Leonardo Bonucci otthagyta a Juventust. Két hétig sem tartott az egész, állítólag a Milan a felkészülés kezdetén kereste meg a játékost, aki úgy vágta át a palánkon a belőle játékost csináló Juve teljes vezetőségét, hogy a fal adta a másikat. Végül 40 millió euró lett a végösszeg, de ember nincs a bolygón, aki ne állítaná vérgőzös magabiztossággal, hogy a Juventus itt bizony úgy le lett rabolva, mint a sicc. 

Miközben a valóság nem feltétlenül ez.

Hogy Bonucci balhés egy mákvirág, az nem újdonság, rengeteg bizonyságát adta ennek az utóbbi években, elég csak arra gondolni, amikor februárban úgy összeveszett egy bajnoki meccs közepén Max Allegrivel, hogy az edző a Porto elleni BL-meccsen inkább kiültette a lelátóra, csak, hogy példát tudjon statuálni vele. Ha hihetünk a visszamenőleges hatállyal terjedő pletykáknak, akkor a két fél viszonya innentől már - csak, hogy a romantikus lányregényekből is lopjunk egy kifejezést - soha többé nem lett a régi, igaz, amíg szaladt a szekér, a két mediterrán vérű vezérbika képes volt a felszín alatt tartani viszálykodását.

A cérna - állítólag - a BL-finálé szünetében szakadt el, amikor Dani Alves nekiment a szerinte halvérűen, gyengén, indiszponáltan (magyarul: szarul) játszó Dybalának, akit viszont Barzagli és Chiellini is határozottan megvédett a személyeskedést sem nélkülöző támadástól. A vitának talán következménye sem lett volna, ha nem száll be vérszagra gyűlő éji vadként Bonucci, aki előbb Barzaglit teremtette le azzal a felütéssel, hogy ő csak fogja be, mert Marcelo rendszámát sem igen tudja leolvasni a saját oldalán, majd - hangsúlyozottan: állítólag - magának Dybalának is leosztott egy feszített tenyerű atyait, csak, hogy tudja, merre van a helye az öltözőben. 

A pletykák hitelességét nyilván nehéz ellenőrizni, így maradjunk a tényeknél, amelyekből ezen a ponton kettőt vagyunk kénytelenek önkényesen kiemelni:

1. a Juventus úgy összeesett a BL-döntő második félidejében, mint a nedves zokni,
2. jelen sorok írásakor sem Dani Alves, sem Bonucci nem tagja már a Juventus keretének.

Innentől azt mondom: döntse el ki-ki maga, melyik fenti információnak ad hitelt, és melyiknek nem, illetve, hogy véletlenek márpedig vannak, vagy éppen ellenkezőleg, mégsem.

Lehetne lamentálni azon, hogy Bonucci akart-e lépni (ő erre utalgatott az olasz lapoknak), vagy Allegri vágta ki, mint a gerelyt - a szintén kurtán-furcsán eltávozott Dani Alvessel egyetemben -, de ez végső soron mindegy; a lényeg, hogy a Juventus kerete rövidebb lett egy klasszis hátvéddel, akit valamilyen úton-módon mindenképp pótolni kell majd Torinóban. 

Oké, de hogyan?

Ezen a ponton jutunk el oda, ahol a legtöbb megszólaló véleményvezér azt mondja, a Juve csúnyán át lett ejtve, hiszen 40 millió euró nem elég arra, hogy megfelelő minőségű pótlást szerezzen be Bonucci helyére a klub. Röviden: ez teljesen igaz, mint ahogyan az is, hogy külföldi csapatok (Chelsea, City, Barca) ennél vélhetően többet is hajlandóak lettek volna fizetni a védőért abban az univerzumban, amelyikben Kyle Walker árcédulájára 50 milliót írnak fel magukról megfeledkezett olajsejkek. Ugyanakkor azt sem lehet kihagyni az egyenletből, hogy Bonucci kategorikusan kijelentette, beteg gyermeke és családja érdekeit szem előtt tartva nem szeretné elhagyni Olaszországot. Innentől kezdve a Juventus már kényszerpályán volt, és ha onnan nézzük, hogy legombolt a Milanról negyven milliót egy olyan játékosról, aki egyrészt már elmúlt harminc, másrészt jó eséllyel mérgezte maga körül az öltöző levegőjét, annyira talán nem mégsem sikerült rossz üzletet kötni Torinóban.

