Foci-vb 2018

Összeomlott Olaszország, de Ventura még nem mondott le - visszhangok

Gianluigi Buffon utolsó válogatott mérkőzése keserűen sikerült, a Squadra Azzurra 60 év után elbukott.

Fotó: Sky Sports

Egészen hihetetlenül izgalmas 90 percet hozott Olaszország és Svédország milánói csatája, mely után a skandinávok örülhettek, hiszen a gól nélküli döntetlennel ők jutottak ki az oroszországi világbajnokságra. A mérkőzés legfontosabb momentumaira és a visszhangokra tekintünk vissza kicsit alábbi cikkünkben.

Még el sem kezdődött a mérkőzés, máris komoly beszédtémát szolgáltatott, amit Gianluigi Buffon csinált. Történt ugyanis, hogy az olaszok annak rendje és módja szerint kifütyülték a svédek himnuszát, megpróbálva ezzel is megfélemlíteni az ellenfelet. Ám Buffon nem úgy reagált, ahogyan a futballisták 99%-a, ő megadva a tiszteletet a riválisnak, megtapsolta a himnuszt. Ekkor még aligha gondoltuk azt, hogy a hétfői estét követően Buffont többet nem látjuk a címeres mezben...

Maga a mérkőzés elképesztően izgalmas és érdekes volt. A svédek hősiesen bekkelték végig a teljes 90 percet úgy, hogy mindössze 25%-ban birtokolták a labdát és Parolóéknak 8 szöglet mellett 24 lövési kísérletük volt. Alighanem még hetekig beszédtéma lesz azonban a spanyol Mateu Lahoz ténykedése is, akin mindkét oldal több tizenegyest is számon kért. Talán az alábbi esetében lehet beszélni színtiszta szabálytalanságról, ám itt a sípmester már korábban lefújta Darmian "kezezését".

Habár az olaszok joggal ekézik Lahozt, valamint a svédek pokróc stílusát is, ne felejtsük el, hogy a Squadra Azzurra 180 percig nem tudott gólt lőni egy 180 percig védekező svéd válogatottnak.

A találkozót követően elképesztő csalódottság volt az olasz öltözőben, többen bejelentették visszavonulásukat, így mára biztossá vált, hogy Gianluigi Buffon, Daniele De Rossi, Andrea Barzagli és Giorgio Chiellini is ezzel a 0-0-val tette le végleg a címeres mezt, hírmondónak pedig egyedül Leonardo Bonucci marad a nagy öregek közül.

Nem jelentette be azonban még lemondását Gian Piero Ventura mester, aki már a selejtezősorozat végéhez közeledve is egyértelmű közellenség volt Itáliában, nemhogy a kiesés után.

Embed from Getty Images

"Nem mondtam le, mert még nem is beszéltem az elnökkel. Azért értem ilyen későn a sajtótájékoztatóra, mert a játékosaimat köszöntöttem. Nagyon nehéz megemészteni ezt az eredményt. Meg voltam győződve arról, hogy hozzuk ezt a meccset, és ez a mérkőzés megmutatta, hogy semmi sincs eltörve az olasz válogatottnál. Sajnálom, mert a stadionban uralkodó hangulatban igazán átélhettem, milyen az olasz válogatottat vezetni, és egyben köszönöm a szurkolók támogatását. Megérdemeltük volna a kijutást? Ezzel nem is érdemes foglalkozni.

A svédek elleni pótselejtezőig a tervek szerint mentek a dolgok, ám két mérkőzésen nem sikerült betalálnunk. Bocsánatot kérek az összes olasztól az eredmény miatt, hiszen az eredmény az, ami számít. Hogy folytatom-e a nemzeti csapatnál, részt veszek-e az újjáépítésben? Nem én hozom meg a döntést, és most nem is vagyok olyan hangulatban, hogy erről beszéljek. Találkozunk a szövetség vezetőségével, a megbeszélés eredményét pedig elfogadom" - idézi a Nemzeti Sport Ventura nyilatkozatát.

Olaszország tehát 1958 után nem lesz ott a világbajnokságon, és mint arra Kele János bloggerünk is rávilágított, immáron biztossá vált, hogy 2006 és 2022 között a Squadra Azzurrának mindössze egyetlen nyertes mérkőzése lesz világbajnokságon.

Embed from Getty Images

"Nem magamat sajnálom, hanem az olasz futballt. Elbuktunk valamit, ami az olasz társadalomnak is jelent valamit. Sajnálom, hogy így fejeztük be, és nem azt, hogy múlik az idő. Büszkék vagyunk, erősek és makacsok. Tudjuk, hogy kell felállni, ahogy mindig is tettük. Egy olyan olasz válogatottat hagyok el, amely tudja, hogyan álljon ki magáért. Mindenki ölelek, különösen azokat, akik velem együtt részesei voltak ennek a csodálatos utazásnak" - mondta a mérkőzés után a visszavonuló hős, legenda és példakép, Gigi Buffon.

Az olasz futball tehát akkora pofont kapott, amelyet nagyon régóta nem, és abban biztosak lehetünk, hogy a kudarc csak még erősebbé teszi majd ezt a futballnemzetet. Abban azonban a legtöbb szakértő és futballfanatikus egyetért, hogy ennek az olasz válogatottnak, ezzel a játékoskerettel és teljesítménnyel nem feltétlenül van helye a legjobb európai csapatokat felvonultató tornán és bármennyire is fájdalmas, ez a kudarc kell ahhoz, hogy feltámadjon poraiból az ország labdarúgása.

[2654259] 2017-11-13 20:45:00 Olaszország - Svédországx;