NB I

A Loki lenne az első kör tutija?

megosztom

Keleti rangadóval indul a szezon, a tavaly kiesés ellen menekülő csapatok meccsére van egy erős tippünk.

Szombaton 18 órakor megkezdődik az OTP Bank Liga 2017/18-as szezonja, az első forduló egyik legérdekesebb mérkőzésére pedig Debrecenben kerül sor, ahol a Loki a Mezőkövesdet fogadja. A papírforma hazai győzelmet ígér, amelyre az odds is igen baráti.

   
Debrecen Döntetlen Mezőkövesd
1.85 3.40 4.00

Alighanem mindkét gárda merészebb terveket szövöget idén, minthogy a bajnokság legvlgln még a kiesés elkerülése lesz a tét, Mezőkövesden és Debrecenben is szinte az utolsó percekig cidriztek, hogy hogyan is alakul az év. A csapatok kerete azóta alaposan kicserélődött, Debrecenben a magyaros fonalat vették fel és elküldték a gyengén teljesítő idegenlégiósokat, míg Kövesden néhány kezdő mellett többségében perememberek távoztak.

Fotó: mezőkövesdfc.hu

Noha tavaly a DVSC állt közelebb a kieséshez, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Loki kategóriákkal magasabb szintet képvisel, különösen úgy, hogy Radványi Miklós mester már nem számíthat két legeredményesebb játékosra, Molnár Gáborra és Ulysse Diallóra. Ennek szellemében a Loki természetesen győzelemmel szeretné kezdeni a szezont.

[2538880] 2017-07-15 18:00:00 Debrecen - Mezőkövesd Zsóryx;10

"A Mezőkövesd kerete is nagy átalakuláson ment keresztül a nyár folyamán, de mindenképp nekünk kell dominálnunk a meccsen. Kíváncsi leszek természetesen, hogyan teljesítenek majd azok a helyi kötődésű játékosok, akik az előző szezonban az NB II-ben szerepeltek és kölcsönből tértek vissza. Bízom bennük, nagyon fegyelmezettnek és koncentráltnak kell lennünk. Fontos, hogy rendben legyen a védekezésünk, előrejátékban pedig azokat a sémákat kell alkalmaznunk, amelyeket gyakoroltunk a felkészülés során" - nyilatkozta a régi-új sikerkovács, Herczeg András.

A Lokinál egyébként igen nagy a készülődés és az elszántság mind a pályán, mind a lelátón, jelenleg ugyanis úgy tűnik, a szakmai stáb fiatal magyar játékosokkal szeretné szerethetőbbé és ütőképesebbé tenni a csapatot, amellyel a szurkolókat is visszacsábíthatják a kongó nagyerdei lelátókra.

Az előző szezonban nem esett gól a két fél debreceni mérkőzésén, míg Kövesden 3-3 ponttal gazdagodtak a felek. Most azonban úgy véljük, a Loki felülkerekedik ellenfelén, amely tavaly egyébként is nagyon gyatrán szerepelt idegenben (14 pont, 2 győzelem), így a meglepően magas, 1.85-ös szorzót ajánljuk is megjátszásra.

hatharom.com
Debrecen nyer
@1.85
[2538880] 2017-07-15 18:00:00 Debrecen - Mezőkövesd Zsóryx;
megosztom