Átigazolás

Barcelonában tudták, hogy Neymar távozik

  • varin

Tudatosan módosították Neymar szerződését július elején, látták ugyanis, hogy a brazil távozni akar.

"Egyetlen játékos sem nagyobb, mint a Barcelona" - kezdte nyilatkozatát Neymar kapcsán a katalán gárda elnöke, Josep Maria Bartomeu. A klub első embere először szólalt meg nyilvánosan, mióta eladták 222 millió euróért egyik legnagyobb értéküket a PSG-nek, s mint azt elárulta, ők már felkészülten várták a párizsiak ajánlatát, ezért tudtak ennyi pénzt beszedni érte.

"Sok szép évünk volt Neymarral, de ő már a múlt. Távozni akart, mi hiába tettünk meg mindent a maradásáért.

Láttuk, hogy hamarosan menni akar majd és emiatt építettünk bele a szerződésébe egy új kivásárlási záradékot

- mondta Bartomeu arra reflektálva, hogy július elején miért is emelkedett meg a kontraktus ezen része 200-ról 222 millióra.

"Most azonban az erősítésen a sor, de nem szabad a döntéseinket elkapkodnunk. Az ő érte kapott pénzösszeg garancia arra, hogy méltó módon, hasonlóan jó játékosokkal pótoljuk őt".

A katalán klub kapcsán egyelőre nem tudni, milyen érkezők is várhatóak, hiszen Verrattit a PSG, Coutinhót pedig a Liverpool láncolná magához még évekre. A nemzetközi sportsajtó szerint a brazil megszerzésére kínálkozik a legnagyobb sansz, és az oddsok is ezt mutatják, hiszen Coutinho Katalóniába szerződésére már csak 1.50, míg a maradására 2.25 a szorzó.

Oddsok a Spanyol Szuperkupa első mérkőzésére
   
Barcelona Döntetlen Real Madrid
1.90 3.70 3.50