NB I

Borítékolható a Honvéd sikere az Újpest ellen?

A Tippmixpro fogadói szerint a Honvéd legyőzi hazai pályán az Újpest együttesét az NB I ötödik fordulójában.

A fogadók szerint a Honvéd legyőzi az Újpest együttesét szombaton.

Szombaton az ötödik fordulót rendezik az NB I-ben, amely ütközetek közül kiemelkedik a fővárosi rangadó, avagy a Honvéd és az Újpest mérkőzése. A feleket mindössze két pont választja el egymástól a tabellán, egy esetleges vendégsiker esetén tehát helycsere történne.

Egyik csapat sem szenvedett ezidáig vereséget a bajnokságban, a címvédő két győzelem mellett két döntetlent tud felmutatni, míg a vendégek három remit követően az elmúlt fordulóban zsebelték be első győzelmüket, méghozzá a Vasas ellen.

Az elmúlt szezonban a felek háromszor mérkőztek meg egymással, két döntetlen mellett egyszer tudott nyerni a Honvéd, a Bozsik Stadionban egyébiránt 1-1-re végeztek a gárdák, azt megelőzően viszont az Újpest oda-vissza le tudta győzni a kispestieket.

1x2    
Honvéd Döntetlen Újpest
1.85 3.40

4.00

A hazai pálya előnyének köszönhetően a szombati mérkőzés esélyese a Honvéd, mivel átlagosan 1.85-szörös oddson fogadhatunk Eppel Mártonékra. A    -n közzétett statisztikák alapján a tippsterek is a címvédőt favorizálják, hiszen a fogadók 55 százaléka vár hazai győzelmet, a döntetlenre a tétek 31, míg a vendégek sikerére a fogadók 14 százaléka tett fel pénzt.

[2538907] 2017-08-12 18:00:00 Honvéd - Újpestx;