NB I

Fogy a türelem Újpesten, de edzőkérdés továbbra sincs

Nem megy az Újpestnek, a lila-fehérek 9 forduló után mindössze két pontra vannak a kiesést jelentő 11. helytől. A szurkolók türelme pedig elfogyott.

Bár az Újpest a nyáron egy komplett csapatra való új játékost szerződtetett, a jelek szerint Nebojsa Vignajevicsnek még időre van szüksége, hogy ütőképes gárdát faragjon a Megyeri úton. A lila-fehérek egyelőre várakozáson alul szerepelnek az OTP Bank Ligában, 9 fordulót követően 10 pontot sikerült szerezniük, két győzelem mellett négy döntetlen és három vereség az együttes mérlege.

fotó: ujpestfc.hu

A hétvégén a Haladás múlta felül a fővárosi csapatot, az 1-0-s vereség és a mérkőzésen mutatott halvány produkció viszont kiverte a biztosítékot a drukkereknél, ami az Újpest Fan Shop Facebook-oldalára kikerült videón is látható.

Újpesten egyébként hónapok óta feszült a hangulat, ami mögött elsősorban a klub címerének a klub tulajdonosi köre általi megváltoztatása áll. Borzolja a kedélyeket az is, hogy az MLSZ előszeretettel szab ki komoly büntetéseket az Újpestre, így több hazai mérkőzést is zárt kapuk mögött kellett megvívnia a negyedik kerületieknek.

A feszült hangulat a csapat teljesítményére is rányomhatja a bélyegét, mindenesetre az Újpesten 2013 óta vezetőedzőként dolgozó Nebojsa Vignajevics pozíciója továbbra is biztosnak tűnik.

Méhes Tamás, az újpestiek vezető kommunikációs munkatársa az m4sport.hu-nak elmondta, a vezetőség és a klub is teljes mellszélességgel kiáll Nebojsa Vignjevics vezetőedző mellett, nincs szó a szerb szakember menesztéséről.

Az Újpest legközelebb a Magyar Kupa szeptember 20-i, szerdai játéknapján lép pályára a Győr-Moson-Sopron megyei Öttevény otthonában, majd az NB I. 10. fordulójában Mezőkövesdre látogat.

Szerinted melyik csapat nyeri az NB I 2017/18-as szezonját?x;
239099