La Liga

Feje tetejére állt a bajnokság Spanyolországban

Olyan csapatok küzdenek a kiesés ellen, amelyeknek kis túlzással a felsőházért kéne küzdeniük.

Féltávhoz érkeztek a spanyol élvonalbeli bajnokság idei küzdelmei, 19 játéknap elteltével a Barcelona gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető. Hatalmas csata várható azonban a top4-ért és a kiesés elkerüléséért. Mi most utóbbi légtérben nézelődtünk egy kicsit, hiszen nem akármilyen neveket találunk az utolsó helyeken.

A sereghajtó pozíciójában találjuk azt a Las Palmast, amely bár 2015-ben jutott fel a legjobbak közé, mégsem lehet azt mondani, hogy rutintalan, gyenge kerettel dolgoznának. A keretet olyan nagyágyúk színesítik, mint Rémy, Viera, Halilovic, Aquilani, Michel vagy Castellano.

Fotó: ABS-CBN News

Az elmúlt két szezon jó szereplését elsősorban hazai eredményeiknek köszönhetik, otthon mindkét idényben a top10-ben végeztek, idén azonban mindössze 7 egységet gyűjtöttek a Kanári-szigetekiek, ami a biztos kiesés egyik előszobája lehet náluk. 2017 júliusa óta Paco Jémez már a harmadik mester a csapat élén, de a három bajnokin szerzett nulla pont és 1-10-es gólkülönbség neki sem ígér sok jót.

2010-ben végzett a 17. helyen, azóta a 11. pozíció volt a legrosszabb a 2013-ban még BL-negyeddöntőt játszó Málaga életében. A Las Palmastól eltérően itt azonban nem találunk túl sok ismert játékost, a keretük csupán a 17. legértékesebb a ligában. Nagy kérdés azonban, hogy mi menti meg a kieséstől a kék-fehéreket, január közepétől Juande Ramos helyett José Manuel Gonzálezzel dolgozik a csapat, ám az igencsak aggasztó, hogy a csapat az utolsó négy bajnokiját úgy vesztette el, hogy még gólt sem szerzett.

Melyik csapat esik ki a La Ligából?
Málaga 1.22
Las Palmas 1.25
Alavés 2.00
Deportivo La Coruna 2.25
Levante 2.25

A két dicső múltú csapat tehát úgy tűnik, búcsúzik a La Ligától, de hogy melyik lesz a harmadik gárda, az nagy kérdés. A fogadóirodák szorzói szerint az Alavés, a Deportivo és a Levante küzdhet a 16-17. helyért, míg a valenciai kiscsapat melletti másik két újonc, a Getafe és a Girona is a felsőházban telel.

Igazi meglepetések vannak tehát készülőben, ha pedig a Las Palmashoz és a Málagához a Deportivo La Coruna csatlakozna, három olyan csapat távozna a La Ligából, amely az elmúlt években szép eredményeket ért el.

240918