E-sport

A bizonyítás ideje - EU LCS Promotion Tournament

  • Thanatos

A múlt héten lezajlott az NA LCS bajnoksága, amely során véglegesítették a jövő tavaszi LCS csapatok listáját. Akik kicsit járatosabbak már a League of Legends bajnokságokban biztos tudják, hogy erre Európában is szükség van, ráadásul hasonló képen lehet az LCS alatti ligából (Challenger Series) felkerülni a legjobbak közé a PromotionTournament keretein belül.

Múlt héten zárult az EU LCS alapszakasza, amely szinte elveszítette jelentőségét, hiszen számtalan pozíció már akkor fixálásra került. Ilyen volt azon csapatok listája is, akik kénytelenek megvédeni LCS pozíciójukat és a Promotion Tournament keretében pályára lépni a kihívó CS csapatokkal szemben. A Mysterious Monkeys és a Ninjas in Pijamas nagyon le voltak maradva Európa éllovasaitól, ám ettől még kellő erőt képviselhetnek a mostani társaságok ellen.

Az a mostani alkalommal is elmondható, hogy szinte egyáltalán nem ismerik egymás játékstílusait a különböző bajnokságból érkező társaságok, amely külön pikantériát ad az egész tornának. Ez az a pár nap, amikor játékosok és csapatok sorsa dőlhet el végleg, így drámára, kitörő boldogságra és izgalomra egyaránt lehet számítani, sőt. Sokak szerint vérfrissítésre van szükség az EU LCS-ben és az MM vagy a NIP meg sem érdemlik ezt a megtiszteltetést. Most lehet bizonyítani, hogy a károgóknak nincs igazuk!

A torna formátuma

A múlt héten lezajlott az NA LCS bajnoksága, amely során véglegesítették a jövő tavaszi LCS csapatok listáját. Akik kicsit járatosabbak már a League of Legends bajnokságokban biztos tudják, hogy erre Európában is szükség van, ráadásul hasonló képen lehet az LCS alatti ligából (Challenger Series) felkerülni a legjobbak közé a PromotionTournament keretein belül.

Menetrend
Csütörtök 17:00
MM vs. S04
Aug. 18. Péntek 17:00
NIP vs. GIA
Aug. 24. Csütörtök 17:00 (2 db BO5)
Az előző napok győzteseinek és veszteseinek csatája. Előbbieknél a jobb már bejut az LCS-be, az utóbbinál aki alulmarad, a CS-be esik.
Aug. 25. Péntek 17:00
Az előző napokról megmaradt 2 csapat végső szériája. A győztes bejut az LCS-be, a vesztes a CS-be esik

Így néz ki a Liga rendszere - csak most a főszerepben az európai csapatok lesznek / fotó: lolesports.com

Szakértői tipp

Észak-Amerikához hasonlóan, itt is kizárólag a csapatok LCS-be jutási esélyeire lehet predikciót adni, hiszen az utolsó napok eseményei teljesen kiszámíthatatlanok. Amennyiben valaki idáig eljutott a cikk olvasása során, és szeretne friss tippeket is a jövő hétre, kérésre akkor is érkezik majd egy tipp, melyben már figyelembe lehet venni az első ütközetek eredményeit. Az EU LCS-ben az MM rosszabbul teljesített, mint a NIP. Összességében úgy vélem, hogy utóbbi rengeteget fejlődött a Summer Split eleje óta, és kíváncsi lennék mennyit tudnának fejlődni jövő januárig. Az MM-ben vannak rutinosabb játékosok, ez kétségtelen, ám a CS-ből is érkeznek régi nevek, akik felvehetik a versenyt velük. Biztosra veszem, hogy nagyon kiegyenlített csatákat várhatunk, és kicsit remélem is, hogy a CS társaságok megszorongatják a többieket. Lássuk akkor, hogy mik a szakértői tippek a tornára:

  • Ninjas in Pijamas – Bejut az LCS-be
  • Mysterious Monkeys – Leesik a CS-be
  • Giants Gaming – Bejut az LCS-be
  • Schalke04 – Leesik a CS-be

 

Közvetítés:

Angol nyelven: http://www.lolesports.com/en_US/