Angol foci

Remek hírt kapott Wenger a liverpooli rangadó előtt

  • MVB80

Két fontos embere is játszhat az Anfielden.

Két rossz sorozatot is meg szeretett volna törni az Arsenal a hétvégén, de végül egyiket sem sikerült, hiszen a Premier League második fordulójában 1-0-ra kikapott a Stoke vendégeként, így továbbra is érvényes, hogy nyolc éve nem tudta két győzelemmel kezdeni az új bajnokságot, valamint 1969 óta nem volt képes egymás után kétszer bevenni a Stoke otthonát.

A harmadik fordulóban rangadó vár az Arsenalra, hiszen az Anfieldre látogat a nála egy ponttal többet gyűjtő Liverpoolhoz. Arsene Wenger remek hírt kapott, mivel az első két meccsen hiányzó Laurent Koscielny és Alexis Sánchez is pályára léphet a Liverpool ellen.

Az egyik hátul, a másik elöl vezér

Koscielny még az előző idény utolsó bajnokiján, az Everton ellen szedett össze egy piros lapot, amely kétmeccses eltiltást vont maga után, Sánchez pedig sérülés miatt nem játszhatott.

A francia védő jelenléte sokat jelent az Arsenalnak, illetve azt is mondhatjuk, hogy hiányát általában megérzi a csapat, ezt pedig a statisztika is alátámasztja.

A 2014-2015-ös idény óta az Arsenal a meccsek 60 százalékát megnyerte Koscielnyvel a soraiban a PL-ben, nélküle viszont csak a 43 százalékát. Amikor játszott, az Arsenal átlagban 0,97 gólt kapott, amikor hiányzott, akkor viszont 1,3-at, és a pontok terén is jobban teljesített a csapat (vele 2, nélküle 1,5 pont átlagban).

Sánchez fontosságáról pedig mindent elmond, hogy az előző idényben 24 gólt szerzett, amivel Harry Kane (29) és Romelu Lukaku (25) mögött a harmadik lett a góllövőlistán.

A chilei támadót korábban még a Chelsea-vel hozták össze, majd a nyáron már az volt a kérdés, hogy elviszi-e a Manchester City, de ahogy mi is megírtuk, most már nem érdemes arra fogadni, hogy marad, mert az alacsony odds miatt nem nagyon nyerhetünk vele.

Amit jó tudni a hétvégi rangadó előtt, tavaly otthon (3-1) és idegenben is (4-3) a Pool nyert, az Arsenal utoljára 2015 áprilisában győzött, amikor 4-1 lett a vége. 

1x2    
Liverpool Döntetlen Arsenal
2.10 3.35 3.25