbicz 12 (6), Gros, Hornyák, Kovacsics 1, Lekics 4, Löke 6, Orbán, Planéta, Radicsevics 2, Vérten. Vezetőedző: Karl Erik Böhn.
Valcea: Dinu, Tolnai, Knezovic (kapusok), Ardean Elisei 1, Babeanu 3 (3), Bradeanu, Chirila, Curea, Farcau, Geiger, Managarova 3, Manea 3, Meirosu 3, Nechita 3, Özel 3, Vetkova 2, Vizitiu 2. Vezetőedző: Radu Voina.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 4/3

Vége a mérkőzésnek!!!

60. perc: A már ünneplő győri játékosok között még szépítenek a vendégek, de ez már nem számít, 31-23-ra nyer a Győr és bejutott a BL-fináléjába.

60. perc: Görbicz passza után Amorim még kiharcol egy büntetőt, amit a magyar irányító nagy pimaszsággal értékesít. 31-22

59. perc: Egy technikai hiba eyg egyik, egy pedig a másik oldalon, a továbbjutás kérdése eldőlt!!

59. perc: Lekicset állítják ki, Vizitiu pedig ki is használja az emberelőnyt. 30-22

58. perc: Újabb Haraldsen-védés, Löke gólja pedig már fieszta hangulatot teremt. 30-21

57. perc: Görbicz Anita csodás gólt szerez. 29-21

57. perc: Vizitiu megpattanó labdája talált utat Haraldsen kapujába. 28-21

56. perc: Radicsevics szerez fontos pillanatban labdát, de Lekics betöréses akciója után Dinu véd hatalmasat.

55. perc: Bradeanu a felső kapufát lövi szét, majd passzív miatt elveszik a Valceától a labdát. Az indításból Radicsevics eredményes. 28-20

55. perc: Amorim lendületből hatalmas gólt szerez. 27-20

54. perc: Görbicz Anita ziccerben lő kapufát, de Özel pocsék passza után próbálkozhat újra a Győr.

51. perc: Hornyák Ágit küldik ki a bírók két percre,  majd hetest harcoltak ki a vendégek: Babeanu belőtte. 26-20

Radu Voina időt kér.

50. perc: Haraldsen újabb átlövést hárít lábbal, majd Görbicz Anita a mérkőzés egyik legszebb gólját szerzi a szaggatottról. 26-19

49. perc: Kovacsics Anikó szép betörés után lövi első gólját. 25-19

49. perc: Vetkova beállóból eredményes. 24-19

48. perc: Lekics gyorsan válaszol. 24-18

48. perc: Bradeanu gólja után 23-18.

47. perc: Vizitiu passza után feljönnek hatra a románok. 23-17

47. perc: Hornyák ziccerét kivédte Dinu, de a labda maradt a magyar csapatnál, de Görbicz lövését blokkolják.

46. perc: Haraldsen "nyeli le" Bradeanu lövését.

45. perc: Haraldsen véd egy szélső próbálkozást, majd Lekics harcol ki egy büntetőt. Görbicz ezúttal is túljárt Dinu eszén. 23-16

44. perc: Özel lövését Haraldsen szedi ki a léc alól, Lekics viszont lépéshiba miatt elrontja a magyar támadást.

43. perc: Lekics talpról lövi ki a bal sarkot. 22-16

42. perc: Bradeanu ezúttal is célt téveszt, Amorim lövését Dinu védi ki, majd Vizitiu mattolja Haraldsent. 21-16

41. perc: Löke is leül egy kicsit pihenni - ennyit az emberelőnyről...

41. perc: Az orosz Vetkovát küldik ki a játékvezetők, de Radicsevics elszórakozza az akciót.

40. perc: Lekics lövését blokkolják, Meirosu talpról elengedett bombáját Haraldsen némi szerencsével védte.

40. perc: Özel trükkös átadása után Manea lő gólt a vonalról. 21-15

38. perc: Meirosu a felső kapufát találja telibe, de Amorim szintén a kapufát találja el.

38. perc: Löke harcol ki hetest, Görbicz Anita kilövi a "vissza-alsót".21-14

37. perc: A magyar kapufa után Vizitu lő lerohanásból gólt. 20-15

36. perc: Elisei lövését Haraldsen könnyedén hárítja, de sajnoks emberhátrányban elkapkodja akcióját a Győr, a másik oldalon nagy gólt lő a Valcea. 20-14

35. perc: Kettőperces büntetést kapott Andrea Lekics, de belemenés miatt elrontják az akciójukat a románok.

34. perc: Bradeanu a kapufát találja el, Lekics lövését pedig Dinu hárítja.

32. perc: Haraldsen nagyszerű védést mutatott be ismét.

31. perc: Hornyák betörése után ugyan fölé pattint, de a bírók hetest ítélnek. Görbicz Anita a kapuba érkező Dinunak is betalál. 20-12

31. perc: Haraldsen védéssel kedződik a második játékrész.

Már az első harminc perc után továbbjutásra áll a Győr, amely elsősorban ellentmondást nem tűrő támadójátékának köszönhetően hétgólos előnyre tett szert. A Görbicz Anita, Heidi Löke és Eduarda Amorim hármassal nem tud mit kezdeni a vendégcsapat, ugyanakkor a magyar kapuban Lunde-Haraldsen is komoly feladat elé állítja a román játékosokat. Az első játékrészben rendkívül magas színvonalon és iramban kézilabdázott a magyar bajnok, a látottak alapján pedig nehezen képzelhető el, hogy ne jusson be a fináléba.

