Premier League

A Manchester United és a West Ham meccseivel nyernénk

A Vörös Ördögök a Crystal Palace-t, míg a Kalapácsosok a Swansea-t fogadják szombaton. Az odds bő két és félszeres.

Magabiztos győzelmet arathat szombaton a Manchester United. - Fotó: twitter.com/manutd

Manchester United-Crystal Palace
Tipp: Manchester United -1 (európai hendikep)
Odds:
1.45 @ Tippmixpro

Bombaformában várja hétvégi bajnoki mérkőzését a Manchester United, hiszen a legutóbbi öt tétmeccsét egyaránt megnyerte. Hétközben Moszkvában tudott győzni José Mourinho együttese 4-1-re úgy, hogy Zlatan Ibrahimovic, Marcos Rojo, Michael Carrick, Marouane Fellaini, Phil Jones és Paul Pogba is kihagyta a mérkőzést. Nos, közülkl szombaton Jones és Fellaini is visszatér vagyis még jobb lehet a United.

Ez pedig igen rossz hír a Crystal Palace számára, hiszen a fővárosiak szenvednek az idei szezonban. Olyannyira, hogy eddig mind a hat Premier League-es találkozójukat elbuktak, ráadásul még gólt sem tudtak szerezni. A vendégek helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy Wilfried Zaha és Connor Wickham után a csapat első számú csatára, Christian Benteke is megsérült, így ő sem léphet pályára az Old Traffordon.

A United idén valamennyi hazai meccsét legalább két góllal megnyerte, arról nem is beszélve, hogy májusban, gyakorlatilag ificsapattal, 2-0-ra verte meg a Crystal Palace-t Manchesterben. Mindezek után azon a véleményen vagyunk, hogy José Mourinho együttese nem hibázik szombaton, s legalább két találattal legyőzi fővárosi ellenfelét.

[2522808] 2017-09-30 16:00:00 Manchester United - Crystal Palacex;

West Ham-Swansea
Tipp: West Ham
Odds: 
1.80 @ Tippmixpro

Noha perpillanat a Swansea egy ponttal és három hellyel megelőzi a West Ham együttesét, a felek szombati mérkőzésének esélyese a londoni csapat.

Hogy miért? Nos, a walesiek az egyetlen győzelmüket annak köszönhetik, hogy találkoztak már a pocsék formában lévő Crystal Palace együttesével. Egyébként a vendégek a pályán gyakorlatilag semmit nem mutatnak, főleg támadásban, hiszen már a helyzetek kialakításával is gondja van a csapatnak, nemhogy azok befejezésével, mivel a Hattyúk ezidáig mindössze három gólt rúgtak.

Persze mindez annak köszönhető, hogy nyáron több olyan meghatározó labdarúgó is eligazolt a Swansea-ból, aki a támadásért volt felelős, pótolni pedig nem sikerült őket.

Ami a hazaikat illeti, a WHU ugyan elbukta múlt héten a londoni rangadót, de majdnem visszajött 0-3-ról Slaven Bilic együttese a Tottenhammel szemben. Ha öt perccel tovább tart az a mérkőzés, akkor könnyen lehet, hogy a Kalapácsosok nem nulla ponttal zárják azt a mérkőzést. A derbit megelőzően pedig kifejezetten jó formában voltak a bordó-kékek, ráadásul szombaton a horvát mester ismét számíthat a sérülésből felépült Manuel Lanzini, James Collins, Michail Antonio trióra.

A felek eddigi öt londoni Premier League-meccséből négyet is megnyert a West Ham, áprilisban például Cheikhou Kouyate döntötte el a három pont sorsát. A szenegáli játékos pedig ismét jó formában van, múlt héten megszerezte idei első bajnoki gólját.

A West Ham egyébként is nagyobb játékerőt képvisel, mint a Swansea, hazai pályán játszhat, s lényegesen jobb passzban várja a mérkőzést, ez pedig elég lehet a győzelemhez.

[2522812] 2017-09-30 16:00:00 West Ham United - Swanseax;
hatharom.com
Manchester United-Crystal Palace Manchester United -1 (európai hendikep)
West Ham-Swansea West Ham
@2.61
Fogadási határidő: 16:00