Európa Liga

Ez a legjobb tipp a Fradi meccsére?

A dán Midtjylland nagy falatnak ígérkezik, de a Fradinak hazai pályán muszáj életben tartania továbbjutási esélyeit.

fotó: fradi.hu

Az Európa Ligában induló magyar csapatok közül a Ferencváros útjába sodorta a legnehezebb ellenfelet Fortuna, hiszen a zöld-fehérek a dán bajnokság egyik élcsapatát, a Korcsmár Zsoltot is foglalkoztató Midtjyllandot kapta ellenfeléül. Bár hasra esni azért nem kell az északiaktól, nemzetközi szinten az utóbbi években lényegesen jobb eredményeik voltak, mint a Fradinak, a 2015/16-os szezonban a csoportkört is túlélték az Európa Ligában, tavaly pedig csak a play-offban buktak el a török Osmalinspor ellen.

Éppen az a tapasztalat az, ami elsősorban a dánok mellett szól, persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Midtjylland keretének értéke nagyjából másfélszer akkora, mint a magyar kupagyőztesé.

1x2    
Ferencváros Döntetlen Midtjylland
3.05 3.25 2.10

A Ferencváros számára jó támpontot jelenthet, hogy a Videoton is megmérkőzött tavaly a herningi együttessel és bár hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett, a visszavágón hosszabbításra mentette a párharcot, ám végül egy ráadásban kapott góllal búcsúzni kényszerült Európától.

Thomas Doll csapata a lett Jelgava ellen szállította ugyan a kötelezőt, de a hazai mérkőzés első 30 percét leszámítva nem igazán focizott jól. A nem túl jó képességű balti alakulat felépített akció végén tulajdonképpen nem tudott veszélyt okozni a Fradi kapuja előtt, viszont pontrúgásokból, beívelt labdákból azért egy-két alkalommal volt esélye a gólszerzésre.

A Midtjylland természetesen más kávéház, az ír Derry City-t például 10-1-es összesítéssel ütötte ki az első kanyarban. A dánok tipikus skandináv focit játszanak, amely elsősorban a fizikai erőre alapul, és bár az északi csapatok stílusa többnyire nem szokott feküdni a magyaroknak, annyiból könnyebb a dolga a szakmai stábnak, hogy ez egy olyan harcmodor, amely ellen fel lehet készülni.

Fogadási szempontból nem könnyű a találkozó. A bukmékerek eredetileg sokkal nagyobb favoritnak hozták ki a dánokat, mint az a mostani oddsok súgják, és "idegenben jó az iksz" alapon nem is biztos, hogy a Midtjylland már az első meccsen arra törekszik, hogy eldöntse a párharcot. Éppen ezért egy óvatos, biztonsági játékot várunk a vendégektől, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne akarnának gólt vagy gólokat szerezni.

Tisztában lehetnek ezzel a Népligetben is, ahol az első számú cél nyilván az, hogy olyan eredményt érjenek el, amellyel a visszavágóra is marad esély a továbbjutásra - vagyis a hazai vereség nem jöhet szóba Geráéknak.

Bár a Midtjylland esélyesebbnek tűnik, azért inkább háromesélyes ez a találkozó, így a végeredmény megtippelésével nem kockáztatnánk a pénzünket. A gólok számára való fogadásban viszont látunk fantáziát, a tét nagysága miatt komoly taktikai csata várható csütörtökön, így simán benne van a pakliban, hogy gólokból csupán egyet-kettőt látunk majd.

Ferencváros - Midtylland
hatharom.com
Gólszám 2,5 gól alatt
@1.85
Fogadási határidő: 21:00
[2528236] 2017-07-13 21:00:00 Ferencváros - FC Midtjyllandx;