Spanyol foci

Most kiderül, mit tud a Barca Neymar nélkül

  • MVB80

Jön az idény első El Clásicója, a Barcelona a spanyol Szuperkupáért csap össze a Real Madriddal.

Sok ideje nem maradt a Real Madridnak, hogy kiélvezze az európai Szuperkupa-döntőben aratott sikert, hiszen Zinedine Zidane csapata vasárnap ismét pályára lép, és a tét ismét trófea, az ellenfél pedig az örök rivális, a Barcelona.

A MU legyőzése miatt lélektani előnyben van a Real, hiszen a csapat ott folytatta, ahol az előző szezon végén abbahagyta, miközben Barcelonában egyelőre próbálnak felocsúdni Neymar elvesztéséből.

A korábbi spanyol szövetségi kapitány, Vicente del Bosque egyébként amondó, nem járt rosszul a Barca Neymar távozásával, mivel egy elvágyódó játékos néha visszahúzhatja a társakat.

Két szürke eminenciás, akik nagyon fontosak a középpályán: Busquets és Casemiro

A brazil Chapecoense elleni meccsen Lionel Messi és Luis Suárez mellett Gerard Deulofeu volt a Neymar-pótló, aki már tavasszal is jól teljesített a Milannal, aztán Eb-döntőt játszott az U21-es válogatottal, az utolsó felkészülési találkozón pedig egy góllal és két gólpasszal jelezte Ernesto Valverdének, hogy lehet rá számítani.

A Barca – még Neymarral a soraiban – megverte a Bajnokok Kupája keretein belül a Juvét (2-1), a MU-t (1-0) és a Realt is (3-2), hogy a brazil mennyire fontos volt a csapat számára, azt jelzi, hogy a hat gólból hármat ő szerzett, kettőt pedig előkészített.

[2504457] 2017-08-12 20:00:00 Barcelona - Real Madridx;10

Zidane a MU elleni meccsen nem kezdette Cristiano Ronaldót, de nehéz elképzelni, hogy a Nou Campban a padon hagyja legfontosabb játékosát. Luka Modric a 2014-es spanyol Szuperkupa-döntőben összeszedett kiállítása miatt nem játszhat vasárnap, úgyhogy Isco léphet a helyére, elöl pedig a BBC-vel rohamozhat a Real.

A Barcánál az a kérdés, hogy ki lesz a jobbhátvéd, az egyik jelölt a 30,5 millióért igazolt Nelson Semedo, a másik az az Aleix Vidal, aki az elmúlt két szezonban nem kápráztatta el a katalán drukkereket.

Utoljára 2012-ben rendeztek El Clásicót a Szuperkupa-döntőben, akkor a két meccsen összesen 8 gól született, a Real végül idegenben lőtt góllal kaparintotta meg a kupát.

Azóta tizenhárom tétmeccset játszott egymással a két csapat, és a Barca és a Real is ötöt-ötöt nyert meg ezek közül.

[2504457] 2017-08-12 20:00:00 Barcelona - Real Madridx;
Spanyol Szuper Kupa, 1. mérkőzés oddsok    
Real Madrid Döntetlen Barcelona
1.95 3.75 3.30
Fogadási határidő: 08.13 22:00