Sportfogadás

Ennél durvább nyertes szelvényt még nem láttál!

15 meccsből 14-et talált egy bátor fogadó, ez pedig több milliós nyereményt hozott a konyhára, ezer forintból.

A 32. hét első felében rendezték az Európai Szuper Kupa-finálét is, a BL-győztes Real Madrid, valamint az Európa Liga legutóbbi kiírását megnyerő Manchester United részvételével. Az európai klubfutball elitsorozatát zsinórban második esztendeje is uraló spanyol klub angol riválisát is felülmúlta egy 2-1-es siker formájában, amely ráadásul fogadóink többségének busás hasznot hozott. A legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő rangsorunk élén – amelynek összeállításakor a kiegészítő fogadási lehetőségekkel nyert összegeket is figyelembe vettük – ez az esemény szerepel, egészen pazar, 265,18 millió forintos kifizetést biztosítva a jó tippel rendelkezőknek.

Az Angol Liga-kupa 1. fordulójának mérkőzései sok esetben megfeleltek a sportfogadói elvárásoknak, hiszen rangsorunk élmezőnyében négy angliai esemény is helyet kap. Az Aston Villa a Colchester vendégeként győzött 2-1 arányban, 68,91 millió forintos nyereményt generálva, a Sheffield United – Walsall csata 3-2-es végeredménye pedig 67,11 milliót jelentett a Tippmix-játékosoknak. A Bolton csapata a Crewe stadionjából távozott győzelemmel, közel 66 millió forintos nyereményhez juttatva fogadóinkat, míg a Leeds magabiztos, 4-1-es diadala a Port Vale gárdájával szemben 65 millió forintnál is nagyobb kifizetéssel párosult.

A Real Madrid – Manchester United Európai Szuper Kupa-döntő a legnépszerűbb eseményeket összefoglaló toplistán is az első helyen végzett, hiszen – a kiegészítő fogadási lehetőségekre leadott tippeket is figyelembe véve – 467 359 fogadáskötéssel járt együtt. A svéd labdarúgó-bajnokság Djurgarden – FF Malmö párharca 379 515 alkalommal sarkallta fogadásra játékosainkat, miközben a St. Pauli – Dynamo Dresden német másodosztályú bajnoki 340 629 Tippmix-szelvényen szerepelt valamilyen formában. A lengyel pontvadászat Arka Gdynia – Korona Kielce találkozójára közel 338 ezerszer tippeltek fogadóink, a dán élvonalbeli csatára, a Sönderjyske – Aarhus párosításra pedig 332 ezernél is több fogadáskötést regisztrálhattunk.

A múlt heti Bajnokok Ligája-selejtezős továbbjutásnak a jelek szerint ára volt a svájci Young Boys csapatánál, hiszen a honi bajnokság soron következő mérkőzését saját stadionjában 4-0-ra bukták el a sárga-feketék, a Thun gárdájával szemben (a végkimenetelre tett 105 769 tipp kevesebb, mint 1 százaléka volt helyes, 4,20-as nyertes oddsért). Ahogy ez a végkimenetel is a legváratlanabb eredmények közé került, úgy az Osijek 1-0-s sikere a Rijeka csapatával szemben is, hiszen az Európa Ligában bravúrt jegyző eszékiektől kevés fogadónk várta, hogy a horvát bajnokságban nem fog botlani (a 100 923 fogadás több mint 10 százaléka azért hibátlan volt, 3,80-as szorzót érve). A Francia Liga-kupa 1. fordulójában a Chateauroux csapatát saját közönsége előtt ejtette ki 1-0-lal a Clermont együttese, amely szintén vaskos meglepetést jelentett fogadóinknak (a beérkezett 74 581 tippből 4 914 lett makulátlan, 3,25-ös nyereményszorzóért).

