Koronázási ceremónia Hollywoodban

Valószínűleg a filmvilág forgatókönyvírói sem tudtak volna előhozakodni jobb scripttel a Los Angeles Kings menetelésével kapcsolatban. A kaliforniaiak egy döcögősre sikeredett alapszakasz után a rájátszásban a liga etalonjává nőtték ki magukat, és végül megérdemelten gyűjtötték be történetük első Stanley-kupáját a finálé hatodik mérkőzésén.

Ahogy az előző két találkozón is, a Kings ismét megpróbált már az összecsapás elején felkerülni az eredményjelzőre, de az örök ifjú Martin Brodeur további okokat adott a hazaiak frusztrációjának. A harmad közepén aztán olyan eseményeknek lehettek szemtanúi a nézők, melyeken előreláthatólag még sokáig fognak rágódni a szakértők és a bírói kar, rövid időn belül ugyanis két csúnya ütközés következett be. Előbb Stephen Giontát ütközték le hátulról, mely felett szemet hunytak a zebrák, majd Steve Bernier lökte durván palánkra Rob Scuderit, a Kings védőjét, aki vérző arccal vonult le az eset után az öltözőbe.

Bernier is követhette a példáját, ugyanis a bírók azonnal öt perc, végleges kiállítással jutalmazták a megmozdulását, és a csapatára hosszú emberhátrányos védekezés várt. A Devils, bár ebben a kategóriában az alapszakasz legjobbjai voltak, a rájátszásban már koránt sem mutatott hatékonyságot megfogyatkozott létszám mellett, és az ötperces védekezés túl nagy falatnak bizonyult számukra a feltüzelt Kings játékosok ellen. A hazaiak háromszor is betaláltak a következő percekben, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés és a Stanley-kupa sorsa.

Főleg, hogy a második harmad elején már négygólos volt az előnye a Kingsnek, és az egész rájátszás során higgadtságáról és fegyelméről elhíresült Devils játékosoknál ezt követően elszakadt a cérna, és a játékrész második felében további két Ördög csatlakozhatott idő előtt Bernier társaságához az öltözőben. Adam Henrique ezt követően beköszönt Jonathan Quicknek, de még így is nagyon messzire volt az egyenlítés reménye.

Az idő egyre fogyott, a Devils pedig hiába próbálkozott, ezúttal Quick játszotta el az ellenállhatatlan kapus szerepét. Peter DeBoer négy perccel a vége előtt megpróbálta lehozni Martin Brodeurt, hátha az extra csatár ad egy löketet a csapata támadóalakulatának, de Trevor Lewis révén a Kings végleg eldöntötte a találkozót üres kapura lőtt találatával. Tizenöt másodperccel később Matt Greene alakította ki a 6-1-es végeredményt, mely után már csak a formalitás kedvéért játszották le a maradék időt a felek.

A végső dudaszónál aztán ünneplésbe kezdhettek a Los Angeles-iek. A hazai közönségben ott voltak olyan szurkolók is, akik már a csapat 1967-es indulása óta rajongtak a klubért, úgyhogy elmondható, hogy kiböjtölték az elmúlt időszakot.

A rájátszás legértékesebb játékosának Jonathan Quicket választották meg, aki elképesztő teljesítményt nyújtott az elmúlt két hónapban. Védési hatékonyságban 94.5%-kal büszkélkedhetett, és mindössze 29 alkalommal avatták fel a kapuját 20 mérkőzésen – a nagydöntőben hat találkozón hétszer tudott beköszönni neki a Devils.

A két amerikai csapatkapitány közül végül Dustin Brown emelhette magasba a kupát, aki rögtön ezután Willie Mitchellnek adta át a hokisok Szent Grálját – a 35 éves védő 2000-ben csak passzív résztvevője volt a Devils kupagyőzelmének, ezúttal viszont teljesen kivette részét a Kings bajnoki címének megszerzéséből. Mitchellt a Flyers egykori ikonja, Simon Gagné követte, aki majdnem megbotlott a kupával a kezében, de végül nem került sor kínos pillanatokra.

A Los Angeles Kings lett az NHL történetének első csapata, mely nyolcadik helyezettként lett bajnok, ezzel abszolút csúcsot állítottak fel a kaliforniaiak – legalábbis addig, míg az NHL rájátszásába mind a két konferenciából nyolc csapat fog bejutni. Emellett a legutóbbi kaliforniai győztes, az Anaheim Ducks 2007-es sikere után ők az első együttes, akik hazai pályán értek révbe, az elmúlt négy évben ugyanis mindig idegenben kerültek fel a trónusra az NHL bajnokai.

Dustin Brown, a Kings csapatkapitánya az őszi Devils elleni vereséget követően úgy nyilatkozott, hogy csak be kell kerülni a playoffba, ott már bármi történhet. Valószínűleg ő sem látta előre, hogy mennyire igaza lesz, de annyi bizonyos, hogy az NHL történetének legjobb nyolcadik helyezettjeként zsebelte be a csapata a Stanley-kupát, teljesen megérdemelten, 16-4-es mérleggel.