Forma-1

Hamilton ezt innen már nem engedi ki?

A bukmékerek így gondolkodnak, hiába van még hat futam hátra a 2017-es Forma-1-es szezonból, szinte elkönyvelték a Mercedes brit pilótájának végső sikerét.

Nagy reményekkel érkezett Szingapúrba a Ferrari és a Red Bull is, az időmérő után pedig pláne dörzsölhették a tenyerüket. Sebastian Vettel az élről, Daniel Ricciardo a második, Max Verstappen a harmadik, míg Kimi Raikkönen a negyedik helyről várta a rajtot, a nyári szünet után Belgiumban és Olaszországban domináló Lewis Hamilton pedig csak utánuk következett. A háromszoros brit klasszison csak a csoda és egy kis eső segíthetett, szerencséjére azonban mindkettő megvalósult. 

A rajtnál beragadó Vettel mellé Raikkönen és Verstappen is megérkezett, a kerék a kerék elleni csata vége pedig az lett, hogy mindhárman összeakadtak és kiestek. 

Hamilton köszönte szépen a ziccert és kihasználta nagy riválisa nullázását. Idei hetedik, sorozatban pedig a harmadik futamgyőzelmét aratta. A Ferrari rettentő csalódottan távozhatott a Marina-öbölből, az elmúlt 11 évben egyébként ez mindössze a második olyan verseny volt, amikor a maranellóiak egyik autója sem ért célba. 

Ezzel a Mercedes angolja nemcsak megőrizte a vezető helyét a tabellán, de 25 pont bekasszírozásával 28 egységre növelte az előnyét Vettellel szemben, csapattársát, Valtteri Bottast pedig végérvényesen lerázta. 

Ekkora különbség nem volt még az idei szezonban Hamilton és Vettel között semmilyen felállásban sem. Nem eltüntethetetlen ez a 28 pont a német számára, de ehhez valószínűleg kelleni fog az is, hogy a britet utolérje egy technikai hiba vagy ő is belekeveredjen valamilyen csetepatéba.

Ha csak a statisztikát vesszük alapul, akkor reménykedhetnek a Seb-fanok, hiszen Lewis karrierje alatt nem volt még olyan szezon, amikor legalább egy futamon ne nullázott volna. Tavaly kétszer maradt pont nélkül, Spanyolországban Nico Rosberggel ütötték ki egymást, míg Malajziában a motor füstölt el alatta. 

Ha nem történik semmi peches Hamiltonnal, akkor sem teljesen esélytelen Vettel, hiszen a hátralévő hat futamon 150 pont szerezhető még. Persze nehéz elképzelni, hogy a brit innentől már nem nyer több versenyt, mivel lesznek még olyan pályák, amiken a Mercedes dominálhat.

Mi is következik? Malajzia…Szerintem rendben kellene lennünk ott - mondta Hamilton.

"Majd jön Japán, nagy leszorítóerő, szoros lehet, a Red Bull nagyon erős azon a pályán, de esetleg mi…Határozottan nem lesz a legerősebb pályánk, majd jön Mexikó. Austinban rendben leszünk. Brazília egy olyan hely lesz, ahol ezek a srácok különösen erősek lesznek”- utalt a Red Bullra. "A Ferrari is az lesz. Nagyon szoros verseny lesz a következő futamokon. Nehéz megjósolni, de Brazília különösen az lesz. Mexikó: maximum leszorítóerő, alacsony légellenállás, és lehet, hogy előnyben lesznek velünk szemben azok az autók, melyek kicsit nagyobb leszorítóerővel bírnak. Majd megtudjuk, amikor ott leszünk.” (Fordítás: https://hu.motorsport.com/)

Hamiltont már a Szingapúri Nagydíj előtt is komoly favoritnak tartották a világbajnoki címre a bukmékerek, Vettel nullázása után pedig szinte tényként kezelik, hogy a brit lesz a befutó a szezon végén. Jelenleg mindössze 1.15-szörös pénzt fizet a Mercedes klasszisának végső sikere, míg Sebre 5.00-ös oddsot adnak. 

Aki egyébként úgy gondolja, hogy Hamilton ezt innen már nem engedi ki a kezei közül és ezt meg is szeretné játszani, annak ajánljuk az állami irodát, hiszen a legtöbb külföldi buki 1.15-nél kisebb oddsot ad rá.
Ki lesz a világbajnok?
   
Lewis Hamilton 1.15
Sebastian Vettel 5.00

A világbajnokság október 1-én a Maláj Nagydíjjal folytatódik, ahol a fogadóirodák szerint Hamilton az esélyes (2.00), de természetesen Vettellel is számolnak (2.60).