Vívás

Szász Emese érvényesíteni tudta a papírformát, és megszerezte a kvótát

  • MTI

Olimpiai kvótát szerzett a párbajtőröző Szász Emese a vívók pozsonyi kvalifikációs versenyén, így ott lehet a londoni játékokon.

Szász a viadal honlapja alapján a csoportküzdelmeket első kiemeltként kihagyta, majd az egyenes kieséses szakaszban a norvég színekben szereplő Caroline Piaseckát 15-4-re, a görög Niki Szidiropulu-Hrisztodulut 15-5-re, végül a brit Corinna Lawrence-t 15-11-re legyőzve bejutott a döntőbe, ami ötkarikás részvételt ért.

A másik ágon a francia Laura Flessel-Colovic menetelt el a fináléig, többek között a svéd Emma Samuelssont és az észt Erika Kirput búcsúztatva. A döntőt nem vívták le.

"Nagyon nehéz év áll mögöttem. Mindenképpen ki akartam harcolni az olimpiai részvételt, és ha az utolsó pillanatban is, de sikerült" - mondta boldogan az MTI-nek Szász. "Egyelőre még fel sem fogom, hogy innentől már nem a kvótaszerzésre, hanem az olimpiai szereplésre kell koncentrálnom. Úgy érzem, kezdem visszanyerni a formámat a műtétem és a hosszú kihagyás után, és remélem, Londonban éremért küzdhetek."

Szász Emese számára szerencsésen alakult a tábla, a legerősebb ellenfelek a másik ágon vívtak.

"Mindenki nagyon izgult, azért is került a másik ágra Kirpu és Samuelsson, mert mindketten elrontották a csoportszakaszt. Egyszer azért nekem is lehet szerencsém annyi balszerencse után" - utalt az elmúlt évi gondjaira, többek között könyöksérülésére, amely utóbb műtéthez vezetett.

"Emese első két ellenfele nem fejtett ki komoly ellenállást, az angol lánnyal szemben viszont az elején egy darabig szoros volt az állás" - értékelt Mincza-Nébald Ildikó, a párbajtőrözők vezetőedzője. "Pszichikai csata volt az összes asszó, mindenkin érződött, hogy nagyon izgul, ilyenkor pedig nehezen érvényesül, hogy valaki jobb vívó a másiknál."

Az európai zónaversenyre csak olyan országok küldhettek egy-egy vívót, amelyek az adott szakágban előzőleg nem szereztek egyetlen kvótát sem. A szlovák fővárosban a magyar színek képviseletében még a kardozó Benkó Réka szerepel, ő vasárnap lép pástra. Előzőleg a tőröző Gátai Róbertnek nem jött össze az ötkarikás részvétel kiharcolása.

A magyarok Szász sikerével jelenleg négy vívókvótával rendelkeznek: korábban férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida biztosította helyét az ötkarikás mezőnyben. A csapatversenyekben nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.