Európa Liga

A Fradinál hisznek a csodában, a számok mást mondanak

  • ivan

Szinte lehetetlen helyzetből várja az Európa Liga selejtezőjének visszavágóját a Fradi, de ennek ellenére a zöld-fehérek nem tettek le a továbbjutásról.

fradi.hu

Bár remekül indult, végül szomorú véget ért a Ferencváros számára a Midtjylland elleni EL-selejtező első mérkőzés, hiszen 2-0-s hazai vezetésről végül 4-2-es vereség lett a végeredmény. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Fradinak a rendes játékidőben legalább három góllal kellene legyűrnie a dánokat a továbbjutáshoz, ami az erőviszonyok ismeretében súrolja a lehetetlen küldetés fogalmát.

Persze ahogy mondani szokták, a futballban bármi megtörténhet és hasonlóan vélekedik Amadou Moutari is, aki szerint benne van a csapatban, hogy ebből a nem éppen ideális helyzetből is kiharcolja a továbbjutást.

1x2    
Midtjylland Döntetlen Ferencváros
1.50 4.00 5.00

A Midtjylland továbbjutására 1.01-es szorzón lehet fogadni.

"Mi ugyanúgy keményen készülünk a dániai mérkőzésre is, mint a korábbi találkozókra. 4-2-es hátrányból kell felállnunk, úgyhogy mindenki tisztában van vele, hogy a Midtjylland otthonában hibátlan teljesítményre lesz szükségünk a fordításhoz. Az elmúlt két meccsen pechesek voltunk: a dánok ellen kiállítás, a Puskás elleni sérülés miatt fejeztük be 10 emberrel a találkozót. De nem foglalkozhatunk a balszerencsével. Meg akarjuk mutatni Dániában, hogy jobb csapat vagyunk a Midtjyllandnál, és reméljük, hogy ez elég lesz a továbbjutáshoz" - nyilatkozta a fradi.hu-nak Amadou Moutari.

A Ferencvárosnak tulajdonképpen nincsen veszíteni valója, ezért bátran és teher nélkül játszhat, ugyanakkor a továbbjutására vajmi kicsi az esély, hiszen a külföldi bukiknál 17-szeres oddson fogadhatunk a zöld-fehérek továbbjutására.

Bár a Midtjylland a hétvégén csúnyán beleszaladt a késbe a dán bajnokságban, a Fradi elleni visszavágón prioritást élvez. A fogadóirodák szerint egyébként egyértelmű favoritok a skandinávok, hiszen csupán 1.50-es szorzót fizet az egyes, míg a Ferencváros győzelme pénzünk ötszörösét érné, de az X2-es opció is még bőven kettes odds felett fizet (@2.20).

[2528237] 2017-07-20 19:00:00 FC Midtjylland - Ferencvárosx;