E-Sport

Megint felborul a papírforma? LCS Tippek – Negyeddöntők, 2. Nap

  • Thanatos
Címkék:

Kétségtelen, hogy a szombati nap folyamán nagy meglepetés érte mind az európai, mind az észak-amerikai LCS kedvelőket. Az, hogy az UOL kikapott 3-0-ra az MSF-től, akik szinte teljesen megsemmisítették őket, hatalmas döbbenet volt, ahogyan a C9 arcra esése is tökéletesen felborította a papírformát. Vajon folytatódik ez a tendencia, vagy visszaáll a rend?

Alapinformációk a tornáról

Az EU & NA LCS rájátszása egymással párhuzamosan zajlik, néhány óra eltéréssel. Az első héten a negyeddöntőké a főszerep, ahol a két bajnokság alapszakaszának 3.–6. legjobb csapata szerepel.

Minden ütközet Bo5 széria, tehát 3 győzelemig tart. Az 1. és 2. helyezettek az elődöntőben fogadják a továbbjutókat. Vigaszág nincs, ám mind döntő, mind pedig bronzmeccs lejátszásra kerül.

A végső győztes egyből kvalifikálja magát az idei világbajnokságra, a többi helyezett pedig vb-pontokat kap, amelyet a tavaszi fordulón szerzett pontokhoz hozzáadódnak, az így legtöbbet szerző csapat pedig szintén képviselheti régióját a legrangosabb eseményen. Ebből jól látszik, hogy minden helyezés kulcsfontosságú, senki nem hibázhat, hisz a végső cél mindig a világbajnokság megnyerése…

Menetrend:

EU LCS:
G2 vs. SPY 17:00

Ha a szombati nap eseményeiről nem tudnánk, akkor könnyedén kijelenthetnénk, hogy ez egy viszonylag egyoldalú ütközetnek ígérkezik. Tanulva a történtekből, azért sokkal óvatosabban érdemes fogalmazni. Világossá vált, hogy az új patch és a BO5 ismételten okozhat meglepetéseket.

A SPY lényegében két hete nem játszott normális tétmérkőzést, emiatt régóta készülhetett a rájátszásra. A G2 erős és ügyes csapat, kifinomult makrójátékkal, ám megvannak a gyenge pontjaik.

Amennyiben ezekre tud konzisztensen fókuszálni a SPY, képes dinamikus és ellentmondást nem tűrő játékot alkalmazni, akkor meglehet a széria. Erre viszont kicsi az esély. Véleményem szerint a G2 az utóbbi időben sokan fejlődött a nyári megingása óta, így ezt a napot le kell tudniuk hozni. A SPY egy mérkőzést pedig majd bezsebel, de szerintem nem lesz képes a folyamatos, kevés hibával tűzdelt teljesítményre.

Thanatos-tipp: G2 3-1 SPY

NA LCS:
CLG vs. NV 21:00

Ez a mérkőzés már egy keményebb dió. A CLG és az NV egyaránt erős csapatok, megfelelő felkészítő stábbal és infrastruktúrával. Kétségtelen, hogy a CLG egyértelműen népszerűbb és favorizált ezen a mai találkozón, ám nem szabad előre inni a medve bőrére.

Ez a társaság ugyanis képes minden statisztikát meghazudtoló módon alulteljesíteni és elbukni olyan meccseket, amiket álmunkba sem gondoltunk volna. Viszont van egy megbízható szint, amit képviselnek, és sokszor fölé is tudnak lőni.

Az NV-t mind a kétszer megverték a nyáron, ám azok csak BO3-as szériák voltak. Véleményem szerint ez egy szoros összecsapás lehet, HA az NV jó formában érkezik meg. Az utóbbi hetekben pocsékul teljesítettek, ha ahhoz hasonló állapotban lépnek ma pályára, akkor CLG 3– 0… egyébként pedig érdemes lesz nézni ezt az ütközetet, sok izgalmat tartogathat számunkra!

Thanatos-tipp: CLG 3–2 NV

Közvetítések:

Magyar nyelven: http://twitch.tv/magyarloltv
Angol nyelven: http://www.lolesports.com/en_US/