NB I

A Vidi a Puskás, a Fradi az Újpest ellen favorit

  • ivan

Puskás Akadémia - Videoton és Újpest - Ferencváros rangadókat rendeznek az NB I 2. fordulójában. Lássuk, hogyan vélekednek az esélyekről a bukmékerek!

Túl vagyunk az OTP Bank Liga 2017/2018-as kiírásának első fordulóján, és ahogy az lenni szokott, a csapatok jó pár meglepetéseredménnyel "örvendeztették meg" a fogadókat. Az idény eleji forma miatt jobb óvatosan bánni favoritokkal, de lássuk, hogy a második fordulóban milyen párosításokra kerül sor!

OTP Bank Liga 2. forduló  
  1 x 2
Mezőkövesd - Paks 2.25 3.20 3.10
Haladás - Debrecen 2.25 3.20 3.10
Balmazújváros - Vasas 3.10 3.20 2.25
Puskás Akadémia - Videoton 3.60 3.30 2.00
Újpest - Ferencváros 3.10 3.20 2.25

Szombat

A Debrecenben bravúrgyőzelmet arató Mezőkövesd szombaton azt a Paksot fogadja, amely 2-2-es döntetlent ért az Újpest házigazdájaként. A tavalyi szezonban kétszer a tolnaiak, egyszer pedig a borsodiak örülhettek a lefújás után, így nehéz bármiféle következtetést is levonni a múltból, de talán 2014 után ismét jön egy pontosztozkodás, amelyre most 3.20-as oddson fogadhatunk.

A Vasas ellen győzelemmel rajtoló Diósgyőr a bajnoki címvédő Honvédot látja majd vendégül - legalábbis papíron.

A miskolci stadion építése miatt a borsodiak albérletbe kényszerültek, csakhogy erre a hétvégére nehezen találtak maguknak stadiont, így fordulhatott elő, hogy a Honvéd elleni meccset a kispesti Bozsik Stadionban rendezik.

Éppen emiatt egyelőre a fogadóirodák is kivárnak az oddsokkal, mindenesetre a fenti sorokat ne felejtsük el, ha majd fogadni szeretnék a meccsre!

Két vesztes csapat szeretne majd javítani Sopronban, ahol a Haladás és a Debrecen feszül majd egymásnak. A Loki 2011 óta nem tudott meccset nyerni a Haladás vendégeként, ha pedig ebből indulunk ki, akkor a zöld-fehérek 2,25-ös szorzója egész csábítónak tűnik. Véleményünk szerint azonban egyik csapat sincs még kész állapotban, így teljesen kiszámíthatatlan a három esélyes kimenetel is.

Vasárnap

Vasárnapra maradnak majd az igazi rangadók. Az első fordulóban rendívül értékes egy pontot szerző Puskás Akadémia a "nagy testvér" Videotont fogadja majd a Pancho Arénában. A két Fejér megyei alakulat egymás elleni csatái ezidáig meglehetősen egyoldalúak voltak, hiszen 7 tétmeccset követően 5 Videoton-győzelem és két döntetlen a mérleg. A Puskás Akadémiának tehát még nem sikerült legyőznie a piros-kékeket, ám Pintér Attila irányításával akár ez is összejöhet, főleg úgy, hogy hét közben a Videotonra vár még egy EL-selejtezős visszavágó a Nomme Kalju ellen.

Derbit rendeznek majd a Szusza Ferenc Stadionban, azaz jön az évad első Újpest-Fradija. Mindkét fővárosi gárda döntetlennel kezdte a rajtot, így igen sok múlik majd ezen az ütközeten. Az Újpest utoljára 2015 decemberben tudta legyőzni ősi riválisát, azóta két döntetlen mellett három Fradi-siker a mérleg. A bukmékerek szerint a Ferencváros az esélyesebb a derbin, ám ne feledjük, hogy Thomas Dollékra csütörtökön egy Európa Liga-selejtezős meccs vár Dániában, így az utazás miatt azért kevesebb idejük lesz majd felkészülni a lila-fehérekből.

Végül, de nem utolsósorban az újonc Balmazújváros a tavalyi bronzérmes Vasast fogadja. Az első fordulóban látottak alapján egyáltalán nem esélytelen a hajdúsági alakulat, a Videoton elleni bravúrremi pedig további önbizalmat kölcsönözhet Horváth Ferenc legénységének. Az első fordulóban a Vasast nagyon fölé lőtték az oddsmesterek, ezúttal már valamivel óvatosabbak, hiszen az angyalföldi három pont 2,25-ös oddsal kecsegtet.

2017-07-22;212
2017-07-23;212
239099

Kattints a képre a játékért!