Sportfogadás

Nyolc meccsel hétmilliós nyereményt hoztak össze

Egy budapesti sportfogadó 8-as kötéssel, 8 ezer forint befektetéssel kaszált hatalmasat.

Lévén a labdarúgó Bajnokok Ligájában újabb fordulót rendeztek, ebből fakadóan a legnépszerűbb fogadási eseményeket, illetőleg a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő – és a kiegészítő fogadások kapcsán felmerülő adatokat is figyelembe vevő – rangsorokat is az elitsorozat mérkőzései uralják. Előbbi kategóriát a Chelsea – Roma csata vezeti, hiszen 819 780 alkalommal kötöttek fogadást a játékosok ezen eseményre, amelytől alig kevéssel marad el egy másik angol – olasz párharc, a 787 952 Tippmix-szelvényen szereplő Manchester City – Napoli ütközet. A képzeletbeli népszerűségi dobogó legalsó fokán is egy angol csapat aktuális mérkőzését találni, ugyanis a Benfica – Manchester Utd. 775 616 fogadáskötéssel járt együtt. A Real Madrid – Tottenham meccs 760 ezernél is több fogadással párosult, miközben toplistánkat a Juventus – Sporting CP párharc teszi teljessé, 723 ezret is meghaladó fogadáskötési számával. 

Ugyan nem ez a találkozó váltotta ki a legnagyobb fogadói kedvet a játékosokból, a legtöbb kifizetett nyeremény ranglistájának első helyén az 1-2-es végkimenetelt hozó Monaco – Besiktas csata szerepel, 133,25 milliós kifizetésével. A Manchester City hazai sikere a Napoli csapatával szemben 129,25 millió forintot ért a helyes tippel rendelkezőknek, a gólgazdag, 3-2-es eredménnyel véget érő RB Leipzig – Porto mérkőzés pedig 116,76 milliós nyereménnyel járt együtt. A Sahtar Doneck győzni tudott a Feyenoord stadionjában, ahol a 2-1-es vendégsiker 107 millió forintnál is magasabb kifizetést eredményezett, míg a Real Madrid – Tottenham rangadó 1-1-es döntetlenje 95 millió forintnál is többet jelentett a jól tippelőknek. 

A labdarúgó Bajnokok Ligája soros csoportfordulójának mérkőzései között találhattunk meglepetéseket, amelyekkel a legváratlanabb eredmények között foglalkozunk. Két, úgymond kötelező győzelmet kérhetnek számon a honi sportfogadók a Dortmund, valamint az Atl. Madrid csapatain. A németek az APOEL Nicosia otthonában játszottak 1-1-es, csalódást keltő döntetlent (a végkimenetelre leadott 116 163 tipp alig több mint 10 százaléka lett helyes, 5,15-ös nyertes oddsért), a spanyolok pedig a Qarabag Baku stadionjában jegyeztek 0-0-s eredményt, sokak bánatára (a 118 991 fogadás kevesebb mint 9 százaléka párosult 4,75-ös szorzóval). Két moszkvai klub is sok szelvényt juttatott a kukába: a CSZKA Moszkva a Basel csapatától kapott ki saját közönsége előtt 2-0-ra (a 272 550 fogadásból 31 008 így is hibátlan lett, 3,25-ös nyereményszorzóért), a Szpartak Moszkva pedig pazar játékkal, 5-1-re ütötte ki a Sevilla gárdáját (a 272 647 tippből 51 044 volt tökéletes, 3,70-es odds mellett). A Chelsea és a Roma fordulatos, szemre is tetszetős 3-3-as döntetlenje is ezen szegmensünkben kap helyet, ahol 4,10-es nyertes szorzót ért a pontosztozkodás (a 301 727 fogadás 15 százaléka lett jó).

A Vasas – Haladás NB I-es párharc ezen a héten került pótlásra, így a magyar érdekeltségű események között is főszerep jutott az 1-0-s angyalföldi sikert prezentáló találkozónak (a végkimenetelre tett 84 176 tipp közel 88 százaléka jelentett 1,95-ös nyertes oddsot). A magyar jégkorong-bajnokság örökrangadóján az Újpest 4-3-ra verte az FTC-t (a 14 610 fogadásból 5 805 volt jó, 1,80-as nyereményszorzó mellett), a férfi kézilabda NB I Csurgó – Budakalász csatájának 2 gólos hazai győzelme pedig 1,45-ös szorzóval párosult (a 18 886 tipp több mint 81 százaléka volt helyes). A férfi kosárlabda FIBA Kupa F-csoportjában 19 pontos hazai vereséggel mutatkozott be a sérülésektől tizedelt Alba Fehérvár, amely a Bnei Herzeliya tudása előtt volt kénytelen fejet hajtani (a mérkőzés győztesére beérkezett 9 566 fogadás alig több mint 2 százaléka lett makulátlan, 2,10-es oddsért). Babos Tímea számára gyors véget ért a moszkvai női tenisztorna egyéni versenye, hiszen rögtön az első fordulóban kikapott a fehérorosz Sasnovich-tól (9 780 tipp picivel több mint 2 százaléka ért 2,55-ös nyertes szorzót).

