Bajnokok Ligája

Olvasóink 100 százaléka a Unitedre fogad, de a Rómában sem sokan kételkednek

A hathárom tipszterei egyértelműen a Vörös Ördögöket várják a Bajnokok Ligája következő fordulójába. Így tippeltek ti!

Manchester United - Sevilla

A címvédő EL-győztes United a második legrangosabb sorozatot 5-ször bezsebelő Sevillát fogadja az utolsó előtti BL-nyolcaddöntős játéknapon. Bár beharangozónkban mi is az angolok továbbjutását találtuk reálisnak, mégis már már zavarba ejtő fölénnyel fogadja a jónép Mourinho együttesét.

Mint láthattátok cikkünkben, a    fogadói közül 10/9-en fogadják a manchesteri alakulat sikeret, a hatharom.com-ra beérkezett háromesélyes voksoknak pedig 100 százaléka került Lukakuékra.

A statisztikák is alátámasztják a MU sikerét, hiszen a Bajnokok Ligája történetében a 0-0-s első legeket követően 70%-ban (21/30) ment tovább a visszavágót otthon játszó csapat.

Érdekesség továbbá, hogy a mindkét csapat lő gólt opcióra tippelők egytől egyig úgy gondolják, hogy a hazai csapat mellett a vendégeknek is sikerül majd a gólszerzés.

2018-03-13;42

Roma - Shaktar Donyeck

Izgalom a Vörös Ördögök meccsének árnyékában is lesz bőven, hiszen az örök város csapata 2-1-es hátrányból várja a kedd esti folytatást. 

Olvasóink ennél a párharcnál is komoly összhangban vannak és jelen állás szerint 93 százalékuk várja a Roma sikerét, míg 7%-uk remit tippel.

Az erre vonatkozó statok azt mutatják, hogy az első meccset idegenben 2-1-re elbukó együttesek 52%-ban (12/23) jutottak tovább.

Szerkesztőink természetesen erről az összecsapásról is megfogalmaztak pár gondolatot, amit érdemes lehet elolvasni, hiszen tartalmaz egy elvetemültnek tűnő, de hatalmas kasszával párosuló ötletet is.

A mérkőzésekre itt és itt tudjátok leadni a tippjeiteket!

Kattints a képre!