Magyar foci

Pikáns derbik jönnek az NB I-ben

A Vidi a Honvéd, a Fradi pedig a Diósgyőr ellen lép pályára szombaton. Íme az oddsok.

Nagy esélyt szalasztott el hétvégén a Videoton együttese, amennyiben Marko Nikolics fiai legyőzték volna a Vasast, most hat ponttal vezetnék az NB I-et. Persze a négypontos fór így is masszív, ám az előttünk álló játéknapon a Videoton előtt áll nehezebb mérkőzés, így a Fradi akár faraghat is a hátrányán.

   
  1 x 2
FTC-Diósgyőr 1.50 3.90 6.30
Paks-Balmazújváros 1.80 3.40 4.30
Vasas-Haladás 1.75 3.50 4.50
Debrecen-Puskás Akadémia 2.05 3.30 3.45
Mezőkövesd-Újpest 2.90 3.15 2.40
Videoton-Honvéd 1.80 3.40 4.30

Scsepovicsék szombat délután a forduló rangadóján a Honvéd együttesét fogadják, azt a gárdát, amely ellen elbukták tavaly a bajnoki döntőt. Pályaválasztóként azonban az elmúlt három esztendőben nem okozott gondot a fehérváriaknak a fővárosiak legyőzése, ráadásul a kispestiek nincsenek is éppen jó formában. Az 1.80-as odds teljesen reális szorzónak tűnik annak tükrében, hogy a címvédő még nem szenvedett vereséget vendégként, a Vidinél viszont Nego és Lazovics eltiltás miatt biztosan nem játszhat.

Érdekesség, hogy a Videoton úgy előzi meg négy ponttal a Ferencvárost, hogy mindkét csapatnak 20-10-es a gólkülönbsége.

Fotó: vasasfc.hu

Nem úgy kezdődött az OTP Bank Liga 2017/18-as idénye, hogy a Debrecen-Puskás Akadémia a bajnokság negyedéhez érve felsőházi rangadó lesz, ám most mégis ez a helyzet. Mindkét gárda zsinórban négyszer tudott nyerni, így a hétvégi összecsapásuk igen érdekesnek ígérkezik. Pintér Attila csapata ráadásul utolsó három meccsén tíz gólig jutott idegenben, így a debreceni védelemnek van oka tartani Diallóéktól. A Loki ugyan még soha nem kapott ki a felcsúti alakulattól, de ez most tényleg egy háromesélyes rangadó lesz.

Gyengélkedik viszont a DVTK, amelyet gárdát sorra sújtanak a furcsa bírói ítéletek. Bódog Tamás fiai utolsó két meccsüket hét gólt kapva vesztették el, és így bizony nincs okuk különösebben bízni abban, hogy az Üllői úton pontot szereznek. A Ferencvárosnál Botka Endre biztosan nem lép pályára eltiltás miatt, ám ha Liptákék nem tudják megfogni a bombaformában lévő Varga Rolandot, akkor a Fradi begyűjti zsinórban harmadik sikerét is.

Kiesési rangadót vív egymással a Paks és a Balmazújváros, ahol talán érdemes bízni a tolnai csapat sikerében, míg a Mezőkövesd ellen alighanem Nebojsa Vignjevics állása lesz a tét az újpesti labdarúgók számára. A Vasas-Haladás találkozó az elmúlt évek alapján inkább x2-re áll, ám az angyalföldiek eddig remekül teljesítenek a Szusza Ferenc Stadion albérletében.

2017-09-23;212
239099