Az mindenesetre biztos, hogy a Serie A legjobb ütemérzékkel bíró, legokosabban passzoló védőjét veszítette el a Juve (és nyerte meg a Milan), ilyen módon pedig némiképp az erőviszonyok is átalakultak a bajnokságban. Az is tény, hogy Bonuccit szinte lehetetlen egy az egyben pótolni, hiszen egyrészt rettentően kevés olyan védő akad a világon, aki hozzá hasonló színvonalon hozza az erősségeit (Boateng, Varane, Thiago Silva, de már ez a felsorolás is billeg), másrészt aki hozza, az szinte biztosan nem mozdítható el jelenlegi állomáshelyéről. Következésképp: a Juventus ostoba lenne ezzel próbálkozni, szét kell tehát nézni az alternatív megoldások mezsgyéjén.

Ezek közül az első lehetőség az, hogy komplett játékstílust vált a csapat, ami részben már megkezdődött tavaly azzal, hogy Allegri egy januári, Lazio elleni rangadón feltette a pályára a 4-2-3-1-et, ami a bajnokságban aztán végig kiválóan szuperált. Ennek a rendszernek két előnye volt a csapatjáték szempontjából: egyrészt sikeresen integrálta a nyáron szerződtetett Miralem Pjanic-ot, másrészt megengedte, hogy a Juventus négy legveszélyesebb támadója (Dybala, Higuaín, Mandzukic, Cuadrado) egyszerre legyen fent a pályán. Mivel azonban a keretet anno még a 3-5-2-höz rakta össze a vezetőség és Beppe Marotta sportigazgató, a szezon közepi váltással Allegri abba a helyzetbe lavírozta magát, hogy gyakorlatilag nem ültek érdemi cseréi a kispadon.

Bonucci távozása erősítheti a 4-2-3-1-re való átállás folyamatát, már csak azért is, mert ehhez a formációhoz kifejezetten jól passzol a magasra tolt védelmi vonal - ami viszont a tetű lassú Bonuccival nehezen lett volna elképzelhető. Jó, Chiellinivel, vagy éppen Barzaglival sem az, ott van viszont a torinói keretben két olyan védő, akihez jól illene egy proaktívabb védekezési szisztéma: Benatia, illetve a fiatal Rugani. Ja, és mivel Pjanic a 4-2-3-1-ben már remekül érzi magát, irányítani majd ő fog hosszú labdákkal, nem pedig az ebben a műfajban amúgy vitathatatlanul elit kategóriát képviselő Bonucci. 

Nem mondjuk, van abban némi kockázat, ha a Juventus velük képzeli el Bonucci pótlását - igaz, rajtuk kívül ott van még az Atalantától idén megszerzett, ám azon nyomban visszakölcsönzött Mattia Caldara is -, de egyáltalán nem tűnik hamvába holt ötletnek. Ha pedig irreális célpontok (Marquinhos, Varane, Silva) kergetése helyett a torinóiakban van annyi józan belátás, hogy olyan potenciális klasszisok megszerzését szorgalmazzák, mint például Stefan de Vrij (Lazio), Aymeric Laporte (Athletic), Kosztasz Manolasz (AS Roma), vagy éppen José Maria Gimenez (Atlético), akkor végül még abszolút jól is kijöhetnek a Bonucci-féle történetből.

Én mindenesetre nem fogadnék ellenük.

Ezen a héten a Milan és a Juventus is megkezdi szereplését a Champions Cupon. A vörös-feketék a Dortmunddal, míg a BL-ezüstérmes a Barcelonával találkozik. A mérkőzésekre már fogadhatunk is a    -n!