Vizes vb 2017

Mennyire lesz Bernek a dobogótól?

Pénteken egyetlen egyéni döntőben leszünk érdekeltek, Bernek Péter 200 háton próbál nagyot alkotni.

Előzetesen úgy számoltunk, hogy ezen a napon Gyurta Dániel negyedik világbajnoki címéért szurkolunk majd, ám olimpiai bajnokunknak nem jött ki a lépés és nemhogy a fináléba, de még az elődöntőbe sem jutott be. Szerencsére azonban így sem lesz magyarmentes a késő délutáni program, ugyanis Bernek Péter 200 háton döntőt úszhat, igaz, nem számít éremesélyesnek, de ki tudja, láttunk már nagy csodákat ebben a sportágban...

Boldog vagyok, hogy megvan a döntő, annak pedig külön örülök, hogy nem kellett végül szétúsznom Iriével. Végre megvan az az idő is, amit öt éve kergetek, igaz picit jobbat szerettem volna, úgy érzem, maradt még bennem.

"Reggel nagyon erős futamot mentem, az valamennyit kivett azért belőlem. Ezzel együtt igazi have fun úszás volt a mostani." - nyilatkozta Bernek. "Borzalmasan erős a mezőny, az esélyesek 1:53-at tudnak, ha be tudnék jönni 1:55 alá, a helyezésszám sem érdekelne. Remélem holnap délután kétszer is úszom majd, ami az jelentené, hogy a váltónk is finalista. Nehéz év van mögöttem, főleg a sérülés hátráltatta a felkészülésemet, s bár még nem mondanám magam százszázalékosnak, az edzőimnek és az orvosaimnak rengeteg munkája van abban, hogy egyáltalán itt lehetek, amiért óriási hálával tartozom nekik."

Hol végez Bernek Péter 200 háton?    
1-3. 4-6. más
9.50 2.10 1.80

Bernek 1:55.79-cel holtversenyben a hatodik helyen jutott be a döntőbe, az egyéni csúcsán pedig kilenc századot faragott. Az 1:55 alatti időhöz nem keveset kellene javulnia, nyilván ő tudja, hogy mennyi maradt benne, de nem tűnik ez reális célnak. Ha mégis megcsinálja, az már elég szép helyezésre prognosztizálná. 

Mi inkább egy 1:55.50 körüli idővel kalkulálunk, ugye már az is újabb egyéni csúcsjavítás lenne, nem is olyan kevéssel. Ezzel nagyjából a 6-7. hely környékén csaphatna célba. Az amerikai Ryan Murphy, a 100-on diadalmaskodó kínai Jiayu Xu, a két orosz Evgeny Rylov és Kliment Kolesnikov, illetve a másik amerikai, Jacob Pebley 1:55 alatti időt is tud. A hatodik helyért Ryosuke Irie-vel harcolhat, aki a mezőny egyik legkomolyabb neve, azonban már túl van a karrierje zenitjén. Ugyanakkor leírni még mindig nem lehet, 100-on is csak összehozott egy negyedik helyet. 

Ha Bernek nem tud újra egyéni csúcsot úszni, akkor nehéz elképzelni, hogy a hetediknél jobb legyen. Ha sikerül tovább faragni, akkor elérhető lehet a középmezőny. Egyáltalán nincs ráfeszülve erre a számra, elgörcsölni aligha fogja, így a 10 ezer magyar szurkolóval a háta mögött talán utóbbi forgatókönyv érvényesülhet.