Serie A

Balotelli, te utánozhatatlan vagy! - lapszemle

  • Bodnár Gergő

Ennél tökéletesebben nem is sikerülhetett volna Mario Balotelli bemutatkozása. A Milan új igazolása első meccsén duplázott és győzelemre vezette csapatát az Udinese ellen. A Serie A 23. fordulójában az Inter kikapott a Siena vendégeként, így a Milan pontszámban beérte városi riválisát. Nyert a Juventus is, a címvédő 2-1-re verte a Chievót, így három pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

Első hivatalos mérkőzésén két góllal és győzelemmel debütált a Milanban Mario Balotelli. A Manchester Citytől érkező csatár az Udinese ellen a 93. percben szerezte meg a mindent eldöntő gólt – egy elég véleményes – büntetőből.

„Balotelliseiunico! E presaInter”, vagyis „Balotelli, te utánozhatatlan vagy! És a Milan beérte az Intert” - foglalta össze a vasárnap esti bajnokit címlapján a Corriere dello Sport. A római sportnapilap megjegyzi, őrületes volt a vörös-feketék új támadójának bemutatkozása, igaz a győztes gólt egy „nem létező” büntetőből lőtte.

„Szerencsések voltunk, mert 30 másodperccel a lefújás előtt jutottunk tizenegyeshez. Tipikusan olyan szituáció volt, amit be is lehetett fújni, meg tovább is lehetett engedni. Mario? Nagyot játszott, remélem, még rengeteget tud segíteni nekünk” – értékelt a 2-1-es győzelem után Massimiliano Allegri vezetőedző, akit az olasz sajtó Zdenek Zeman menesztése után szóba hozott a Romával. Adriano Galliani alelnök a hír hallatán egyből kijelentette, a tréner marad, és kitölti 2014-ig szóló szerződését.

Balotelli gólokkal mutatkozott be a Milanban

„Balo elsöpörte az Udinesét” - írta hétfői első oldalán a duplázó játékos hatalmas képe mellett a La Gazzetta dello Sport. A szaklap 8-as osztályzattal a mezőny legjobbjának választotta Balotellit, de Montolivo (7) és Niang (6,5) is nagyon jó kritikát kapott. Azért a Gazzetta címlapjára egy „Első a Juventus” felirat is odafért, hisz a címvédő vasárnap 2-1-re verte a Chievót. Érdekes, a Juve 2008 novembere óta nem nyert Veronában, akkor Iaquinta és Del Piero góljaival sikerült győznie 2-0-ra.

„Felébredt a Juve, a Napolinak köszönhetően”. Hétfőn ezzel a címmel jelent meg a Tuttosport. A torinói sportújság a csapat kapusát, Gianluigi Buffont idézte, aki szerint a Napoli jó szereplése kellett ahhoz, hogy a címvédő magárja találjon. Az előző két körben nem sikerült nyerni, sőt hétközben a Juventus az Olasz Kupából is kiesett. A Chievo elleni sikerrel viszont ismét három ponttal vezet Antonio Conte csapata.

Végül említsük meg, hogy a Milan szurkolói már egy új dalt is írtak Balotelli leigazolásának tiszteletére. A szöveg - legalábbis a finomított változat - így szól: „Ledobtad a földre az általunk annyira utált mezt (az alkotók a „merda” jelző használatával természetesen az Inter csapatára utaltak), most, hogy itt vagy a Milanban, az álmunk valóra vált. Lődd nekünk a legszebb gólokat… Balotellivel nyerni fogunk.”  A Milan szurkolóinak imái egyelőre úgy tűnik, meghallgattatnak.