NB I

Visszavágásra készül a Videoton

A Vidi tavaly többek közt azért bukta el a bajnokságot, mert kétszer sem bírt a Mezőkövesddel.

Az elmúlt szezonban a Videoton a Mezőkövesd ellen megszerezhető kilenc pontból csak négyet gyűjtött be, többek közt ennek is volt köszönhető, hogy a székesfehérvári alakulat elbukta a bajnokságot. Marko Nikolicsék esélyeshez méltóan győzni mennek Borsodba, amire minden esélyük megvan, ráadásul parádésan hangoltak a vasárnapi találkozóra.

1X2 -   
Mezőkövesd Döntetlen Videoton
4.30

3.40

1.80

A Vidi ugyanis az utóbbi évek egyik legnagyobb bravúrját hajtotta végre, hiszen a francia bajnokság előző idényének hatodik helyezettjét, a Bordeuax gárdáját ütötte ki az Európa Ligából csütörtökön! Pénteken az is kiderült, hogy a piros-kékek a csoportkörbe kerüléséért a Partizan Belgrád együttesével néznek farkasszemet, amely csapat verhető, ráadásul a Vidi jelenlegi mestere alaposan ismeri a szerbeket, hiszen tavaly még ő irányította a fekete-fehéreket.

"A Bordeaux elleni továbbjutásnak köszönhetően jó hangulatban készülünk a vasárnap esti, Mezőkövesd elleni bajnokira. Ellenfelünk remekül kezdte a szezont, legutóbb azonban nagy vereségbe szaladt bele, de biztos vagyok abban, hogy az azóta eltelt időben rendezték soraikat, így semmiképp sem vár ránk könnyű találkozó. A célunk természetesen az, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen a sikeres nemzetközi kupaszereplés mellett a bajnokságban is eredményesen akarunk szerepelni. Nem könnyű a kettős terhelés, de bízunk benne, hogy még hónapok múlva is csütörtök-vasárnap ritmusban futballozhatunk, hiszen az azt jelentené, hogy Európa Liga csoportmeccseket játszunk az NB I-es bajnokik mellett. Ahhoz, hogy ezt a célunkat elérjük, illetve a bajnokságban is jól szerepeljünk, sokat kell dolgoznunk, de mindenki becsülettel teszi a dolgát" - nyilatkozta a vendégek támadója, Mirko Maric a vidi.hu-nak.

Visszavágásra készül a Videoton. - Fotó: vidi.hu

Ami a hazaiakat illeti, ahogy Maric is említette, a kövesdiek jól kezdték a bajnokságot, hiszen a Debrecen és a Paks együtteseit is legyőzték, azonban múlt hét vasárnap jött a hideg zuhany, hiszen Radványi Miklós fiai 5-0-ra kaptak ki a Ferencváros otthonában. 

"A Ferencváros ellen mindig sorsdöntő az első 20 perc, sajnos mi most ebben a periódusban futottunk bele a késbe, ami után teljesen szétestünk. Ami működött az első két meccsen most abban mondtunk csődöt, azaz nem működtünk csapatként, messze voltunk egymástól és pontatlanok is voltunk, emellett nagyon sok egyéni hibát vétettünk. A cél most az, hogy újra csapatként kell működni, és akkor lehet esélyünk a Videoton ellen. Előre kell nézni, el kell felejteni a Fradi elleni meccset a hibákból pedig tanulnunk kell. Úgy gondolom szerencsés lehet nekünk, hogy a Videoton nemzetközi kupameccset játszott, ugyanis fáradtabban érkeznek így hozzánk. Mi a teljes hetet rászántuk  fehérváriak elleni felkészülésre, remélem sikeresek leszünk ellenük. Köszönöm szurkolóinknak, hogy végig biztattak minket az Üllői úton, remélem vasárnap is sokan látogatnak majd ki a stadionba" - mondta Tóth Bence csapata hivatalos honlapjának.

[2538905] 2017-08-06 18:00:00 Mezőkövesd Zsóry - Videotonx;

A bukmékereknél a Videoton az esélyesebb, de háromesélyben csak a kezdőcsapatok tudatában - vélhetően rotál majd a vendégek trénere - éri meg fogadni a mérkőzésre. Érdemesebb lehet inkább gólokra tenni a pénzt, hiszen idén mindkét csapat meccsein potyognak a gólok. A     a legalább három találatra kétszeres szorzót kínál, míg, ha mindkét csapat betalálna, akkor a feltett tétünk 1.85-szörösét kapnánk vissza. Mindezeknek pedig az is kedvezhet, hogy a felek, a kánikulára való tekintettél, két órával későbbre, tehát este nyolc órára tolták el a meccsük kezdési időpontját.