La Liga

Emberhátrányban harcolta ki a győzelmet a Barcelona

A spanyol bajnokság 26. fordulójában a címvédő Barcelona 3-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Sporting Gijón együttese ellen. A második félidő elején Gerard Piquét kiállítása miatt 10 emberrel volt kénytelen futballozni a katalán csapat, amely ennek ellenére is kiharcolta a sikert.

Josep Guardiola ugyan már elismerte, hogy a bajnokság megnyerésére már nincs valós esélyük, ettől függetlenül minden hátralévő találkozóján a győzelem megszerzése csapatának a célja.

A katalánoknál nem lehetett ott a csapatban az eltiltott Lionel Messi valamint Sergio Busquets, de sérülés miatt Abidal és Alcantara is csak nézőként lehetett ott a Nou Campban.

A Barcelona ellen rendre szívósan küzdött az elmúlt években a Sporting Gijón, amely a szombati találkozón is megmutatta, hogy nem adja könnyen meg magát. A labdabirtoklásban természetesen a hazaiak jeleskedtek, de a helyzetek pontos befejezésével akadtak gondok. A jeget végül az első félidő hajrájában sikerült megtörniük, amikor is egy sakk-mattra kijátszott akció után Iniesta passzolt a kapuba (1-0).

A második játékrészt első percében a játékvezető kiállította Gerard Piquét, amiért az utolsó emberként lerántotta a vendégek támadóját. Az eset meglehetősen összezavarta a barcelonaiakat, amit a Sporting gyorsan ki is használt és a csereként beálló Barral a 49. percben egalizált (1-1).

El kellett telnie jónéhány percnek mire magához tértek a hazaiak, akik a félidő második felében már ismét ellenfelük fölé kerekedtek. A vége előtt 11 perccel Seydou Keita tőle szokatlan módon elképesztően szép gólt ragasztott Juan Pablo kapujába (2-1), majd a 88. percben Xavi bebiztosította csapata győzelmét (3-1).

La Liga 26. forduló
Barcelona - Sportng Gijón 3-1 (1-0)
Barcelona, Nou Camp. Vezette: Velasco Carballo.
BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Adriano - Keita, Xavi, Iniesta - Pedro (Tello 57.), Fabregas (Alexis 57.), Cuenca (Puyol 81.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
SPORTING GIJÓN: Juan Pablo - Damián, Orfila, Gálvez, Botia, Canella - André Castro, Nacho Cases - De las Cuevas (Eguren 75.), Ayoze - Mendy. Vezetőedző: Javier Clemente. 
Gólszerző: Iniesta (42.), Keita (79.), Xavi (87.) ill. Barral (49.)
Sárga lap: Iniesta (47.), Xavi (71.), Keita (76.), ill. Ayoze (28.), Canella (29.), De las Cuevas (64.), Castro (73.), Carmelo (74.), Eguren (78.), Barral (81.)
Piros lap: Piqué (46.)