NB I

Bagoly mondja verébnek? Utánajártunk Pintér odaszúrásának!

  • ivan

Bár a nézőszámok beragadtak, a tabella olyan szoros, hogy lehetetlen bármit is megjósolni, a meccsenkénti gólszám pedig már verdesi a hármas átlagot. Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, de vajon tényleg emelkedett az NB I színvonala?

A 12 csapatos bajnokság megálmodói annak idején azzal érveltek, hogy egyrészt Magyarországon nincs 16 olyan csapat, amely meg tudna küzdeni az NB I által támasztott szakmai és anyagi kihívásokkal, másrészt pedig a kis létszámú pontvadászat miatt nagyobb versengés, és ezzel párhuzamosan színvonalasabb mérkőzések kerülnek majd megrendezésre.

Az aktuális szezont elnézve a fentiekből annyi mindenképpen megvalósult, hogy régen látott nagy harc dúl a csapatok között, jelen állás szerint sem a dobogós, sem pedig a kieső csapatokat nem igazán lehet megtippelni.

Hogy a szoros versenyfutás, a növekvő konkurenciaharc magával hordozza-e a játék színvonalának emelkedését, az már jóval vitatottabb.

Ha pusztán a gólok számát vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy igen, az NB I színvonala emelkedik. A múlt heti fordulóban összesen 23 gól született, vagyis meccsenként majdnem négy találatot láthatott a nagyérdemű.

Az egész szezont figyelve sem állunk rosszul, hiszen 2.99 gól esik átlagban egy NB I-es meccsen, ami azért jóval barátságosabb statisztika, mint néhány évvel korábban.

Gólok és statisztikák - 2017/18*
Csapat 1,5 felett** 2,5 felett 3,5 felett Gól/meccs
Videoton 90 62 57 3.38
Honvéd 90 76 38 3.38
DVTK 91 77 41 3,32
Ferencváros 86 55 41 3,18
Vasas 77 59 41 3,18
Mezőkövesd 77 59 36 2,91
Paks 82 55 41 2,91
Debrecen 73 50 32 2,82
Puskás 77 55 36 2,77
Újpest 68 59 36 2,73
Balmazújváros 73 59 36 2,68
Haladás 77 59 23 2,68
* soccervista.com
** százalékos arányban

 

Melyik csapat meccsei a leginkább nézhetetlenek?

Ha pusztán a gólszámokat vesszük alapul, akkor kijelenthetjük, hogy fejlődik a bajnokság, egyre több a gólváltás és az izgalom. Ugyanakkor jó páran azon a véleményen vannak, hogy nem sok minden lett jobb a magyar élvonalban. A légiósok létszáma még mindig magas, a nézőszámok riasztóak, az eredménykényszer alatt dolgozó edzők pedig továbbra is a dögunalmas célfutballt erőltetik a csapataikra.

A hétvégi fordulóban szem- és fültanúi lehettünk néhány érdekes megjegyzésnek, de talán ezek közül is kiemelkedett Pintér Attila megnyilvánulása, aki a Paks ellen elveszített mérkőzés utáni nyilatkozatában odaszúrt egyet Csertői Aurélnek, - aki egyelőre nem vette fel a kesztyűt, pedig micsoda csata lehetne -

amikor azt mondta, a paksiak csak összevissza rugdosták a labdákat, ami "nem hasonlít a profi labdarúgásra".

Azért az egykori szövetségi kapitány szájában ez erős mondat volt, hiszen aki nyomon követi az NB I történéseit és netán még hajlandó is végignézni a meccseket, akkor pontosan tudja, hogy Pintér csapataival igen gyakran előfordul, hogy nézhetetlen 90 percet produkálnak.

Így volt ez a bajnoki címet szerző Győr, az ideiglenesen átvett Mezőkövesd vagy éppen a válogatott esetében is - csakhogy a közelmúltban maradjunk.

De hogy ne legyen teljesen szubjektív a hangvétel, kikérjük a Ti véleményeteket is, hozzászólásokban megírhatjátok,

szerintetek melyik az az NB I-es együttes, amelynek mérkőzései a leginkább jelentenek kínszenvedést a szurkolóknak?
239099