Legnagyobb nyeremények

Egy budapesti sportfogadó 8 sportesemény kapcsán rendelkezett hibátlan tippekkel, amelyeket egyrészről 8-as kötésben, 1 000 forintos téttel, 5 alkalommal is megjátszott, másrészről 7/8-as kombinációban, 1 000 forintos alaptéttel – összességében 8 000 forinttal játszva – is játékba adott. Mivel egyetlen rontott tippje sem volt, így a 8-as kötéseivel 5x705 051 forintot, a kombinációs tippsorával pedig 2 529 331 forintot, vagyis összesen 6 millió 54 ezer 586 forintot kasszírozott!

  • Labdarúgás Entella - Empoli 1X2 Empoli 2,05 Nyertes
  • Labdarúgás Darmstadt - Nürnberg 1X2 Nürnberg 2,70 Nyertes
  • Labdarúgás Örgryte - Gefle 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
  • Labdarúgás Bursaspor - Osmanlispor 1X2 Bursaspor 2,35 Nyertes
  • Labdarúgás Inter Turku - HIFK 1X2 Inter Turku 1,95 Nyertes
  • Labdarúgás Las Palmas - Celta Vigo 1X2 Celta Vigo 2,65 Nyertes
  • Labdarúgás Gomel - Torpedo Zogyino 1X2 Torpedo Zogyino 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Norrköping - FF Malmö 1X2 FF Malmö 1,85 Nyertes

Egy vasvári Tippmix-játékos is makulátlan tippekkel nyert jelentős összeget. 5 találkozóból megálmodott 5-ös kötését 1 350 forintos téttel 10 alkalommal is játékba bocsátotta – 3 esetben eltérő eredő oddsal –, így 7x195 753, valamint 3x190 062 forintot nyert tökéletes tippjeivel, amely összességében 1 millió 940 ezer 457 forintos kifizetést jelentett!

  • Labdarúgás Darmstadt - Nürnberg 1X2 Nürnberg 2,65 Nyertes
  • Labdarúgás Aarhus GF - Lyngby 1X2 Lyngby 3,15 Nyertes
  • Labdarúgás Entella - Empoli Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,90 - (1,85) Nyertes
  • Labdarúgás Alcorcon - Lugo 1X2 Lugo 3,45 Nyertes
  • Labdarúgás Las Palmas - Celta Vigo 1X2 Celta Vigo 2,65 Nyertes

    is születtek parádés fogadáskötések, kezdve egy játékos 6/7-es kombinációjával, amely kapcsán fogadásonként 1 000 forintot – összesen 7 000 forintot – kockáztatott. Lévén egyetlen rontott tipp sem szerepelt szelvényein, 1 millió 491 ezer 298 forintos nyereménnyel gyarapította számlájának értékét.

  • Labdarúgás Saint-Gilloise - Lierse 1X2 Saint-Gilloise 2,35 Nyertes
  • Labdarúgás Norrköping - FF Malmö 1X2 FF Malmö 1,95 Nyertes
  • Labdarúgás Alcorcon - Lugo 1X2 Lugo 3,25 Nyertes
  • Labdarúgás Darmstadt - Nürnberg 1X2 Nürnberg 2,70 Nyertes
  • Labdarúgás Las Palmas - Celta Vigo 1X2 Celta Vigo 2,80 Nyertes
  • Labdarúgás Kalmar - Hammarby 1X2 Kalmar 1,85 Nyertes
  • Labdarúgás Bursaspor - Osmanlispor 1X2 Bursaspor 2,45 Nyertes

Egy másik Tippmixpro-játékos is kiváló tippekből állította össze 500 forintos téttel megjátszott 5-ös kötését, amely végül 360 750 forintos nyereményt generált!

  • Labdarúgás RB Leipzig - Porto 1. félidő - Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,50 Nyertes
  • Labdarúgás Feyenoord - Sahtar Doneck
  • Mindkét csapat szerez gólt az 1. félidőben? Igen 3,70 Nyertes
  • Labdarúgás Manchester City - Napoli
  • 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,60 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Besiktas 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 6,00 Nyertes
  • Labdarúgás Real Madrid - Tottenham
  • 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 5,00 Nyertes

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt/szerencsemix