Madridi tenisztorna

Verdasco drámai csata után életében először győzte le Nadalt

A madridban zajló 3,1 millió euró összdíjazású salakpályás verseny nyolcaddöntőjében a Fernando Verdasco több, mint háromórás csata után legyőzte honfitársát, Rafael Nadalt.

Verdascóból feltörtek az érzelmek a győzelem után

A 15. helyen kiemelt Verdasco pályafutása során még egyszer sem bírta legyőzni az első számú spanyolt, aki legutóbb Barcelonában két sima játszmában győzte le mostani riválisát.

Az első szettben a világranglista második helyén álló Nadal rögtön az első szervajátékát elveszítette, majd ugyan azonnal elvette ő is Verdasco adogatását, 3-2-es állásnál ismét elbukta a sajátját, ami végül a játszma elveszítésébe is került.

A második szettben Verdasco fejben alulmaradt Nadallal szemben, így a mallorcai könnyű szerrel egyenlített. A mindent eldöntő harmadik felvonásban is Nadal dominált javarészt, rögtön a szett elején elvette Verdasco két szervajátékát is, majd 5-2-es vezetésnél a mérkőzésért adogatott. Ugyan a második helyen kiemelt teniszező már két labdára is volt a továbbjutástól, végül nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, Verdasco pedig "vérszemet" kapott, és szenzációs játékkal, egyhuzamban öt gémet nyerve legyőzte a salak királyát.

A találkozóval egyidőben zajló összecsapáson az argentin Juan Martin del Potro két játszmában verte a horvát Marin Cilicet, korábban pedig az ukrán Dolgopolov gigászi csata után múlta felül Tsongát. A cseh Tomás Berdych 50 percet alatt intézte el Gael Monfilst.

ATP-1000 Madrid
nyolcaddöntő
Verdasco (spanyol, 15.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 3:6, 7:5
Dolgopolov (ukrán, 16.)-Tsonga (francia, 4.) 7:5, 3:6, 7:6 (7-2)
Berdych (cseh, 6.)-Monfils (francia, 12.) 6:1, 6:1
del Potro (argentin, 10.)-Cilic (horvát) 6:2, 6:4