Darts-vb

Szettet bukott Van Gerwen, de rekorddal a 32 között

  • Cesc18

Nem rágtuk le a körmünket a nyitónapon, de Van Gerwen azért gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk.

Az 1996-os bajnok Steve Beaton és a debütáló William O'Connor nyitotta a jubileumi 25. PDC darts világbajnokság show-ját. A mérkőzés elején tipikus nyitómeccs hangulat uralkodott, az újonc ír a kiszállóknál rettentően remegősen játszott, a Bronz Adonisznak pedig több sem kellett, rutinból megoldotta, majd 3-0-lal simázta le a második felvonást, többek között egy parádés 131-es kiszállónak köszönhetően. O'Connor a harmadik szettben megjött a meccsbe, de visszaút már nem volt számára, Beaton 3-1-gyel jutott a legjobb 32 közé

Beaton után egy másik angol, James Wilson továbbjutását ünnepelhette a hazai publikum, miután a 45 éves játékos 3-1-re múlta felül a Krzysztof Ratajskit. Meggyőzően kezdett a lengyel, főleg annak fényében, hogy először dobott az Ally Pallyben. Az első szett megnyerése után azonban alább hagyott Ratajski lendülete és Wilson pillanatai következtek, aki 2-1-re fordított, miközben a körátlaga a 100 pontot karcolta. A negyedik felvonás a brékekről szólt, a lengyel dobhatott az egyenlítésért, de elpuskázta, az angol pedig több lehetőséget már nem adott. 

Nem volt kérdés, Van Gerwen sima győzelemmel kezdett. - Fotó: PDC/Twitter

Holland világbajnokok csatájával folytatódott az est, avagy a címvédő Michael van Gerwen és a 2012-es BDO bajnok Christian Kist állt tábla elé. Papíron nagyon jól mutatott ez a párharc, de Van Gerwen 1.01-es oddsa jelezte, hogy túl szoros meccsre ne készüljünk. Mighty Mike rögtön sokkolta is honfitársát egy 180-nal, majd tovább parádézva, egy 141-es kiszállóval 3-0-ra simázta le az első szettet, igazolva a fogadóirodák oddsait. 

A meccs nyitófelvonásának színvonaláról mindent elmond, hogy Kist 105.30-as körátlaggal leget sem tudott nyerni...

Kist kedvét nem vette el Van Gerwen a pokoli rajttal, ez pedig a harmadik szettben kifizetődött "Lipstick"-nek, megnyerve a döntő leget, 1-2-re szépített, igaz, ehhez 111-es átlagot kellett a színpadra varázsolnia. A címvédő tenyere persze nagyon nem kezdett el izzadni, 3-0-lal, játszi könnyedén zárta le a meccset. 

Esélyeshez méltó játék volt ez Van Gerwentől, Kistet pedig csak sajnálni lehet, mert ez a teljesítmény nagyon sok játékos ellen elegendő lett volna a továbbjutáshoz.

Sőt, Kist az első olyan játékos, aki 100 feletti átlaggal meccset veszített a főtáblán. Ketten együtt  is rekordot állítottak fel, ez lett minden idők legmagasabb első körös átlagát hozó meccse (206.40).

Forrás: www.facebook.com/pdchungarianfanclub/

Utolsóként lépett színpadra a 16. kiemelt Gerwyn Price és a 20 éves Ted Evetts. Utóbbi meglehetősen megilletődve dobott, így még kiszállóig sem jutott el az első szettben. A második felvonásban kicsit a semmiből került jó helyzetbe Evetts, ám a szett megnyerésének küszöbén elkalandoztak a nyilai, Price pedig a borzasztó kiszállózása mellett is megtudta büntetni és 2-0-ra lépett meg. Sokkal több izgalmat a meccs hátralévő része sem tartogatott, Price szettveszteség nélkül lépett a következő körbe.

PDC darts-vb, 1. játéknap (december 14, csütörtök) eredmények:
Meccs Eredmény
Steve Beaton-William O'Connor 3-1
James Wilson-Krzysztof Ratajski 3-1
Michael van Gerwen-Christian Kist 3-1
Gerwyn Price-Ted Evetts 3.0

Kattints a képre a játékért!