Darts

Nagy verést oszthat ki Durrant - íme a döntő legjobb tippje!

  • Cesc18

Vasárnap kora este Glen Durrant és Mark McGeeney feszül egymásnak a 2018-as BDO darts-világbajnokság fináléjában.

Vasárnap bajnokot avatnak Lakeside-ban, a talpon maradt két harcos pedig a torna első illetve második kiemeltje, azaz a címvédő Glen Durrant és a világelső Mark McGeeney. Mondhatnánk, hogy ennél patinásabb párharcot a döntőben el sem lehetett volna képzelni, ám ezzel vélhetően hazudnánk, hiszen McGeeney annak ellenére, hogy vezeti a ranglistát, nem tartozik (még?) a BDO legnagyobb klasszisai közé. 

Egy lépésre Durrant a címvédéstől. - Fotó: skysports.com

McGeeney a világelsőségét elsősorban annak köszönheti, hogy sok tornán elindult 2017-ben és ezeken nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt tudott nyújtani. Ezt láthattunk egyébként tőle eddig a világbajnokságon is. Rettentő stabil játékkal jutott el a döntőig, ami messze pályafutása legjobb vb-s szereplése, viszont a trófea megszerzéséhez extrára lesz szükség.

Durrant ugyanis teljesen más kaliber, a 47 éves angol kiemelkedik ebből a mezőnyből, és különösen az sem hozza zavarba, hogy címvédőként folyamatosan rá irányul a legnagyobb figyelem. 

McGeeney nagyon kevés dologban reménykedhet, ugyanis a tornaátlaguk között több, mint 10 pont a különbség honfitársa javára, de kiszállózásban is Durrant a hatékonyabb és a 2-6-os egymás elleni eredmény sem túl hízelgő a fiatalabb angolnak. 

Durrant tavaly a második körben közel állt a kieséshez, majd a nagy túlélés után legyalulta a mezőnyt. Most a negyeddöntőben rezgett a léc nála, az elődöntőben azonban Scott Waites-nek már nem sok esélyt adott és McGeeney-t is hasonlóan simán győzheti le. 

Fogadás a győztesre    
Glen Durrant Mark McGeeney
1.14 4.25
Fogadási határidő: 17:45

Durrant címvédése nagyon karcsú pénzt hozhat csak a konyhára, -3.5-ös hendivel pedig nem feltétlenül szeretnénk behúzni, még ha 7-3-nál nem is nagyon várunk szorosabb döntőt. 

A 180-ak számára kínált 17.5-ös határon azonban megakadt a szemünk. Ezt egy kicisit sokalljuk, hiszen McGeeney az egész tornán összesen 15-öt dobott, ami négy meccsre levetítve elég kevés. Az elődöntőben 39 leg alatt mindössze 6 jött össze neki. Durrant a Jim Williams elleni 1-4-ről való fordításkor kegyetlenül szórta és 15-nél állt meg, azt leszámítva viszont a másik három meccsén csak 13-at dobott. Az elődöntőben 29 leg alatt 6 maximumot jegyzett. 

Véleményünk szerint itt olyan óriási 180 eső nem lesz és 18 alatt maradnak.

Glen Durrant-Mark McGeeney
hatharom.com
180-ak száma - 17.5 alatt
@1.85
Fogadási határidő: vasárnap, 17:45