Premier League

A MU bejelentkezett a bajnoki címre

  • ivan

José Mourinho csapata remekelt a szombati bajnokin is, a Vörös Ördögök a Swansea-t intézték el könnyedén.

A nyitófordulóban a West Ham felett aratott 4-0-s győzelem után a Manchester United a Swansea otthonában is négyet vágott, a Vörös Ördögök így két forduló után magabiztosan vezetik a Premier League tabelláját.

Az első félidő utolsó percében Bailly szerezte meg a vezetést a vendégeknek, akik sokáig hadban álltak a helyzetek értékesítésével, de a hajrában végül aztán felőrölték az ellenfelet és négy perc leforgása alatt Lukaku, Pogba és Martial is bevette a walesiek kapuját.

A végeredmény nem számít meglepetésnek, hiszen a meccs előtt a   -n 1.35-ös szorzón lehetett fogadni a kettes kimenetelre, de a négygólos győzelem azért már nagyot fizetett, irodától függően akár 7-8 szoros pénzt is lehetett vele keresni. 

Egyelőre nagyon meggyőző a Manchester United, Lukaku megvételével pedig úgy fest bombaüzletet kötöttek, a belga támadó már három gólnál jár, de Pogba és Martial is egészen más szezon elé nézhet, mint a tavalyi.

A forduló előtt a bukik továbbra is a City-t favorizálták a bajnoki címre, Guardiola csapat hétfőn az Everton ellen zárkózhat fel a városi riválisra.

Ki nyerni a Premier League-et?
   
Manchester City 2.35
Manchester United 3.80
Chelsea 8.25
Tottenham 9.00
Arsenal 11.25
Liverpool 17.00
2017-08-19;47
2017-08-20;47
2017-08-21;47