Véber jelenleg a Pest megyei másodosztályban szereplő Törtelnél edzősködik, de tavasszal az NB II-es Nyíregyházánál dolgozott, ahol azonban nem töltött túl sikeres időszakot, négy győzelem és három döntetlen mellett tíz vereséget szenvedett a csapata.

„A nyíregyházi szerepvállalás nagy csalódás és mély seb, olyannyira, hogy majdnem a futballból való kivonulásomat jelentette. Azt tartom, hogy a keret jóval erősebb, mint azt az eredmények mutatták. Ugyanakkor be kell ismernem, túlértékeltem a lehetőségeket. Ugyan örök optimista vagyok, de rájöttem, a nevek nem jelentenek semmit.

(…) Menet közben derült ki számomra, hogy a rendelkezésemre álló játékosokat egy kicsit túlértékeltem. Volt ugyanis egy mag, amely nagyon jól elvolt. A történet tipikusan magyaros. A labdarúgók a másodosztályban túlzottan magas fizetésért futballoztak, ez pedig kényelmessé tette őket, nem érdekelte őket a prémium és a siker. Csalóka ez, hiszen az edzéseken nagyszerűen dolgoztak” -  mesélt a Nyíregyházánál átélt élményeiről.

Azt is hozzátette, decemberben leadott egy listát, kik azok, akikkel nem akar együtt dolgozni, de a nevek kitudódtak, és az érintettek bomlasztani kezdték a csapatot.

„Nem volt az a klasszikus megfúrás: egyszerűen csak kikaptak ötször 1-0-ra. Természetesen a tulajdonosnak nem volt sok választása, menesztett. Az idő végül engem igazolt, azóta majdnem mindenkit elküldtek a listáról.

(…) Normális voltam a játékosokkal, teljesen megfeleltem a magammal szemben támasztott elvárásnak. De ha bekiabáltam a mérkőzésen, jött másnap a csapatkapitány, hogy ezt nehezményezi. Olyanokkal szembesültem, amiket nem tudok elfogadni a profi futball világában: a milliókat kereső profi labdarúgó viselje el az edzői kritikát. Nem tudom, mi lett volna ezekkel a játékosokkal húsz évvel ezelőtt”.

Véber szerint a mai labdarúgók többsége nem akar megszakadni, annak ellenére sem, hogy itthon indokolatlanul magasnak számít a fizetésük

„Huszonéves gyerekek luxusautókkal járnak, minden külsőségre adnak, épphogy beesnek az edzésre, de amint vége, már a kocsijukban ülnek, a parkolóig vezető úton pedig a telefonjukat nyomkodják. Mindez valós probléma, eltűnt a futball iránti alázat. Ugyanezek a játékosok azonban kőkemény tárgyalópartnerek a menedzserükkel együtt. Még egy tizenévesnek is van menedzsere. Így, ha megbukik egy játékos a tudása miatt, az ügynöke a kapcsolatrendszere segítségével eladja. Nem szakmai, haveri alapon történik az igazolás.

(...) Nagyon ritka, hogy egy játékos hosszú távon csapat nélkül marad. Ellenben én lehet, hogy soha többé nem kapok olyan lehetőséget, ami a kvalitásaimnak, a szakmaiságomnak megfelel. Mert be vagyok skatulyázva.”

Az edző szerint ő és kollégái modern kori rabszolgáknak számítanak, mert a tulajdonosok az aktuális érdekek alapján bánnak velük, példának hozta fel, hogy Pápán lezavarta az egyik légiósát a pályáról, mire pár nappal később kirúgták.

Szerinte megvan az oka annak, hogy a magyar edzők neve nem vetődik fel külföldön, de kíváncsi lenne, mi történne, ha José Mourinho átvenné a Mezőkövesdet, ő pedig a Manchester Unitedet.

„Hogy pontosan mi hiányzik, azt nem tudom, érdekes azonban, hogy a négyéves fiamat, akivel egy percet sem fociztam, beírattuk ovifocira, azóta viszont nem tudom rávenni, hogy labdába rúgjon. Rövid utánajárás után kiderítettem, hogy a két szakember, aki a foglalkozást tartotta, beterelt mindenkit a pályára, bedobták a labdát, majd leültek és beszélgettek. A fiamnak pedig nekiszaladt egy hétéves kisgyerek. Pár perc alatt megutálta az egészet.”