Női Bajnokok Ligája elődöntő, 2. mérkőzés - 1. félidő
Győri Audi ETO KC - Oltchim Valcea (román) (19-12)
GYŐR: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Amorim 4, Görbicz 6 (2), Gros, Hornyák, Kovacsics, Lekics 3, Löke 5, Orbán, Planéta, Radicsevics 1, Vérten. Vezetőedző: Karl Erik Böhn.
VALCEA: Dinu, Tolnai, Knezovic (kapusok), Ardean Elisei 1, Babeanu 2 (2), Bradeanu, Chirila, Curea, Farcau, Geiger, Managarova 3, Manea 2, Meirosu 2, Neagu, Nechita, Özel 2, Vetkova, Vizitiu. Vezetőedző: Radu Voina.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2

Vége az első félidőnek!

30. perc: Vizitu felugrásból méterekkel a kapu fölé lőtt, ez pedig a játékrész utolsó momentuma volt.

30. perc: Egy támadófault után Amorim lő bombagólt. 19-12

29. perc: Görbicz találta meg egy labdával Lökét, aki a vonalról be is talált. 18-12

29. perc: Karl Erik Böhn is időt kér.

28. perc: Özel lövését Haraldsen védi, a norvég kapus 40 százalék felett teljesít ezidáig. 

27. perc: Görbicz hibázott a szélről.

26. perc: Managarovát találták meg a tásak, ő pedig átejti Haraldsent. 17-12

26. perc: Radu Voina időt kér.

25. perc: Amorim passza után Görbicz talál be a szélről, Karl Erik Böhn mosolyogva rázza az öklét. 17-11

25. perc: Amorim talál be emberhátrányból is, a bírók kiállítanak egy román védőt is.  16-11

24. perc: Hosszú támadás végén Bradeanu lő fölé.

23. perc: Manea Hornyákkal a nyakán is gólt szerzett, a magyar játékost kiküldik a játékvezetők. 15-11

22. perc: Haraldsen indításából Görbicz fésülte meg Tolnait. 15-10

21. perc: Özel gyönyörű góljára, Lekics nagyon hamar válaszol. 14-10

20. perc: Löke harcol ki hetest, Görbicz pedig értékesíti. 13-9

19. perc: Görbicz passza után Löke negyedik gólját szerzi. 12-9

19. perc: Radicsevics támadóhibája után gyorsan büntet a Valcea. 11-9

18. perc: Manea emberhátrányban szépít, sőt Amorimot kiszórják róla. 11-8

17. perc: Meirosu kétségbeesetten lőtt mellé, szép akció után Löke szerez gólt. 11-7

16. perc: Amorim gólja után újabb kiállítása a román oldalon. 10-7

15. perc: Emberhátrányban harcol ki Bradeanu büntetőt, Babeanu belővi. 9-7

14. perc: Haraldsen védése után Löke gólja mellé még egy kétperces büntetést is kiharcol. 9-6

13. perc: Amorim harcolt ki hétméterest , Görbicz első szándékból be is vágja. 8-6

12. perc: Meirosu góljával egalizálnak a vendégek. 6-6 Lekics egyéni villanásból gyprsan válaszol. 7-6

11. perc: Támadófaultot fújnak a franciák a románoknak, de Hornyák ziccerét Tolnai hatalmas bravúrral védi.

10. perc: Görbicz újabb cunderezését Tolnai kirúgja.

10. perc: Az ex-győri Bradeanu lövését fogja Haraldsen, Radicsevics kapufát ejt, majd Managarova a vonalról szépít. 6-5

9. perc: Gyors gólváltás Elisei, majd Amorim eredményes. 6-4

9. perc: Radicsevics góljával már kettővel vezet a Győr. 5-3

8. perc: Hetest kaptak a románok, Babeanu ezt már értékesíti. 4-3

7. perc: Görbicz a balszélről kötényt cunderezett Tolnainak! 4-2

6. perc: Görbicz labdát szerzett, és lerohanásból be is talált. 3-2

5. perc: Amorim bejátszása után Löke bombázott a léc alá. 2-2

4. perc: Özel talpról hatalmas gólt lő. 1-2

3. perc: Amorim megint fölé lő, de szerencsére elvétik a támadásukat a románok is, majd Lekics átlövésből egyenlít. 1-1

2. perc: Meirosu talpról meglepi Haraldsent, majd nem sokkal később hetesből Babeanu az égbe lőtt. 0-1

1. perc: A Győr kezdt a mérkőzést, Amorim első lövését elvéti.

15:58 - A mérkőzést a francia Thierry Dentz - Denis Reibel páros fújja majd.

15:54 - A két csapat a 2009/2010-es szezonban a sorozat ugyanezen szakaszában mérte össze erejét, akkor a győri, 25-25-s döntetlen után a visszavágón 24-20 arányban a román bajnok legyőzte a magyart, és bejutott a fináléba.

15:49 - "Szerintem nagyon nagy nyomás lesz a szurkolók részéről, amit én nagyon szeretek, engem ez motivál, erőt ad. Imádok a Magvassyban játszani, de Veszprémben is a mi győri szurkolóink lesznek majd, és még néhány ezren pluszba, akik biztatni, hajtani fognak bennünket előre. Azt gondolom, hogy ez egy nagy élmény lesz mindannyiunk számára" - nyilatkozta a találkozót megelőzően a győriek norvég klasszisa, Heidi Löke.

15:48 - Karl Erik Böhn, a magyar csapat szakvezetője szerint reális esélye van csapatának a döntőbe kerülésre.

15:47 - Az egy héttel ezelőtti mérkőzésen a Valcea 35-31-re legyőzte a Rába-partiakat.

15:45 - Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdetét veszi a Győri Audi ETO KC - Oltchim Valcea női kézilabda Bajnokok Ligája találkozó.

Női Bajnokok Ligája
Győri Audi ETO KC - Oltchim Valcea (román) 16.00
Az első mérkőzésen: Valcea - Győri Audi ETO KC 35-31 (13-17)