Vízilabda

A döntő a tét női válogatottunk számára

A magyar női vízilabda-válogatott szerdán Hollandia ellen elődöntőzik a barcelonai Európa-bajnokságon.

A döntő a tét Bíró Attila lányai számára. - Fotó: Kovács Anikó - MTI

Óriási meccsen, hihetetlen hátrányból tudott fordítani női vízilabda-válogatottunk hétfőn Olaszország ellen a negyeddöntőben, így szerdán készülhet az elődöntőre, Hollandia ellen.

1x2    
Magyarország Döntetlen Hollandia
2.90 6.25 1.60

Pedig az utolsó negyed előtt egy lyukas garast sem adott volna senki arra, hogy Bíró Attila lányai biztosan éremért játszhatnak majd a barcelonai kontinenstornán, hiszen 8-6-ra az olaszok mentek a záró játékrész előtt. Azonban Keszthelyi Ritáék 4-1-es záró etappal végül 10-9-re legyőzték Olaszországot, így szerdán a döntőért ugranak medencébe.

"Nem sok levegőt kapok. Ahogy láttam a társakat küzdeni, az még inkább motivált, erőt adott. Iszonyatosan verekedős meccs volt, gondolom kívülről is látszott. A bíró ítéletekkel finoman fogalmazva nem mindig értettem egyet, de ez van, el kellett fogadni, megtalálni az ellenszerét. A hollandok tisztább vízilabdát játszanak, bár ott a tengelyben nincs olyan, hogy könnyebb feladat, de az kétségtelen, jobb lesz ellenük centerezni" - nyilatkozta a magyar válogatott centere, Gyöngyössy Anikó a waterpolo.hu-nak.

Szövetségi kapitányunk, aki piros lapot kapott az olaszok elleni meccsen, is hasonlóan látta a találkozót, mint Gyöngyössy, és roppant mód örült annak, hogy ilyen ellenszélben is sikerült nyernie csapatának. Mindemellett hozzátette, hogy a hollandok elleni is hasonlóan nehéz találkozóra számít, igaz, más aspektusból, de ahogy a torna előtt is hangsúlyozta, bárkit képesek lehetnek legyőzni, ez alól tehát Hollandia sem kivétel.

A magyar női válogatott Eb-csapata:
Kapusok: Gangl Edina, Tóth Eszter.
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Horváth Brigitta, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimtere Dóra, Parkes Rebeca, Szilágyi Dorottya, Szűcs Gabriella.

 

 

 

 

Ami az elődöntő esélyeit illeti, a     szerint nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen háromesélyben 2.90-szeres pénzt kínál mieinkre, a hollandokra 1.60-szoros oddson lehet fogadni, a remi pedig 6.25-szörös szorzót ér. A bukik szerint 1,5 gólos favoritnak számít Hollandia, a gólok számának határát pedig 17,5-re lőtték be a bukmékerek.

A szerdán, 17:00-kor kezdődő Magyarország-Hollandia találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!