NB I

Inkább a Felcsútban bízunk, mint a Fradiban!

Felcsúti pontszerzést vizionálunk az első fordulóban, de a sok gól is igen valószínű a Groupama Arénában.

Makulátlan mérleggel bír a Ferencváros hazai pályán a Puskás Akadémia ellen, így toronymagas esélyesként várhatja a kupagyőztes az NB I nyitányát. Az eddigi négy megnyert bajnokit követően azonban idén a felcsútiak reménykedhetnek inkább, hiszen piszkosul erős keret gyűlt össze Pintér Attila kezei alatt, ráadásul a zöld-fehérek még lábadoznak a csütörtöki kupakudarcból. Mindezek fényében érdemes lehet bízni a vendégekben.

   
Ferencváros Döntetlen Puskás Akadémia
1.55 3.80 5.80

A találkozó természetesen különösen fontos lesz Pintér Attilának, aki nem csak amiatt készülhet extra motivációval, hogy ismét megmutathatja az NB I-nek szaktudását, de egykori ferencvárosi labdarúgóként és sikeredzőként is fűtheti ős a bizonyítási vágy.

"Nem volt ideális a felkészülési idő, több idő kellett volna, hogy megismerjék egymást a játékosok, de igyekeztünk ezt a rövid időt maximálisan hatékonyan kihasználni.

A sors úgy akarta, hogy éppen a Ferencváros ellen kezdjünk, márpedig nagyon sokat köszönhetek a fővárosi klubnak, itt lett belőlem Pintér Attila. Remélem, hogy jól fogunk belőle kijönni. Nagyon szeretném, hogy folytatódjon a jó szériám a Fradi ellen.

A Ferencváros azonban előnyből várja a találkozót, hiszen három tétmeccs már a lábukban van, de azért dolgozunk, hogy ez a pályán ne mutatkozzon meg" - nyilatkozta a korábbi szövetségi kapitány.

A Puskás Akadémia honlapjával nem csak Pintér mester, de az a Radó András is megosztotta gondolatait, aki két hete még a hazai mezt öltötte magára a Groupama Arénában a Jelgava ellen. A villámgyors támadó elmondta, nem üzengettek egymásnak a vasárnapi rangadót megelőzően, a felcsúti csapat célja pedig az, hogy bátor játékkal a győzelmet is legyen esélye megszerezni a fővárosban.

[2538888] 2017-07-16 17:00:00 Ferencváros - Puskás Akadémiax;5

A másik oldalon Máté Csaba pályaedző a felkészülést emelte ki, a szakember szerint ugyanis fizikálisan és mentálisan is fáradtak most a játékosok.

"Két napunk van rá, hogy fizikálisan és mentálisan is megfelelő állapotba kerüljünk a Puskás Akadémia elleni meccsre. Egyik sem lesz egyszerű, hiszen csütörtökön egy teljes félidőt emberhátrányban futballoztunk, ami fizikailag jóval megterhelőbb. Annyira pedig nincs bő keretünk, hogy 5-6 játékost ki tudjunk cserélni a Midtjylland elleni csapathoz képest. A srácokat mentálisan is megviselte a dánok elleni meccs, hiszen belül ők is érzik, hogy jó teljesítményt nyújtottak, és sokkal jobb eredmény volt bennünk, mint amit a lefújáskor mutatott az eredményjelző. Voltak hibák, amelyet a bajnoki meccsen sem ildomos elkövetni, de rengeteg pozitívumot is leszűrhettünk a csütörtökön mutatott teljesítményből, amelyekből táplálkozhatunk a készülés során.

Radó András már a másik oldalt erősíti majd

Vasárnapi ellenfelünk, a Puskás Akadémia rengeteg jó játékost igazolt a nyáron. Hogy mennyire tudtak már igazi csapattá kovácsolódni, azt most még nem tudhatjuk, de biztos vagyok benne, hogy minden riválisnak kemény ellenfele lesz a felcsúti csapat. Nekünk azonban hazai pályán rendkívül fontos a jó rajt, és mindenképpen az a cél, hogy három pontot szerezzünk a bajnoki nyitányon" - nyilatkozta Máté.

Valószínűleg a Ferencváros vegyes csapattal áll majd ki vasárnap este, így például Böde Dániel vagy Otigba Kenneth is ismételten ott lehet a kezdőben, míg akik nem tudtak megfelelően regenerálódni a csütörtöki 90 perc után, azok a padra ülhetnek.

Noha valóban rendkívül sok munkára lesz szükség még mindkét oldalon, mire ütőképes csapata lesz Thomas Dollnak vagy Pintér Attilának, mi úgy véljük, a vasárnapi rangadón két bátran játszó csapat jó meccset produkál majd, és amellett, hogy bízunk a vendégek pontszerzésében, vélhetően mindkét csapat betalál majd.

hatharom.com
Mindkét csapat szerez gólt
@1.60
[2538888] 2017-07-16 17:00:00 Ferencváros - Puskás Akadémiax;
2017-07-15;212
2017-07-16;212
209575