Londonban zajlik az atlétikai világbajnokság, ahol honfitársaink közül ketten is kimagasló eredményt jegyeztek, így ezekkel a magyar érdekeltségű események taglalásakor kiemelten is foglalkozunk. Baji Balázs a 110 méteres gátfutás fináléjában szerezte meg hazánk első, futószámban elért világbajnoki érmét, hiszen harmadikként zárt (a gátfutó helyezésére tett 23 199 tippből 7 295 várta Balázst az 1-4. hely valamelyikére, 2,50-es nyertes oddsért), míg Márton Anita a női súlylökés utolsó sorozatában elért majd 19 és fél méteres lökésével nyert ezüstérmet (a békéscsabai atléta helyezésére regisztrált 15 806 fogadás több mint 80 százaléka várta Anitát az 1-3. helyre, 1,30-as szorzóért). Babos Tímea a Torontóban rendezett tenisztorna első fordulójában 2 szettben győzte le Andreescut (a párharc nyertesére tett 11 647 tippből 4 654 jelentetett 2,25-ös nyereményszorzót), majd a második fordulóban Agnieszka Radwanska parancsolt megálljt neki, sima 2 játszmában diadalmaskodva (a 11 581 fogadás majdnem 95 százaléka párosult 1,22-es oddsszal).

Legnagyobb nyeremények

A múlt héten szenzációs kombijával egy fogadó tízezer forintra nyert közel négymilliót, ami szinte eltörpül a mostani kasza mellett. Egy szerencsés játékos noha 15 meccséből csupán 14-et talált el, 1050 forint kockáztatásával 5 millió 261 ezer forintra tett szert.

  • Labdarúgás St. Gallen - Sion 1X2 St. Gallen 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Zulte Waregem - St. Truiden 1X2 Zulte Waregem 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Montpellier - Caen 1X2 Montpellier 1,85 Nyertes
  • Labdarúgás Amkar Perm - Ufa 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
  • Labdarúgás Kortrijk - Lokeren 1X2 Kortrijk 2,00 Nyertes
  • Labdarúgás Sheffield Utd. - Brentford 1X2 Sheffield Utd 2,10 Nyertes
  • Labdarúgás OB Odense - Aalborg 1X2 OB Odense 1,95 Vesztes
  • Labdarúgás Lille - Nantes 1X2 Lille 2,05 Nyertes
  • Labdarúgás Osnabrück - Hallescher FC 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
  • Labdarúgás Kurszk - Baltika Kalinyingrád 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
  • Labdarúgás Wolfsberg - Altach 1X2 Wolfsberg 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Ipswich - Birmingham 1X2 Ipswich 2,25 Nyertes
  • Labdarúgás Braunschweig - Heidenheim 1X2 Braunschweig 2,15 Nyertes
  • Labdarúgás Angers - Bordeaux 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
  • Labdarúgás Halmstad - Jönköping Södra 1X2 Halmstad 2,15 Nyertes

Egy budapesti sportfogadónk sem panaszkodhatott tippjei minőségére, merthogy 2 400 forintos téttel megfogadott 5-ös kötésének minden eleme tökéletesnek bizonyult. Nem mellesleg játékosunk ezen tippsorát 3 alkalommal is átfuttatta terminálunkon, így a szelvényenként neki járó 982 303 forint háromszorosát, tehát összesen 2 millió 946 ezer 909 forintot nyert!

  • Labdarúgás Oldham - Burton Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,15 Nyertes
  • Labdarúgás Heidenheim - Erzgebirge Aue Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 2,20 Nyertes
  • Labdarúgás Crewe - Bolton 1. félidő - 1X2 Crewe 3,90 Nyertes
  • Labdarúgás Sheffield Utd. - Walsall 1. félidő - 1X2 Walsall 6,25 Nyertes
  • Labdarúgás St. Gallen - Luzern 1. félidő - 1X2 Luzern 3,55 Nyertes

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a     címen elérhető oldalon is születtek kiemelkedő nyereményeket hozó fogadáskötések. Ebből a sorból is kiemelkedik azon fogadónk 5-ös kötése, amely 3 400 forint kockáztatásával jelentett számára 977 729 forintos számlagyarapodást! Minden nyertesünknek szívből gratulálunk!

  • Labdarúgás Sheffield Wed. - Chesterfield 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,80 Nyertes
  • Labdarúgás Real Madrid - Manchester Utd. 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,90 Nyertes
  • Labdarúgás Le Havre - Nimes Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,65 Nyertes
  • Labdarúgás Coventry - Blackburn 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,20 Nyertes
  • Labdarúgás Lens - Ajaccio 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes