Átigazolás

Mégsem lesz PL-sztárja a Romának?

Már nem az első olasz ajánlatot dobják vissza a Leicester Citynél Riyad Mahrezért.

Noha korábban több sajtóorgánummal együtt mi is biztosra vettük, hogy Riyad Mahrez aláír a Romához, úgy tűnik, nem született megállapodás a felek között, annak ellenére sem, hogy a pletykák szerint már orvosin is járt néhány nappal ezelőtt a Farkasoknál az algériai játékos

A vételár kapcsán először egy 35 millió eurós ajánlatról lehetett hallani, amelyre nemet mondtak Angliában, vélhetően ezt toldották meg még néhány millióval, ám a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy kútba esett az ügylet az AS Roma és a Leicester City között, így az algériai játékos könnyen lehet, hogy marad a Premier Leauge-ben.

A két szezonnal ezelőtt az év játékosának is megválasztott Mahrez esetében jó kérdés, mennyire is szeretne maradni a Rókáknál, hiszen több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot is adott már azt illetően, hogy további egy évig a Leicester játékosa marad, avagy inkább távozna a "csodabajnoktól".

Rómában mindenesetre nem boldogok, hiszen továbbra sem sikerül pótolni a Liverpoolhoz szerződött Mohamed Szalah-t, és bár a középpályára, valamint a védelembe érkezett már néhány játékos, egyelőre a támadósor még kicsit vérszegénynek tűnik.

A hétvégén megkezdődő Premier League-ben a Leicester City első ellenfele az Arsenal lesz. A mérkőzésnek a friss Community Shield-győztes csapat az esélyese, Alexisékre mindössze 1.35-ös szorzón fogadhatunk a    -n.